Középiskola Megosztás 2024. November 14. Az alább közölt anyag ITT letölthető Háy Gyula visszaemlékezéséből „Mindig igen kedveltem Kádár Jánost. Egy idegen hatalom olyan ijesztő helytartói után, mint Rákosi vagy Gerő, nagy volt a kísértés Kádárban valami mást látni. De hatalma – és hatalom nélkül utat mutatni egy népnek olyan álom volt, amelyből nem sokára fájdalmasan fel kellett ébrednie – két pilléren nyugodott: az orosz gyarmatosítók fegyveres erején és a „kucsera réteg” támogatásán. Mindkettő ellenszolgáltatásokat követelt. Hogy saját utakat kereshessen, a célokról – éppen saját útjának céljairól – le kellett mondania. A hatalom ajándékozott és ajándékát ugyanabban a pillanatban vissza is vette.” (Megjelent: Háy Gyula: Született 1900-ban. Interart, Bp., 1990. 417.l.) Hasznos információk Háy Gyula (1900-1975) drámaíró. Egyetemistaként 1919-ben tevékenyen részt vett a Tanácsköztársaság Tanügyi Népbiztosságának munkájában. Emiatt menekülnie kell, s Berlinbe emigrált. 1935-től a Szovjetunióban élt. 1945-ben hazatér. A Rákosi-korszak ünnepelt szerzője. 1954-től mégis a rendszer kritikusává, az válik. Az 56-os forradalom alatti tevékenységéért 1957-ben 6 évi börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult. Fordításból él, drámákat és klasszikus regényeket fordít németből és oroszból. 1964-ben Svájcban telepedett le. A „kucsera réteg” kifejezést azokra a kommunista párt apparátusában dolgozó pártmunkásokra használták, akik elvtelen módon, a mindenkori hatalom kiszolgálói voltak. Akik különböző kiváltságaik kedvérét és azokkal visszaélve felfelé hajbókoltak, lefelé pedig agresszíven ellenségesek és fölényeskedők voltak. Kucsera elvtárs jelképes alakját Háy Gyula formálta meg a Miért nem szeretem? című 1956. október 6-án megjelent írásában. Információkeresés A Kádárral szembeni bizalomnak mi volt az alapja? Mire támaszkodott Kádár hatalma? Elemzés és értékelés Milyen ellentmondást érez a szerző Kádár politikai céljai és lehetőségei között? Vitassátok meg Háy Gyula értékelését Kádár politikai céljairól és helyzetéről! Valóban ezek a célok vezethették a hatalomhoz? Volt valamilyen mód arra, hogy céljai és a lehetőségei közötti ellentmondást feloldja?