Középiskola Megosztás 2024. November 14. Az alább közölt anyag ITT letölthető Litván Katalin és Karátson Gábor visszaemlékezése 1958-ban még nagyon is működött a társadalmi szolidaritás, abszolút nem bélyeg volt az, hogy az apám börtönben van. De nem tartott ám olyan nagyon sokáig. Szóval az első időben érezhető volt, és aztán később kopott. 1956 és mondjuk, 1960 között, míg a hivatal kellemetlen kellett, hogy legyen velem, az ember, aki az ügyet intézte, az esetleg szimpatizált, és éreztette is velem, hogy ő nem tehet róla, csak előírják neki. Később már azt lehetett érezni, hogy ha az ember ezt beírja, akkor nemcsak a hivatalnak lesz meg a véleménye róla, hanem már a hivatalnoknak is. (Megjelent: A „hatvanas évek” emlékezete. 1956-os Intézet. Bp., 2004. 34.l.) Először persze, ahogy hazakerültem, egy ideig nem tudtam, hogy mit csináljak. Az irodalmi tevékenységgel teljesen fölhagytam, mert ahogy mondtam, úgy éreztem, hogy ezen a nyelven csak hazudni lehet, és ehhez nekem nem volt kedvem. Így aztán dunai munkásként dolgoztam a VITUKI-nál…Egyszer jött egy művezetőszerű pasas, és kérdezte, hogy kerültem oda, meg hogy ki vagyok. Mondtam, hogy börtönben voltam, és itt vagyok. Erre nekiállt ott prédikálni, hogy: „Látod, tönkretetted az életedet, ide jutottál.” És ez már az új rendszer híve volt. Nem volt bolseviki, hanem az a bizonyos elaljasodott embertípus, amellyel aztán később sűrűbben lehetett találkozni… Találkoztam olyan volt egyetemi társaimmal, akik azt mondták, hogy én milyen hülye voltam, mert nem kellett volna ugrálni. Olyan is volt köztük, aki szintén részt vett a dolgokban, de nem úgy, hogy lebukjon. Ciki volt, hogy ilyenek. Bennünket egy megalázott és megtépett, de még ellenálló lelkületű országból vittek be, és nem oda tértünk vissza. Az ország már meg volt szotyósodva. Nem mondom, hogy rohadva, de szotyósodva. Megtörtek a gerincek, és én ezt egyáltalán nem értettem. (Megjelent: A „hatvanas évek” emlékezete. 1956-os Intézet. Bp., 2004. 57-58.l.) Hasznos információk Litván Katalin Litván György lánya. Édesapját, aki 1956-ban a Magyar Értelmiségi Forradalmi Bizottságának tagja volt, 1958-ban letartóztatták és 6 év szabadságvesztésre ítélték. Karátson Gábor festő, író. 1956-ban joghallgatóként csatlakozott a nemzetőrséghez. Tagja lett az ELTE forradalmi bizottságának, részt vett a november 4-e utáni szellemi ellenállásban. 1957-ben 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélték. 1956-tól 1959 végéig 35 ezer ember ellen folyt eljárás. A népbíróságok 22 ezret ítéltek börtönbüntetésre és 229-et halálra. A kivégzettek száma azonban elérte a 350-et. 13 ezer embert jogerős ítélet nélkül internáltak. A megtorlás célpontjai nem társadalmi osztályok, hanem az új rendszer által veszélyesnek tartott egyének voltak. Ilyennek minősültek a fiatal munkások, ipari tanulók, városi vagányok, akik fegyvert fogta. Rájuk általában halál várt. Egy másik jellemző csoportja az 56-os szerepvállalásukért meghurcoltaknak azok az erkölcsi tekintéllyel rendelkező emberek voltak, akik lakóhelyükön vagy munkahelyükön sokak véleményét tudták befolyásolni. Az ilyen forradalom alatt vezetővé vált vagy választott értelmiségiek, munkások és a parasztok közül is volt, akit halálra ítéltek, de a többségüket internálták vagy börtönbüntetésre ítélték. Halál és hosszú börtönbüntetés várt a forradalom országosan ismert vezetőire és értelmiségi hangadóira is. A társadalom ezáltal természetes vezetőitől fosztatott meg. Információkeresés Litván Katalin, aki egy 56-os elítélt lánya volt, miért érzékelte egyre kellemetlenebbnek a hivatal „kötelezően előírt” zaklatásait? Milyen jelekből érzékelte Karátson Gábor azt, hogy valami megváltozott az országban, amíg ő a börtönben volt. Elemzés és értékelés Mi a hasonlóság a két visszaemlékezésben, amely a 60-as évek világát idézi fel? A kor légkörére vonatkozóan milyen következtetéseket lehet levonni belőlük? Mit érthetett Karátson Gábor azon, hogy „Az ország már meg volt szotyósodva.”?
