Középiskola Megosztás 2024. September 24. Az alább közölt anyag ITT letölthető Részletek Hruscsov előadói beszédéből az SZKP új programjáról „Az SZKP azt a nagy feladatot tűzi ki, hogy a következő húsz év alatt el kell érni a nép olyan életszínvonalát, amely magasabb lesz, mint bármelyik tőkés országban. (…) A történelem folyamán először teljesen és végérvényesen megszűnik az a helyzet, amelyben az emberek valamiben hiányt szenvednek. (…) A párt feladatul tűzi ki. hogy a következő tíz esztendőben hazánkat a világ első ipari hatalmává tegyük, hogy mind az ipari termelés abszolút méretét, mind pedig az egy főre jutó ipari termelés méretét tekintve fölénybe kerüljünk az Egyesült Államokkal szemben. (…) Ám ez csak az első állomás, itt nem állunk meg. A második évtizedben - 1980-ig - hazánk az egy lakosra jutó ipari és mezőgazdasági termelés tekintetében messze maga mögött fogja hagyni az Amerikai Egyesült Államokat." Az SZKP XII. kongresszusának jóléti célkitűzéseit propagáló hazai kiadvány illusztrációi: . . . . . . (Megjelent: História 1986/5-6. 27.l.) Hasznos információk 1) Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején úgy tűnt, hogy a katonai erőviszonyokat és a műszaki-tudományos teljesítményeket tekintve a Szovjetunió nemcsak befogta, hanem bizonyos csúcstechnológiai területeken (például a rakétagyártás és nukleáris energiaipar területén) le is hagyta az Egyesült Államokat. A szovjet vezetés ebből azt a következtetést vonta le, hogy a szocialista országok a gazdasági növekedés gyorsításával egy emberöltőn belül képesek lesznek felzárkózni a legfejlettebb országokhoz: nemcsak az ipari és mezőgazdasági termelés, hanem az életszínvonal és a fogyasztás területén is. 2) Hruscsovot 1957 után világpolitikai offenzívát indított. Lerohanta a világot utazásaival, teátrális szerepléseivel a nemzetközi fórumokon, gyakori és triumfáló hangnemű sajtótájékoztatóival. Ugyanezen offenzíva gazdasági vetülete volt a „dognaty i peregnaty” program meghirdetése: az „utolérni és túlszárnyalni” célkitűzés. Információkeresés Milyen területeken hirdetett versenyt Hruscsov a két világrendszer között? Miben látja a kommunizmus megvalósításának lényegét? Mi a feltétele a társadalmi cél megvalósulásának? Elemzés és értékelés Vajon miért pont húsz évet határoztak meg az ígéretek megvalósítására? Gazdasági számítások vagy lélektani szempontok játszhattak-e ebben nagyobb szerepet? Milyen hatással lehetett a szocialista országok gazdaságpolitikájára e program meghirdetése? Milyen politikai veszélyei voltak egy ilyen program meghirdetésének? A korabeli emberek számára mennyire tűnhetett reálisnak ez a program? Milyen érvek szólhattak mellette, és milyenek ellene?