Középiskola Megosztás 2024. February 05. Az alább közölt anyag ITT letölthető Visszaemlékezések az október 23-i tüntetésen történtekről Gömöri György emlékeiből Ahogy menetünk befordult a Kossuth Lajos utcába, kórusban rákezdtünk az első jelszóra: Függetlenség szabadság! amit egymás után követett a többi. (…) Csak úgy harsogott tőlünk az utca. Sorainkban az óvatoskodó vagy minden pártvonalat kiszolgáló tanárok egyike-másika sápadtan rakta a lábát, de az utca két oldalán élő sorfalat alkotó pesti nép ujjongott, éljenzett. A Ferenciek terének sarkán a templom előtt egy öreg néni sírva fakadt: Jaj, fiaim csak hogy ezt a napot megérhettem (…) Szinte mámorosak voltunk a lelkesedéstől, éreztük, valami rendkívüli történik. Az Astoriához értünk, a menet éle éppen befordult a Tanács körútra, amikor egy teherautóra lettem figyelmes, amely éppen itt fékezett le. Munkás külsejű emberek ugráltak le róla. Honnan jöttök? - kérdezte valaki. Csepelről- hangzott a válasz - Megvárjuk a menet végét és beállunk! Mások, akik a járdáról nézték végig a felvonulást, nem várták meg az elég hosszú menet végét, hanem azon nyomban beálltak. (…) Ezt nem néztük túl jó szemmel, de láttuk, lehetetlen a csatlakozni kívánókat visszatartani. Viccel próbáltam elütni a dolgot. Csak egyetemisták lehetnek a menetben, de levelező hallgatókat is felveszünk. "Levelező hallgatóink" egyre szaporodtak... (Megjelent: Kortárs Krónika, 1956. Válogatta és szerkesztette: Nóvé Béla. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001. 21.l) Zimándi Pius naplójából A Bem téren már sokkal forróbb hangulat és nagyobb tömeg fogad, mint előbb a Petőfi-szobornál. (…) A zsibongás, a tömeg óriási és egyre nő. Jelszavak röpködnek, énekek hangzanak. Felváltva énekeljük a Himnuszt, Szózatot, a Kossuth-nótát. Hol itt kezdik, hol ott. Egyszerre több helyen is énekelnek, mást és mást. Aztán ütemesen hangzik a kiáltás: „Nemzeti zászlót a laktanyára!” (…)Új tömeg érkezik, egyetemisták, sok magyar zászlóval. A zászlókon a kommunista címer vagy eltakarva, vagy összetűzve, hogy ne lehessen látni, sőt van egy rongyos zászló is: a közepéből kivágták a kommunista címert, a kalászosat a vörös csillaggal. (…)Közben lent a szobor tövénél elhelyezik a koszorúkat. Mikrofon, illetőleg megfelelő hangszóró híján nem lehet biztosítani a csendet, figyelmet, kiadják hát a jelszót: „A Parlament elé!” Meg is indul a tömeg. (…) Az emberek olyan bátrak, hogy minden eddigi képzeletet felülmúl. Balra tőlem egy nagyhangú férfi kijelenti: „Eleget hallgattam három évig!” Biztos börtönben ült vagy internálótáborban. A Veres-féle pontokra bekiabálja: ”Kevés, többet kérünk!“ Jobbra egy ősz ember ordítja nekivörösödve: „Ki az oroszokkal!” Semmi baja sem történik. Pár évvel ezelőtt pár évet ült volna ezért. Most meg? Még a felesége is mosolyogva néz rá! Bezzeg egy héttel ezelőtt is még riadtan csitítgatta volna! Valahogyan érz[őd]ik az embereken, hogy jelentősnek tartják az eseményeket. Vegyest szoronganak itt, jó részükben kokárdásan, nők, férfiak, fiatalok és öregek, egyszerűbb emberek és intellektuelek. A kommunistáknak sikerült megcsinálni a nemzeti egységet. Testvéri egyetértésben van itt jól öltözött úriember a munkaruhás melóssal, és figyelem a későbbiek folyamán, hogy valahányszor az egyetemisták fölvonulása mellett el-elviharzik egy-egy teherautó megrakodva munkásfiúkkal, ütemesen kiáltják a diákok: „Munkás-paraszt gyerekek – Együtt megyünk veletek!”(…) Az autókról tele torokkal kiáltják a munkásfiúk: „Le a Sztálin-szoborral!” – Majd ismét: „Rákosiból elegünk – A Nagy Imre kell nekünk!” – A híd közepe táján a gyalogjárón egy szembejövő fölnevet: „Nesze nektek, komcsik!” mellettünk megy el Budára. Mária figyelmeztet: „És nézze meg, hogy ki mondta!” Utánafordulok: egy idős munkás, ócska munkaruhában, ősz fejjel. (…) éktelenül fütyülnek az ÁVÓ háza mellett, bár az ávósok kitettek két nagy nemzeti zászlót az egyik ablakba. (…)A Parlament előtt már óriási a tömeg, teljesen ellepte a teret. Teljes a sötétség is. Hangszóró itt nincs. …Hangszóró híján nem lehet beszédet mondani, de meg sietek is az egyetemre egy nyelvészeti előadásra, és így lassan távozom a térről. Egy ideig még követ az egész tömeg ütemes kiabálása: „Vesz-szen Ge-rő! Vesz-szen Ge-rő!“ (Megjelent: Zimándi Pius: A forradalom éve. Budapest, 1992.) Hasznos információk 1) Gömöri György költő, irodalomtörténész és műfordító. 1956-ban a pesti bölcsészkar diákmegmozdulásainak egyik vezetője. 2) A diákok szervezetten vonultak fel. A budai diákság tízezres tömege nemzeti színű zászló alatt némán vonult a Bem-szoborhoz. A pesti egyetemisták menete a Petőfi-szobortól indult, majd a Kossuth Lajos utca, Tanács körút, Bajcsy-Zsilinszky út, Szent István körút, Margit híd útvonalon vonult a Bem-szoborig. 3) Zimándi Pius irodalomtörténész, premontrei szerzetes. Pályáját gimnáziumi paptanárként kezdi, majd a szerzetesrendek feloszlatása után az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa lesz. 4) Veres Péter író, politikus. 1945-től élete végéig országgyűlési képviselő. A Nemzeti Parasztpárt elnökeként 1947-48 között építésügyi, ill. honvédelmi miniszter. 1954-56 között a Magyar Írók Szövetségének elnöke. 5) „A Veres-féle pontok”: a Magyar Írók Szövetség október 23-i kiáltványa hét pontba szedte a magyar nép kívánságait. Információkeresés Milyen hatást keltett az egyetemisták felvonulása a pesti utcákon? Mi az, ami nem úgy alakult, mint ahogy a tüntetés szervezői tervezték? A tüntetők által választott jelképeknek (dalok, versek, címerek, zászlók) mi a közös jellemzője? Hogyan változik a tüntető tömeg létszáma, összetétele magatartása? Elemzés és értékelés Nézd meg a tüntetésről készült filmrészleteket! A korabeli felvételek megerősítik vagy cáfolják mindazt, amit a szemtanúk a tüntetés részvevőiről, hangulatáról, külsőségeiről írtak? A tüntetésen történtek alapján lehetett-e számítani arra, hogy az események fegyveres felkelésbe torkollanak? Melyek lehettek azok a körülmények és élmények, amelyek a tüntetés sok résztvevőjét és szemtanúját később a felkelők oldalára állítottak? Vitassátok meg, hogy a tüntetés résztvevői mire gondolhattak, mi fog történni a tüntetés után? Hogyan változhatott a hangulat a pártvezetés körében a délutáni és esti események hatására? Milyen döntési lehetőségeik voltak? (Hosszabb változat) Gömöri György emlékeiből Ahogy menetünk befordult a Kossuth Lajos utcába, kórusban rákezdtünk az első jelszóra: Függetlenség szabadság! amit egymás után követett a többi. (…) Csak úgy harsogott tőlünk az utca. Sorainkban az óvatoskodó vagy minden pártvonalat kiszolgáló tanárok egyike-másika sápadtan rakta a lábát, de az utca két oldalán élő sorfalat alkotó pesti nép ujjongott, éljenzett. A Ferenciek terének sarkán a templom előtt egy öreg néni sírva fakadt: Jaj, fiaim csak hogy ezt a napot megérhettem (…) Szinte mámorosak voltunk a lelkesedéstől, éreztük, valami rendkívüli történik. Az Astoriához értünk, a menet éle éppen befordult a Tanács körútra, amikor egy teherautóra lettem figyelmes, amely éppen itt fékezett le. Munkáskülsejű emberek ugráltak le róla. Honnan jöttök? - kérdezte valaki. Csepelről- hangzott a válasz - Megvárjuk a menet végét és beállunk! Mások, akik a járdáról nézték végig a felvonulást, nem várták meg az elég hosszú menet végét, hanem azon nyomban beálltak. (…) Ezt nem néztük túl jó szemmel, de láttuk, lehetetlen a csatlakozni kívánókat visszatartani. Viccel próbáltam elütni a dolgot. Csak egyetemisták lehetnek a menetben, de levelező hallgatókat is felveszünk. "Levelező hallgatóink" egyre szaporodtak... (Megjelent: Kortárs Krónika, 1956. Válogatta és szerkesztette: Nóvé Béla. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001. 21.l) Zimándi Pius naplójából Fönt a termünkben azzal fogadnak, hogy itt járt G. László, a főnökünk, észrevette, mit gépel Médi, és letiltotta a pontok legépelését. Később ismét bejött és közölte, hogy az intézeti igazgatóság így határozott: „Aki akar, kimehet a tüntetésre, de nem lesz kollektív kivonulás.” … Az idő ragyogó, mintha tavasz, sőt nyár lenne, meleg, napsütéses. Az utcán sok ember nyüzsög, többnek gomblyukában, kabátján nemzetiszínű szalag. … A Bem téren már sokkal forróbb hangulat és nagyobb tömeg fogad, mint előbb a Petőfi-szobornál. Itt is éppen Veres Pétert hallgatják. Nyilván autóval került át ilyen hamar. Hangszóró itt sincs, hanem csak egy hangszórós autó. Ennek a tetejére áll, mikrofont tartanak a szája elé. … A zsibongás, a tömeg óriási és egyre nő. Jelszavak röpködnek, énekek hangzanak. Felváltva énekeljük a Himnuszt, Szózatot, a Kossuth-nótát. Hol itt kezdik, hol ott. Egyszerre több helyen is énekelnek, mást és mást. Aztán ütemesen hangzik a kiáltás: „Nemzeti zászlót a laktanyára!” A Bem-szobor háta mögött ugyanis laktanya van. Ablaka tele van katonákkal, sőt a tetőn is kiszedték itt-ott a cserepeket a bakák, és ott dugták ki fejüket, a kéményen is többen állnak. A teret körülölelő többi ház ablakaiban, sőt a háztetőkön is emberek, főleg fiatalok, szinte fürtökben. A tömeg mellett az úttesten teherautók sorakoznak, ezeken jöttek be a munkásifjak a tüntetésre a gyárakból és a külvárosokból. Az autók nemzetiszínű szalaggal, zászlóval díszítve, vörös zászló sehol. Nemzetiszínű annál több. És most már még több, mert a tömeg nagy éljenzése közt a laktanyára kitűzik a zászlót, mégpedig hármat, egyet a tetőn, a cserepeken keresztül. Új tömeg érkezik, egyetemisták, sok magyar zászlóval. A zászlókon a kommunista címer vagy eltakarva, vagy összetűzve, hogy ne lehessen látni, sőt van egy rongyos zászló is: a közepéből kivágták a kommunista címert, a kalászosat a vörös csillaggal. Hirtelen ismét nagy taps és éljenzés: hosszú póznán nagyalakú Kossuth-címert visznek a szoborhoz, ahol magasra emelik. … Közben állandóan érkeznek újabb és újabb egyetemista csoportok. Többen indítványozzák is: „Várjuk meg a pestieket!” Ha új csoport érkezik – köztük professzoraik is menetelnek – ismét éljenzés és taps, és minden csoport külön énekel. … egyszer csak a laktanya ablakán kidugnak egy nagy Kossuth-címert, látszik rajta, hogy a gyűlés alatt rögtönözte egy ügyes katona. Dörgő éljen a válasz természetesen. Amikor a tömegből ezt a jelszót kiáltják egyre sűrűbben, hogy új egyenruhát a katonáinknak, akkor katonáink az ablakokban kezdik levetni oroszos zubbonyukat. Közben lent a szobor tövénél elhelyezik a koszorúkat. Mikrofon, illetőleg megfelelő hangszóró híján nem lehet biztosítani a csendet, figyelmet, kiadják hát a jelszót: „A Parlament elé!” Meg is indul a tömeg. És most pár szót erről a tömegről. Túlnyomó részük egyetemista, de képviselve van itt minden réteg és minden kor. A mellettünk lévő akácfa ágain 10-12 éves diákgyerekek álldogálnak kapaszkodva. Ők követelik a leghangosabban: „Tiszta választást!” pedig ők már ebben a rendszerben születtek és nevelődtek. És az egyetemisták? Valóban „népi” arcok, erős, sőt többen durva arcvonásokkal. Az úr bűnül ne vegye, egyikkel-másikkal nem szeretnék sötétben találkozni. Szóval nem „úrigyerekek”. Csupa munkás- és parasztszármazású, legtöbbje tízéves kölök volt a rendszerváltozáskor. Már ennek a rendszernek a neveltjei, mely annyira irtott minden nacionalizmust. És most ők, ezek a fiúk és lányok csinálják a nacionalista forradalmat. Mert ha szkeptikus is vagyok, és fenntartással nézem az egészet, és nem hiszek a „második március 15-ében”, azért egy kicsit mégiscsak forradalom ez. Az emberek olyan bátrak, hogy minden eddigi képzeletet felülmúl. Balra tőlem egy nagyhangú férfi kijelenti: „Eleget hallgattam három évig!” Biztos börtönben ült vagy internálótáborban. A Veres-féle pontokra bekiabálja: ”Kevés, többet kérünk!“ Jobbra egy ősz ember ordítja nekivörösödve: „Ki az oroszokkal!” Semmi baja sem történik. Pár évvel ezelőtt pár évet ült volna ezért. Most meg? Még a felesége is mosolyogva néz rá! Bezzeg egy héttel ezelőtt is még riadtan csitítgatta volna! Valahogyan érz[őd]ik az embereken, hogy jelentősnek tartják az eseményeket. Vegyest szoronganak itt, jó részükben kokárdásan, nők, férfiak, fiatalok és öregek, egyszerűbb emberek és intellektuelek. A kommunistáknak sikerült megcsinálni a nemzeti egységet. Testvéri egyetértésben van itt jól öltözött úriember a munkaruhás melóssal, és figyelem a későbbiek folyamán, hogy valahányszor az egyetemisták fölvonulása mellett el-elviharzik egy-egy teherautó megrakodva munkásfiúkkal, ütemesen kiáltják a diákok: „Munkás-paraszt gyerekek – Együtt megyünk veletek!” … A menet élén a Kossuth-címert viszik. A Parlament lépcsőjére is azzal állnak fel, szemben a tömeggel. Egyelőre azonban még csak a hídon bandukolunk, a járműveknek szánt részen. A villamosforgalom leállt. Megyünk Pestre a Margit hídon, mellettünk az egyetemisták, nemzeti zászlókkal, fegyelmezetten, de közben jelszavakat kiáltva. Néha el-elszáguld mellettünk egy-egy teherautó munkásgyerek. Ismét felzúg: „Munkás-paraszt gyerekek – Együtt megyünk veletek!” – Az autókról tele torokkal kiáltják a munkásfiúk: „Le a Sztálin-szoborral!” – Majd ismét: „Rákosiból elegünk – A Nagy Imre kell nekünk!” – A híd közepe táján a gyalogjárón egy szembejövő fölnevet: „Nesze nektek, komcsik!” mellettünk megy el Budára. Mária figyelmeztet: „És nézze meg, hogy ki mondta!” Utánafordulok: egy idős munkás, ócska munkaruhában, ősz fejjel. Már a híd közepén tartunk, amikor az általános zsivajban új hang jelentkezik. A távolból, a pesti oldalról füttyök hangja árad felénk. Közelebb érve halljuk, hogy valóságos füttykoncert ez, az ÁVÓ épülete, a belügy mellett elvonuló diákok fütyülnek. Közben újabb és újabb teherautók robognak mellettünk a hídon, szintén tele fiatal munkásokkal. … éktelenül fütyülnek az ÁVÓ háza mellett, bár az ávósok kitettek két nagy nemzeti zászlót az egyik ablakba. … A Parlament előtt már óriási a tömeg, teljesen ellepte a teret. Teljes a sötétség is. Hangszóró itt nincs. …Hangszóró híján nem lehet beszédet mondani, de meg sietek is az egyetemre egy nyelvészeti előadásra, és így lassan távozom a térről. Egy ideig még követ az egész tömeg ütemes kiabálása: „Vesz-szen Ge-rő! Vesz-szen Ge-rő!“ … Mikor a délután folyamán elhagytam a parlamenti teret, még hallottam, amint egy ifjú „melós” odaszólt társaihoz a Parlament tetején világító vörös csillagra célozva: „Oltsák el a vörös csillagot!” Később hallottam, hogy ezt a jelszót is átvette a nép. Tény, hogy mire visszaérkezem a térre két óra múlva, úgy nyolc felé, már nem ég a csillag. A tömeg változatlan, sőt szaporodik. … Közben itt is ének: Himnusz, Szózat, Kossuth-nóta. És jelszavak, mint: „Ég a házad ideki – Gerő Ernő gyere ki!” – „Vesszen Gerő!” – (Megjelent: Zimándi Pius: A forradalom éve. Budapest, 1992.)
