Rubicon - 2019.06.18. Megosztás 2019. June 18. „Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, amely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való kiterjesztését könyörtelenséggel hajtja végre s a szelíd képmutatástól kezdve a leggonoszabb terroreszközöket is hajlandó igénybe venni.” Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros-hercegprímás jellemezte így a kommunizmust. A Mindszenty-per hetven év távlatából. Főpapi sorsok Kelet-Közép-Európában címmel rendezett 2019 februárjában nemzetközi tudományos ülést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága az Országházban. A Rubicon című történelmi folyóirat most megjelent, legfrissebb száma a NEB közreműködésével készült, a lap az említett konferencia előadásainak szerkesztett változataiból nyújt válogatást. A tanulmányok szerzői: Maciej Zieba, Gregorz Górny, Németh László Imre, Gárdonyi Máté, Vörös Géza, Balogh Margit, Fejérdy András, Wirthné Diera Bernadett, Szabó Csaba, Mózessy Gergely, Soós Viktor Attila, Czókos Gergely, Cristian Vasile, Szabó Konstantin, Stanislava Vodičková és Łukasz Kamiński. A folyóirat tartalomjegyzéke: Címkék Wirthné Diera Bernadett Czókos Gergely Soós Viktor Attila