Középiskola Megosztás 2024. September 25. Az alább közölt anyag ITT letölthető Visszaemlékezések a fegyveres harc kirobbanásáról a Rádiónál 1956. október 23-án . Péterfi Miklós visszaemlékezése (…) Egy nagyobb tömeg hét óra tájban indult meg az Országháztól a Rádióhoz, ezekkel sodródtam én is. (…) Át a Rádióhoz! Jöttek a magyar harckocsik, ezek már velünk voltak, némelyiken piros-fehér-zöld zászló. Egyáltalán nem féltünk (…) fel volt már döntve egy villamos. (…) A Múzeumkertnél megálltunk, ott is énekeltünk, ott is jelszavaztunk. Előrementem a Múzeum-kert hátsó felén egészen a Rádióhoz, ott volt egy egység kiskatona. Azt hiszem ávósok voltak, az egyik tisztet ismertem, mert újpesti volt. Beszélgettünk. "Mi az apátok f.. .át akartok ti itt?" - "Hát ti mi az apátok f.. .át akartok?" - Így elbájcsevegtünk, újpesti módra. "Hülyék vagytok!" - "Ti vagytok a hülyék!" Ők nagyon féltek, pokolian féltek, tényleg(…) Ott lenni huszad magaddal, és veled szemben tízezrek! Milyen félelmetes érzés lehet! Aztán elsodort a tömeg. Csongovai Per Olaf visszaemlékezése (…) Az első fegyvereket az ávósoktól szedtük el, és megbeszéltük, hogy bemegyünk a Rádió épületébe, és követelni fogjuk, hogy olvassák be a 16 pontot, mert itt csak egyféleképpen lehet lecsillapítani a hangulatot, hogyha ez megtörténik. Rögtön megválasztottak küldöttnek, hogy én menjek be a Rádió épületébe tárgyalni. Volt ott egy rádiós újságíró is, Földes Péter, aki nekem tanárom is volt a főiskolán. Együtt mentünk be Benke Valériához, a Rádió elnökéhez, aki ott ült az irodában az asztal alatt, és kétségbeesetten telefonált. Azt mondta, a saját felelősségére nem tudja beolvastatni a 16 pontot, és ezért fölhívja a pártközpontot. Ott azt mondták neki, szó sem lehet róla. Amikor mentem kifelé, eldördült egy puska, és egy ávós tiszt meghalt, de már azelőtt is lőttek, hogy mi Földessel bementünk volna. Czene Ferenc visszaemlékezése (…) Egyszer csak valaki azt mondja, menjünk, döntsük le a Sztálin-szobrot. Fölültünk egy teherautóra, s ahogy mentünk, jöttek ki a munkások a gyárakból délután. A diákfelkelést talán el is fojthatták volna. De mikor a villamosról a munkások leszálltak, és megindult az áradat... (…) Visszamentünk a Rádióhoz, akkor már ott dúlt a harc. Valaki azt mondta, hogy nem elég a fegyver, menjünk a Lámpagyárhoz. Ez akkor így ment: valaki mindig időben mondott valamit. Nincs a világon olyan tábornok, aki ezt így le tudta volna vezényelni. Megyünk a Lámpa- gyárba teherautón, és a sárhányón. Akkor tudtam meg, hogy az egy fegyvergyár. Fönt voltak az őrök a toronyban, le akarták lőni őket, de valaki azt mondta: nem kell, hagyjuk a fenébe., a kapuhoz érve az már tárva-nyitva volt. Megkönnyebbült mindenki, hogy nem lőttük le fölöslegesen azokat a szerencsétleneket. Ott elég sok fegyvert szereztünk, és mentünk át a Rádióhoz harcolni. (Megjelent: Kortárs Krónia, 1956. Válogatta és szerkesztette: Nóvé Béla. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001. 29., 31., 32.l) Hasznos információk Péterfi Miklós 1956 őszén végzős műegyetemista. Csongovai Per Olaf filmrendező, operatőr. Czene Ferenc Épületszerelő. 1956 őszén az ELTE Múzeum körúti épületében dolgozik egy kazán javításán. 1956-ban Magyarországon a televízió még nem játszott szerepet a híradásban. Csak kísérleti adások voltak, s ezt is csak a kivételezett kevesek láthatták. (Érdekesség, hogy Nagy Imrének például volt televíziója.) A rádió ezzel szemben ekkor már tömegcikk volt, családok nagy részének volt otthon készüléke. Gyorsasága és népszerűsége folytán a rádió számított a legfontosabb hírcsatornának. A tájékoztatás ellenőrzése stratégiai kérdés volt a kommunista diktatúra fenntartása szempontjából. A rádió vezetői és munkatársai a politikailag legmegbízhatóbbak közül kerülhettek csak ki. Az épületet az odatelepített államvédelmi karhatalom folyamatosan őrizte. Benke Valéria Nagy Imrét is kétszer felhívta, hogy tanácsát kérje. Nagy Imre először azt ajánlotta, hogy a Politikai Bizottság véleményét kérje ki. Másodszor azonban azt mondta, hogy ha ez lecsendesíti a népet, olvassák be a követeléseket. Amikor a parlamenti beszéde után Nagy Imre tudomást szerzett a Rádiónál kitört tűzharcról, a helyszínre akart menni. Valószínűleg le akarta csillapítani a harcolókat. A jelen lévő PB tagok ezt azonban nem engedték. A Rádiót hajnalban elfoglalták a felkelők. Az adást azonban ekkor már átkapcsolták a Parlamentben kialakított szükségstúdióba. Információkeresés A Parlament elől a tömeg egy része milyen céllal ment a Rádióhoz? Mivel lehetett volna esetleg megakadályozni a fegyveres harc kitörését? Miért nem került erre sor? Kik között alakult ki fegyveres harc a Rádiónál? Honnan voltak fegyvereik a Rádiót ostromlóknak? Mik voltak azok a körülmények és események, amelyek szították a felkelők harci kedvét? Elemzés és értékelés Milyen okokkal és körülményekkel magyarázható, hogy a kora délutáni békés tüntetés éjszaka már fegyveres felkelésbe torkollott? Kik közül kerültek ki elsősorban a Rádió ostromlói? Mi lehet ennek a magyarázata? Miben bíztak azok, akik fegyvert fogtak? Miért nem féltek a felelősségre vonástól? Miként befolyásolhatta az eseményeket az, hogy mindez csak tizenegy évvel a második világháború után történt? (Hosszabb változat) Péterfi Miklós visszaemlékezése A Kossuth térről átmentünk a Rádióhoz. Elindultunk a tömeggel. Egy nagyobb tömeg hét óra tájban indult meg az Országháztól a Rádióhoz, ezekkel sodródtam én is. Nem úgy értem, hogy az eseményekkel, hanem sodródtam, ahogy a Duna vizében sodorja egyik csepp a másikat. Önmagunkat sodortuk, sodródtam a tömeggel én is, a mellettem lévőt valószínűleg én is sodortam. Át a Rádióhoz! Jöttek a magyar harckocsik, ezek már velünk voltak, némelyiken piros-fehér-zöld zászló. Egyáltalán nem féltünk... fel volt már döntve egy villamos. .. A Múzeumkertnél megálltunk, ott is énekeltünk, ott is jelszavaztunk. Előrementem a Múzeum- kert hátsó felén egészen a Rádióhoz, ott volt egy egység kiskatona. Azt hiszem ávósok voltak, az egyik tisztet ismertem, mert újpesti volt. Beszélgettünk. "Mi az apátok f.. .át akartok ti itt?" - "Hát ti mi az apátok f.. .át akartok?" - Így elbájcsevegtünk, újpesti módra. "Hülyék vagytok!" - "Ti vagytok a hülyék!" Ők nagyon féltek, pokolian féltek, tényleg... Ott lenni huszad magaddal, és veled szemben tízezrek! Milyen félelmetes érzés lehet! Aztán elsodort a tömeg. Csongovai Per Olaf visszaemlékezése (…) Az első fegyvereket az ávósoktól szedtük el, és megbeszéltük, hogy bemegyünk a Rádió épületébe, és követelni fogjuk, hogy olvassák be a 16 pontot, mert itt csak egyféleképpen lehet lecsillapítani a hangulatot, hogyha ez megtörténik. Rögtön megválasztottak küldöttnek, hogy én menjek be a Rádió épületébe tárgyalni. Volt ott egy rádiós újságíró is, Földes Péter, aki nekem tanárom is volt a főiskolán. Együtt mentünk be Benke Valériához, a Rádió elnökéhez, aki ott ült az irodában az asztal alatt, és kétségbeesetten telefonált. Azt mondta, a saját felelősségére nem tudja beolvastatni a 16 pontot, és ezért fölhívja a pártközpontot. Ott azt mondták neki, szó sem lehet róla. Amikor mentem kifelé, eldördült egy puska, és egy ávós tiszt meghalt, de már azelőtt is lőttek, hogy mi Földessel bementünk volna. Láttam - miközben egyedül jöttem kifelé, mert Földes Péter bent maradt Benke Valériánál -, hogy egy ávós tiszt ott fekszik holtan az udvaron. Két ávós között kellett elmennem, hát nem gondoltam, hogy élve kikerülök onnan. Hajmeresztő volt. Köpködtek, szidtak, nyúltak felém, hogy szétszaggassanak. Pedig akkor nem csináltam semmit, csak követeltem, hogy olvassák be a 16 pontot. Czene Ferenc visszaemlékezése Szóval Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt, csodálatos volt... Visszamentem, hogy elrakjam a szerszámokat, utána mentünk a Körútra. Egyszer csak valaki azt mondja, menjünk, döntsük le a Sztálin-szobrot. Fölültünk egy teherautóra, s ahogy mentünk, jöttek ki a munkások a gyárakból délután. A diákfelkelést talán el is fojthatták volna. De mikor a villamosról a munkások leszálltak, és megindult az áradat... A Sztálin-szobornál csoda történt. Fönn álltam a talapzaton, amikor rákötöztek egy drótkötelet a szoborra, és az elszakadt. Ez rettenetesen veszélyes dolog. És a tömegben senkin nem esett egy karcolás sem. (…) Visszamentünk a Rádióhoz, akkor már ott dúlt a harc. Valaki azt mondta, hogy nem elég a fegyver, menjünk a Lámpagyárhoz. Ez akkor így ment: valaki mindig időben mondott valamit. Nincs a világon olyan tábornok, aki ezt így le tudta volna vezényelni. Megyünk a Lámpa- gyárba teherautón, és a sárhányón. Akkor tudtam meg, hogy az egy fegyvergyár. Fönt voltak az őrök a toronyban, le akarták lőni őket, de valaki azt mondta: nem kell, hagyjuk a fenébe., a kapuhoz érve az már tárva-nyitva volt. Megkönnyebbült mindenki, hogy nem lőttük le fölöslegesen azokat a szerencsétleneket. Ott elég sok fegyvert szereztünk, és mentünk át a Rádióhoz harcolni. (Megjelent: Kortárs Krónika, 1956. Válogatta és szerkesztette: Nóvé Béla. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001. 29., 31., 32.l)
