Megosztás 2020. January 01. Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban Kádár Jánost gyakorlatilag elrabolják, Moszkvába hurcolják, maga sem tudja, pár nappal később pedig szó szerint szovjet páncélosokkal tér vissza Budapestre Moszkva helytartójaként, akinek a rendteremtés a feladata. (Harmadik rész.) Megosztás 2024. September 30. Kádár ’56-ban kezdte el tisztelni a magyar zászlót Hogyan vett óriási fordulatokat Kádár János értékelése a forradalom napjaiban? Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével a 24.hu sorozatában, amely a NEB szakmai közreműködésével készül. (Második rész.) Megosztás 2024. September 23. Kádárt meglepetésként érte a forradalom Hogyan vált Kádár János szürke, jelentéktelen pártkatonából Magyarország teljhatalmú vezetőjévé- beszélgetés Földváryné Kiss Rékával a 24.hu sorozatában, amely a NEB szakmai közreműködésével készül. (Első rész.) Megosztás 2024. September 16. Máig nincsenek kibeszélve a kommunista diktatúra okozta traumák Az eddig elért eredményekről és a legújabb kutatási területekről Földváryné Kiss Réka nyilatkozott az Origónak. Megosztás 2024. March 18. Biszku felelősségét a történettudomány igen, a büntetőjog nem tudta bizonyítani ...nem tudta bizonyítani. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága éppen tíz éves munkájáról kérdezte a Mandiner Földváryné Kiss Rékát. Megosztás 2024. March 07. Gyógyír is lehet a történelem A totalitárius rendszer az egyes emberekkel és a közösségekkel együtt a családi és nemzeti emlékezetet is üldözte, rombolta -interjú a NEB elnökével a Magyar Nemzetben. Megosztás 2024. February 26. Kibeszélő ‒ podcast-beszélgetés a NEB tízéves működéséről Az Index podcastjának vendége Földváryné Kiss Réka, a szervezet elnöke volt. Megosztás 2024. February 21. A kommunista rendszerek megélése közös tapasztalatunk Interjú a Magyar Nemzetben a tízéves fennállását ünneplő NEB nemzetközi tudományos tanácskozása kapcsán. Megosztás 2024. February 14. Beszámoló a Történelmi Megálló budapesti eseményéről a lengyel televízióban Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke is megszólalt a hírműsorban. Megosztás 2023. December 01. 1956 vidéken Hogyan zajlott a vidék forradalma? Miért nem alakult ki anarchia az országban? Kik lettek a megtorlás áldozatai? Ezekre a kérdésekre ad választ a Szabadföldben Földváryné Kiss Réka. Megosztás 2023. November 13. 56-os narratívák harca Az M5 História című adás egyik megszólalója Földváryné Kiss Réka volt. Megosztás 2023. October 21. Hogyan mutassuk be a világnak a totalitárius rendszereket? Földváryné Kiss Réka a történelmifilm-fesztivál kerekasztal-beszélgetésének résztvevője volt. Megosztás 2023. October 01. Kíméletlen kivégzések, halottgyalázások A PestiTv-ben beszélgetett Földváryné Kiss Rékával Stefka István (videó). Megosztás 2023. June 27. Arcokat adni a történelemnek Magyar Nemzet-cikk a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódva; interjú Földváryné Kiss Rékával. Megosztás 2023. February 26. A nap, amikor a szabadság, a demokrácia és a nemzeti szuverenitás a kommunisták áldozata lett Földváryné Kiss Réka írása az Indexen a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. Megosztás 2023. February 26. A vallók titkai Interjú a Nemzeti Emlékezet Bizottsága munkájáról, tagjainak újabb megbízatásáról a Demokratában Földváryné Kiss Réka elnökkel. Megosztás 2023. January 26. Újraválasztotta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökét az Országgyűlés A NEB és a vele együttműködő szakemberek közös eredményeként értékelte Földváryné Kiss Réka az újraválasztását. Megosztás 2022. December 09. Amikor 60 ezer szovjet katona özönlötte el az országot, egy új ellenállás vette kezdetét A Kibeszélő vendége Földváryné Kiss Réka, akivel az 1956-os eseményekről látható beszélgetés az Index podcast adásában. Megosztás 2022. November 07. Közös szabadságélmény volt 1956 Szimbolikus, ahogy Wittner Mária halálával 1956 emlékezetből lassan történelemmé válik...- a Magyar Nemzet nagyinterjúja az ünnepi számban Földváryné Kiss Rékával. Megosztás 2022. October 22. Tóth Ilonka kivégzése a diktatúra egyik legaljasabb gyilkossága Földváryné Kiss Rékával az Origo-ban olvasható interjú a Kádári diktatúrában ártatlanul kivégzett, fiatal medika, Tóth Ilona és társai peréről. Megosztás 2022. August 08. Egy Mengele-szerű szadista orvos kellett a kommunistáknak, hát kreáltak egyet Semmilyen jogállamban működő bíróság előtt nem állna meg az a vád- fogalmazott az 56-os Tóth Ilonával kapcsolatban a Mandinerben Földváryné Kiss Réka. Megosztás 2022. June 28. Egyházüldözés a Rákosi-rendszerben Az egyházakat közösségszervező erejük és a hit nyújtotta szabadság miatt akarta ellehetetleníteni a diktatúra – jelentette ki Földváryné Kiss Réka, a Magyar Nemzetben. Megosztás 2022. June 26. Hatvanöt éve végezték ki Tóth Ilonkát, az 1956-os forradalom mártírját Földváriné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke és Kiss Sándor történész professzor az M1 hiradó vendégeként mesélt a mártír medikáról. Megosztás 2022. June 28. Egy erkölcstelen hatalomtechnikus: 110 éve született Kádár János Az egykori pártfőtitkárról Földváryné Kiss Réka történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét kérdezte a Mandiner. Megosztás 2022. May 26. Küzdelem a lelkekért A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján Földváryné Kiss Réka történész válaszolt a parokia.hu kérdéseire. Megosztás 2022. February 25. Kiegyezés vagy rövid póráz? Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával a református egyház hetvenes években kezdődött missziói térnyeréséről a parokia.hu oldalon. Megosztás 2022. May 17. Elismerés nemzeti ünnepünkön a NEB elnökének Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Földváryné Kiss Rékának. Megosztás 2022. March 15. Így osztott ki Kádár 300 év börtönt a gyülekezeti vezetőkre Földváryné Kiss Rékával a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével a Janus-arcú Kádár-korszakról beszélgetett a vasárnap.hu. Megosztás 2022. February 25. Sérül a nemzeti identitás, ha nem beszéljük ki a kommunista bűnöket Az emléknap kapcsán nyilatkozott a Mandinernek Földváryné Kiss Réka, a kommunista bűnök feltárásán is dolgozó NEB elnöke, és Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója. Megosztás 2022. February 25. Beszélgetés a Koronatanú című filmről, s a Gulágot megjárt családokról Ez itt a kérdés vendégeként Földváryné Kiss Réka, valamint Szekér Nóra és Müller Rolf beszél a filmről, s családtörténetekről. Megosztás 2022. March 01. Közel egymillió magyar áldozat: a Gulagra hurcoltakra emlékezünk Ma emlékezünk az 1944–45-ben a Szovjetunióba hurcolt magyarokra. Az írás kapcsán idézet Földváryné Kiss Rékától is. Megosztás 2021. November 25. Az első lövés: kik voltak a Kossuth téri sortűz áldozatai? Két történész, Feitl Írisz, az Országgyűlési Múzeum kutatásvezetője, a könyv egyik szerkesztője és Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke nyilatkozott a Mandinernek a címben ismertetett kötetről. Megosztás 2022. January 07. A felejtés ellen dolgozunk Nagyon sok még az elfojtás, a ki nem beszélt történet a kommunista korszakkal kapcsolatban- beszélgetés a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével a Magyar Kurírban. Megosztás 2021. December 14. Felakasztották, mert a párttitkár ezt kérte A Brusznyai család 1956 és 1958 közötti történetéről dr. Földváryné Kiss Réka történésszel, a NEB elnökével beszélgetett a 24.hu. Megosztás 2021. October 23. Református hősökről is olvashat Ferenc pápa Ferenc pápát Áder János a NEB szakmai közreműködésével készült, most megjelenő angol nyelvű Heroes Among Us című kiadvánnyal is megajándékozta. Kiss Réka szerkesztő a reformatus.hu-nak nyilatkozott a könyvről. Megosztás 2021. September 14. Ő győzött – Pógyor István emlékezete Hetven éve, 1951 júniusában letartóztatták, és soha többé nem szabadult. A Pógyor Istvánról szóló filmben megszólal Földváryné Kiss Réka is. Megosztás 2021. July 14. Moszkva kézi vezérléssel irányította a magyar kommunistákat Egy orosz–magyar együttműködés a közelmúltban széles körű kutatásokat tett lehetővé- Interjú Földváryné Kiss Rékával és Kolontári Attilával a 24.hu oldalon. Megosztás 2021. June 17. Dokumentumfilm készült Pógyor István mártíromságáról A Keresztyén Ifjúsági Egyesület mély hitű titkárát a kommunisták 70 éve bebörtönözték, majd halálra verték. A filmben a korszak kutatójaként megszólal Földváryné Kiss Réka. Megosztás 2021. June 10. Egyháztörténeti konferenciát és hármas könyvbemutatót rendeztek a teológián Hatodik alkalommal tartotta meg egyháztörtneti konferenciáját a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszéke. Megosztás 2021. June 04. Az oroszok mindent bevallottak Rákosiról, Gerőről és Nagy Imréről Az újjáéledt orosz–magyar levéltári együttműködés alatt átadott dokumentumok alapján bepillanthatunk a Komintern működésébe. Az Index összefoglalója a kiállításról. Megosztás 2021. May 28. A kommunisták keresztényellenes harca: 70 éve hozták létre az Állami Egyházügyi Hivatalt Többek között Földváryné Kiss Rékát, a NEB elnökét kérdezte - az Állami Egyházügyi Hivatal évfordulója kapcsán - a Mandiner. Megosztás 2021. May 18. Cél a totális ellenőrzés és felügyelet - 70 éve kezdte meg működését az Állami Egyházügyi Hivatal Földváryné Kiss Réka az M1 csatorna Ma reggel... című adásában az egyházüldözés csúcsszervéről beszélt. Megosztás 2021. May 18. Ez itt a kérdés...- Egyházüldözés a kommunizmusban 70 évvel ezelőtt az Országgyűlés elfogadta a törvényt az Állami - Egyházügyi Hivatal felállításáról. Ez az intézmény ellenőrizte a papokat, a lelkészeket, felhasználta őket a pártállam céljaira. (Megszólaló többek között Földváryné Kiss Réka.) Megosztás 2021. May 17. Akik nem sírtak a sírókkal Hogyan működött az ötvenes években az egyházüldöző totális államhatalom az egyházvezetésen belül? Egy tanulmánykötet, egy podcast-adás és a református történelmi múlt máig ható tanulságai. A kötetről Földváryné Kiss Réka is beszélt. Megosztás 2021. March 10. Arcképek Kádár titkosszolgálatából Érdekes és izgalmas köteteinek sorát folytatja a NEB. A szocializmus állambiztonsági vezetőinek történetét, a szervezet jellemzőit és működését szeretné bemutatni a közvéleménynek. Interjú Földváryné Kiss Rékával a Demokratában. Megosztás 2021. April 12. Hűség, ellenállás, kockázatvállalás Beszélgetés a Magyar Hősök kötetről Földváryné Kiss Rékával, a könyv egyik szerkesztőjével a reformatus.hu oldalon. Megosztás 2021. February 25. Hatvanegy magyar hős A budapesti székhelyű Nemzeti Emlékezet Bizottsága Magyar hősök – Elfeledett életutak címmel 453 oldalas, szép kiállítású kötetet adott ki, melyben 45 szerző 61 életutat mutat be. (Felvidek.ma) Megosztás 2020. November 04. Történelmi példatár – Megjelent a Magyar hősök című kötet A könyvben olyan személyek kaptak helyet, akik válaszúthoz érve nem a könnyebbnek ígérkező irányban haladtak tovább. Interjú Földváryné Kiss Rékával a Magyar Kurírban. Megosztás 2020. December 13. Magyarok és hősök voltak Interjú egy különleges könyvről Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével a 777 blogon. Megosztás 2020. December 17. Információs kárpótlás a kommunizmus elfeledett áldozatainak A Magyar hősök kötetről a Magyar Hírlapban. Interjú a kötet egyik szerkesztőjével, Kiss Rékával. Megosztás 2021. February 25. A kommunista terror legsötétebb szimbóluma: Recsk Földváryné Kiss Réka történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével készített interjút a Reformátusok lapja. Megosztás 2020. December 20. A legutóbbi kijárási tilalom idején még lőttek az utcán 1967-1957-ben a tilalom megszegői nem úszták meg egy bírsággal, vagy rendőri intéssel: a kijárási tilalom mellett sokszor statárium is érvényben volt, erről kérdezte Földváryné Kiss Rékát a 24.hu. Megosztás 2020. December 12. Magyar nők menete: mindenki sírt a Hősök terén Miként vonulhatott a tankok árnyékában több ezer nő a forradalom hőseit gyászolva 1956. december 4-én? Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával az Nlc.hu-n. Megosztás 2020. December 04. Magyar hősök: akik az életük árán is szembeszálltak a diktatúrákkal A 453 oldalas, vaskos Magyar Hősök című kötet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közös gondozásában jelent meg, és a Libri üzleteiben megvásárolható. Megosztás 2020. November 18. Át kell törni az elhallgatás falát A Magyar hősök. Elfeledett hősök a 20. századbó című, most megjelent kötetről beszélgetett Földváryné Kiss Rékával a Vasárnap.hu. Megosztás 2020. November 17. Magyar hősök - Elfeledett életutak a 20. századból A Start Plusz vendége Földváryné Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke. Megosztás 2020. November 03. Beszélgetés a Magyar Hősök kötetről a Spirit FM Kult című műsorában A Magyar hősök kapcsán beszélgettek Kiss Rékával, a Spirit FM Spirit Kult című adásában. Megosztás 2020. November 07. Pufajkások verték végig Magyarországot Az ’56-os forradalom leverése után a Kádár kormány félelem nélküli életet és amnesztiát ígért, amíg túl gyenge volt. Aztán Marosán György kijelentett: „mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk”, és országszerte sortüzek dördültek. A „rendteremtést” személyesen a KGB főnöke instruálta, és a feloszlatott, gyűlölt ÁVH egykori tagjai vezényelték le. Megosztás 2020. November 04. Vérbírák és vészügyészek a kádári megtorlás szolgálatában A kádári megtorlás gépezetéről, vérbíráiról és vészügyészeiről - Kiss Réka történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével interjú az Origoban. Megosztás 2020. November 04. Sosem késő, ezeket a történeteket újra és újra el kell mesélni Ha a gyerekeink csak a kilúgozott, patetikus szólamokat ismerik meg, akkor nem fogják magukénak érezni a forradalmat. Megosztás 2020. October 24. Férje letartóztatástól az akasztófáig írta naplóját az 56-os mártír özvegye: a Brusznyai család szívszorító története A mártírok özvegyeinek és árváinak kálváriáját szívbemarkolóan őszintén mutatja be egy korabeli napló. Brusznyai Árpádné nemrég előkerült és kiadott írásáról a téma szakértőjével, Földváryné Kiss Rékával beszélgetett az nlc.hu újságírója. Megosztás 2020. October 26. Kivégezték, mert nem hagyta, hogy vér folyjon A forradalom évfordulóján beszélgetés Földváryné Kiss Réka történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével a 24.hu-n. Megosztás 2020. October 23. Az 1956-os forradalom vidéken kezdődött és vidéken ért véget A vidék 1956-os szerepével és jelentőségével kapcsolatos új kutatási eredményekről Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke nyilatkozott az Origónak, a forradalom évfordulója alkalmából. Megosztás 2020. October 23. Személyes történetek kis mozaikjaból áll össze a nagy '56-os történet Beszélgetés a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével az InfoRádió Aréna című műsorában. Megosztás 2020. October 23. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek” – Egy ’56-os mártír és egy fiatalasszony halhatatlan szerelméről Brusznyai Árpádné Honti Ilona - Napló című kötet, könyvismertető írása a képmás.hu-n Megosztás 2020. October 23. „Más, amikor az ember egy tanulmányból tud valamit, és más, amikor napi szinten találkozik ilyen történetekkel” Földváryné Kiss Rékával kutatásairól, pályájáról, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának eddigi hat évéről az Újkor.hu főszerkesztője, Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett. Megosztás 2020. October 23. Nemzeti emlékhelyet hoznak létre az egykori recski kényszermunkatábor helyszínén Nemzeti emlékhelyet hoznak létre az egykori recski kényszermunkatábor helyszínén. Megosztás 2020. July 20. Recsket az ÁVH-sokat átmentő Kádár-rendszer is elhallgatta Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 19-én nyílt meg Recsken a kommunista rezsim kényszertábora, ahol a potenciális alternatív értelmiség színe-java került. Kiss Rékát és Bank Barbarát kérdezte a kényszermunkatáborról a Mandiner. Megosztás 2020. July 19. „Ne csak őrizd, gyűlöld is!” A kommunisták hetven éve hozták létre a magyar Gulagot, a recski kényszermunkatábort. Interjú Földváryné Kiss Rékával és M. Kiss Sándorral. Megosztás 2020. July 18. Nem merülhetnek feledésbe a kommunizmus bűnei Földváryné Kiss Réka és Bank Barbara a recski munkatábor megnyitásának 70. évfordulóján emlékezett a Karc FM Hangoló című adásában. Megosztás 2020. July 16. Kitelepítések, koncepciós perek, kényszermunkatábor... Az 1951-es budapesti kitelepítés hátteréről, az „osztályellenségnek" minősített zsidók jogfosztásának okairól beszélgetett az Origo a NEB elnökével. Megosztás 2020. July 07. Férje letartóztatásától az akasztófáig írta naplóját az 56-os mártír özvegye Az 1956-os forradalom hősei özvegyeinek és árváinak kálváriáját szívbemarkolóan őszintén mutatja be egy korabeli napló. Brusznyai Árpádné naplójáról beszél F.-né Kiss Réka. Megosztás 2020. July 03. A családtörténetekben elképesztő traumákra bukkanunk Ahhoz, hogy megtudjuk, mennyire erős egy nemzet, ismernünk kell a történelmét...– Földváryné Kiss Réka történésszel, a NEB elnökével beszélgetett a Képmás magazin diktatúráról, tabusításról, generációkon átívelő traumákról. Megosztás 2020. July 01. Ez volt a kádári elnyomás lényege Interjú Földváryné Kiss Rékával Az állampárt biztonsága. Tanulmányok a belügy és a kommunista párt kapcsolatrendszeréről a Kádár-korszakban című kötet kapcsán. Megosztás 2020. June 21. Csöbörből vödörbe – A szovjet megszállás és április 4. Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével az egykor felszabadulásként ünnepelt április 4. megítéléséről Megosztás 2020. April 20. A Kádár-rendszer egyik kedvelt eszköze volt a köztörvényesítés A mai napig nem tudjuk, hogy a kádári megtorló gépezetnek hány halottja van, az 1956-os megtorlás célkeresztjébe különböző társadalmi és politikai csoportok kerültek. A Kossuth Rádió, A nap kérdése című műsorának vendége a NEB elnöke. Megosztás 2020. February 29. Több „magyar gulág” is működött az országban az 1950-es években „A magyar gulág” – így hívták azt a táborrendszert, amelybe a kommunista hatalom zárta a rendszer ellenségeit. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában hallható beszélgetés erről Földváryné Kiss Rékával, Bank Barbarával. Megosztás 2020. February 23. Törvénytelen földelkobzások A Kossuth Rádió Az Este című műsorának házigazdája Földváryné Kiss Réka, az adás témája: törvénytelen földelkobzások. Megosztás 2020. January 16. A kommunizmus liberalizálására tett kísérlet végül a kommunizmust megszüntető folyamattá változott Beszélgetés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével és Mark Kramerrel, a Harvard Egyetem professzorával. Megosztás 2019. December 09. Izgalmas történet kezdeténél vagyunk Interjú a Reformátusok Lapjában a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének vezetőjével. Megosztás 2019. November 10. 63 évvel ezelőtt történt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése A Kossuth Rádió, A nap kérdése című műsorban megszólalt Földváryné Kiss Réka és Szakolczai Attila. Megosztás 2019. November 06. A szürke légió közös titka Interjú a Demokrata hetilapban Földváryné Kiss Rékával. November 4-én csapott le a Vörös Hadsereg a magyar forradalomra 1956-ban, a forradalom közel két hetét a jogi köntösbe csomagolt bosszúállás hosszú évei követték. Megosztás 2019. November 06. Az '56-os megtorlóítéletek után most jönnek a korábbi időszak törvénysértő perei Az InfoRádió Aréna című adásában Földváryné Kiss Réka kitért a Szovjetunióba elhurcolt sok százezer magyar hadifogolyról érkező információkra. Megosztás 2019. October 24. A nagyidős perek nyomában Földváryné Kiss Réka a Demokrata folyóiratban arról beszélt, hogy a NEB készített egy olyan ’56-os adatbázist, amely az összes kivégzéssel végződő eljárás strukturált anyagát tartalmazza. Megosztás 2019. July 07. A megtorlás arcai Interjú a Demokratában Földváryné Kiss Rékával: nemcsak bírák, ügyészek, politikai nyomozók és áldozataik nevét, adatait olvashatjuk a NEB új, perek56.hu internetes adatbázisában. Megosztás 2018. June 20. Megfélemlítés és szolidaritás 1956 után A Reformatus.hu interjújában Földváryné Kiss Réka arról beszélt, hogy 1956 utáni egyházzal szembeni megtorlás súlyosan érintette a vidéki lelkészeket és a világi tisztségviselőket. Megosztás 2017. December 20. 60 éve ártatlanul végezték ki Kádárék Tóth Ilonát Az Origo-ban Földváryné Kiss Réka kijelentette: Tóth Ilona és társai nem követhették el azt a gyilkosságot, amivel vádolták őket. Megosztás 2017. June 27. Befejezték a mágnesszalagok vizsgálatát Stúdióbeszélgetés az M1-en Földváryné Kiss Rékával: a munkacsoport megvizsgálta az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományát. Megosztás 2017. March 05. A kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezet megőrzésére hozták létre a NEB-et A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a bizottság eddigi munkájáról beszélt. Megosztás 2017. January 03. 1956 - NEB-elnök: „arcot kell adni" a megtorlás résztvevőinek Az M1 reggeli adásában beszélt erről a NEB elnöke. Megosztás 2016. December 14. Történészvita a Tóth Ilona ügyről Az 1957. április 8-án elítélt és június 28-án felakasztott medika, Tóth Ilona esete, személyének megítélése megosztó. Írás a Vasárnapi Hírekben. Megosztás 2016. November 12. 1956-ról az InfoRádió Aréna című műsorában Az Aréna vendége volt Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke 2016. október 20-án. Megosztás 2016. October 22. Bírók és ügyészek, akik elutasították a részvételt a koncepciós perekben A Heti Válasz összeállítása: bemutatjuk a vérbírókat és- ügyészeket, akik nem voltak hajlandók koncepciós perben részt venni. Megosztás 2016. October 21. Ávósok a Kádár-korban A Demokratában a „Kommunista hatalom birtokosok - 1956” adatbázisról nyilatkozott a NEB elnöke. Megosztás 2016. October 13. A forradalom nemzetközi presztízsét újra kell építeni MTI-nyilatkozat: Az 1956-os magyar forradalomnak újra el kell nyernie méltó helyét Európa emlékezetében. Megosztás 2016. May 21. Még nem lezárt anyag a megtorlásoknak a története, adathalmaza A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában - a VERITAS Történetkutató Intézet vitaestje kapcsán - a bírák, ügyészek felelősségéről kérdezték Zinner Tibort és Földváryné Kiss Rékát . Megosztás 2016. May 10. XX.századi történelem a múltfeltárás tekintetében A Kossuth Rádió XX. századi történelem című műsorában Szakály Sándor és Földváryné Kiss Réka arról beszélt, hogy újra lehet-e írni az 1945 utáni történelmet, hogyan lehet feltárni a múltat. Megosztás 2016. April 27. Ez lenne a megtorló gépezet Az Index internetes portálnak adott nagyinterjút a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke... Megosztás 2016. March 09. Kirajzolódhat a megtorló gépezet Nagyinterjú a Magyar Hírlapban: a jövőben még bővíti a Nemzeti Emlékezet Bizottsága az egykori kommunista vezetőkről kiadott, ötszáz főt bemutató adatbázist. Megosztás 2016. March 08. Szendrői fedőnévvel kémkedett a magyar külügyminiszter Nagyinterjú az ATV internetes oldalán: „a Biszku-per is mutatja, hogy milyen nehézségeket jelent a történelmi felelősség átültetése a jog területére..." Megosztás 2016. January 17. Parancs nélkül nem lőttek volna Demokrata-interjú a NEB elnökével. Két év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát első fokon a Fővárosi Törvényszék, a büntetés végrehajtását azonban három évre felfüggesztette. Meghökkentően enyhe ítélet... Megosztás 2016. January 13. A magyar kommunista bűnösök nyomában A Magyar Nemzet nagyinterjúja Földváryné Kiss Rékával. Készül az 1956 utáni perkataszter, az MSZMP KB és a politikai rendőrség prominenseinek életrajza pedig már nyilvános. Megosztás 2015. December 07. Emlékezet A HírTV a NEB elnökét kérdezte a bizottság munkájáról. A parlament illetékes testülete elfogadta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tavalyi tevékenységéről szóló beszámolóját. Megosztás 2015. November 11. Tettesek és áldozatok A Magyar Idők interjújában Földváryné Kiss Réka kiemelte: folytatódik az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlásokban részt vevő ügyészek, bírák pályaképének, tevékenységének feltárása. Megosztás 2015. November 03. Információs kárpótlást jelentenek a mágnesszalagok feltáruló titkai A Magyar Hírlap interjújában Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke kiemelte: vizsgálatba vont mágnesszalagok nem csak a pártállami diktatúra ügynökeinek adatait tartalmazzák. Megosztás 2015. October 11. Fontos történeti tényfeltáró munkát végez a NEB Az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Emlékezet Bizottságának feladatiról, szerepéről beszélt Földváryné Kiss Réka, elnök. Megosztás 2015. October 22. Nem az ügynökkérdés a kulcskérdés Földváryné Kiss Réka és Máthé Áron adott interjút a Mandiner.hu -ban. Megosztás 2015. February 23.
Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban Kádár Jánost gyakorlatilag elrabolják, Moszkvába hurcolják, maga sem tudja, pár nappal később pedig szó szerint szovjet páncélosokkal tér vissza Budapestre Moszkva helytartójaként, akinek a rendteremtés a feladata. (Harmadik rész.) Megosztás 2024. September 30.
Kádár ’56-ban kezdte el tisztelni a magyar zászlót Hogyan vett óriási fordulatokat Kádár János értékelése a forradalom napjaiban? Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével a 24.hu sorozatában, amely a NEB szakmai közreműködésével készül. (Második rész.) Megosztás 2024. September 23.
Kádárt meglepetésként érte a forradalom Hogyan vált Kádár János szürke, jelentéktelen pártkatonából Magyarország teljhatalmú vezetőjévé- beszélgetés Földváryné Kiss Rékával a 24.hu sorozatában, amely a NEB szakmai közreműködésével készül. (Első rész.) Megosztás 2024. September 16.
Máig nincsenek kibeszélve a kommunista diktatúra okozta traumák Az eddig elért eredményekről és a legújabb kutatási területekről Földváryné Kiss Réka nyilatkozott az Origónak. Megosztás 2024. March 18.
Biszku felelősségét a történettudomány igen, a büntetőjog nem tudta bizonyítani ...nem tudta bizonyítani. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága éppen tíz éves munkájáról kérdezte a Mandiner Földváryné Kiss Rékát. Megosztás 2024. March 07.
Gyógyír is lehet a történelem A totalitárius rendszer az egyes emberekkel és a közösségekkel együtt a családi és nemzeti emlékezetet is üldözte, rombolta -interjú a NEB elnökével a Magyar Nemzetben. Megosztás 2024. February 26.
Kibeszélő ‒ podcast-beszélgetés a NEB tízéves működéséről Az Index podcastjának vendége Földváryné Kiss Réka, a szervezet elnöke volt. Megosztás 2024. February 21.
A kommunista rendszerek megélése közös tapasztalatunk Interjú a Magyar Nemzetben a tízéves fennállását ünneplő NEB nemzetközi tudományos tanácskozása kapcsán. Megosztás 2024. February 14.
Beszámoló a Történelmi Megálló budapesti eseményéről a lengyel televízióban Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke is megszólalt a hírműsorban. Megosztás 2023. December 01.
1956 vidéken Hogyan zajlott a vidék forradalma? Miért nem alakult ki anarchia az országban? Kik lettek a megtorlás áldozatai? Ezekre a kérdésekre ad választ a Szabadföldben Földváryné Kiss Réka. Megosztás 2023. November 13.
56-os narratívák harca Az M5 História című adás egyik megszólalója Földváryné Kiss Réka volt. Megosztás 2023. October 21.
Hogyan mutassuk be a világnak a totalitárius rendszereket? Földváryné Kiss Réka a történelmifilm-fesztivál kerekasztal-beszélgetésének résztvevője volt. Megosztás 2023. October 01.
Kíméletlen kivégzések, halottgyalázások A PestiTv-ben beszélgetett Földváryné Kiss Rékával Stefka István (videó). Megosztás 2023. June 27.
Arcokat adni a történelemnek Magyar Nemzet-cikk a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódva; interjú Földváryné Kiss Rékával. Megosztás 2023. February 26.
A nap, amikor a szabadság, a demokrácia és a nemzeti szuverenitás a kommunisták áldozata lett Földváryné Kiss Réka írása az Indexen a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. Megosztás 2023. February 26.
A vallók titkai Interjú a Nemzeti Emlékezet Bizottsága munkájáról, tagjainak újabb megbízatásáról a Demokratában Földváryné Kiss Réka elnökkel. Megosztás 2023. January 26.
Újraválasztotta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökét az Országgyűlés A NEB és a vele együttműködő szakemberek közös eredményeként értékelte Földváryné Kiss Réka az újraválasztását. Megosztás 2022. December 09.
Amikor 60 ezer szovjet katona özönlötte el az országot, egy új ellenállás vette kezdetét A Kibeszélő vendége Földváryné Kiss Réka, akivel az 1956-os eseményekről látható beszélgetés az Index podcast adásában. Megosztás 2022. November 07.
Közös szabadságélmény volt 1956 Szimbolikus, ahogy Wittner Mária halálával 1956 emlékezetből lassan történelemmé válik...- a Magyar Nemzet nagyinterjúja az ünnepi számban Földváryné Kiss Rékával. Megosztás 2022. October 22.
Tóth Ilonka kivégzése a diktatúra egyik legaljasabb gyilkossága Földváryné Kiss Rékával az Origo-ban olvasható interjú a Kádári diktatúrában ártatlanul kivégzett, fiatal medika, Tóth Ilona és társai peréről. Megosztás 2022. August 08.
Egy Mengele-szerű szadista orvos kellett a kommunistáknak, hát kreáltak egyet Semmilyen jogállamban működő bíróság előtt nem állna meg az a vád- fogalmazott az 56-os Tóth Ilonával kapcsolatban a Mandinerben Földváryné Kiss Réka. Megosztás 2022. June 28.
Egyházüldözés a Rákosi-rendszerben Az egyházakat közösségszervező erejük és a hit nyújtotta szabadság miatt akarta ellehetetleníteni a diktatúra – jelentette ki Földváryné Kiss Réka, a Magyar Nemzetben. Megosztás 2022. June 26.
Hatvanöt éve végezték ki Tóth Ilonkát, az 1956-os forradalom mártírját Földváriné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke és Kiss Sándor történész professzor az M1 hiradó vendégeként mesélt a mártír medikáról. Megosztás 2022. June 28.
Egy erkölcstelen hatalomtechnikus: 110 éve született Kádár János Az egykori pártfőtitkárról Földváryné Kiss Réka történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét kérdezte a Mandiner. Megosztás 2022. May 26.
Küzdelem a lelkekért A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján Földváryné Kiss Réka történész válaszolt a parokia.hu kérdéseire. Megosztás 2022. February 25.
Kiegyezés vagy rövid póráz? Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával a református egyház hetvenes években kezdődött missziói térnyeréséről a parokia.hu oldalon. Megosztás 2022. May 17.
Elismerés nemzeti ünnepünkön a NEB elnökének Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Földváryné Kiss Rékának. Megosztás 2022. March 15.
Így osztott ki Kádár 300 év börtönt a gyülekezeti vezetőkre Földváryné Kiss Rékával a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével a Janus-arcú Kádár-korszakról beszélgetett a vasárnap.hu. Megosztás 2022. February 25.
Sérül a nemzeti identitás, ha nem beszéljük ki a kommunista bűnöket Az emléknap kapcsán nyilatkozott a Mandinernek Földváryné Kiss Réka, a kommunista bűnök feltárásán is dolgozó NEB elnöke, és Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója. Megosztás 2022. February 25.
Beszélgetés a Koronatanú című filmről, s a Gulágot megjárt családokról Ez itt a kérdés vendégeként Földváryné Kiss Réka, valamint Szekér Nóra és Müller Rolf beszél a filmről, s családtörténetekről. Megosztás 2022. March 01.
Közel egymillió magyar áldozat: a Gulagra hurcoltakra emlékezünk Ma emlékezünk az 1944–45-ben a Szovjetunióba hurcolt magyarokra. Az írás kapcsán idézet Földváryné Kiss Rékától is. Megosztás 2021. November 25.
Az első lövés: kik voltak a Kossuth téri sortűz áldozatai? Két történész, Feitl Írisz, az Országgyűlési Múzeum kutatásvezetője, a könyv egyik szerkesztője és Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke nyilatkozott a Mandinernek a címben ismertetett kötetről. Megosztás 2022. January 07.
A felejtés ellen dolgozunk Nagyon sok még az elfojtás, a ki nem beszélt történet a kommunista korszakkal kapcsolatban- beszélgetés a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével a Magyar Kurírban. Megosztás 2021. December 14.
Felakasztották, mert a párttitkár ezt kérte A Brusznyai család 1956 és 1958 közötti történetéről dr. Földváryné Kiss Réka történésszel, a NEB elnökével beszélgetett a 24.hu. Megosztás 2021. October 23.
Református hősökről is olvashat Ferenc pápa Ferenc pápát Áder János a NEB szakmai közreműködésével készült, most megjelenő angol nyelvű Heroes Among Us című kiadvánnyal is megajándékozta. Kiss Réka szerkesztő a reformatus.hu-nak nyilatkozott a könyvről. Megosztás 2021. September 14.
Ő győzött – Pógyor István emlékezete Hetven éve, 1951 júniusában letartóztatták, és soha többé nem szabadult. A Pógyor Istvánról szóló filmben megszólal Földváryné Kiss Réka is. Megosztás 2021. July 14.
Moszkva kézi vezérléssel irányította a magyar kommunistákat Egy orosz–magyar együttműködés a közelmúltban széles körű kutatásokat tett lehetővé- Interjú Földváryné Kiss Rékával és Kolontári Attilával a 24.hu oldalon. Megosztás 2021. June 17.
Dokumentumfilm készült Pógyor István mártíromságáról A Keresztyén Ifjúsági Egyesület mély hitű titkárát a kommunisták 70 éve bebörtönözték, majd halálra verték. A filmben a korszak kutatójaként megszólal Földváryné Kiss Réka. Megosztás 2021. June 10.
Egyháztörténeti konferenciát és hármas könyvbemutatót rendeztek a teológián Hatodik alkalommal tartotta meg egyháztörtneti konferenciáját a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszéke. Megosztás 2021. June 04.
Az oroszok mindent bevallottak Rákosiról, Gerőről és Nagy Imréről Az újjáéledt orosz–magyar levéltári együttműködés alatt átadott dokumentumok alapján bepillanthatunk a Komintern működésébe. Az Index összefoglalója a kiállításról. Megosztás 2021. May 28.
A kommunisták keresztényellenes harca: 70 éve hozták létre az Állami Egyházügyi Hivatalt Többek között Földváryné Kiss Rékát, a NEB elnökét kérdezte - az Állami Egyházügyi Hivatal évfordulója kapcsán - a Mandiner. Megosztás 2021. May 18.
Cél a totális ellenőrzés és felügyelet - 70 éve kezdte meg működését az Állami Egyházügyi Hivatal Földváryné Kiss Réka az M1 csatorna Ma reggel... című adásában az egyházüldözés csúcsszervéről beszélt. Megosztás 2021. May 18.
Ez itt a kérdés...- Egyházüldözés a kommunizmusban 70 évvel ezelőtt az Országgyűlés elfogadta a törvényt az Állami - Egyházügyi Hivatal felállításáról. Ez az intézmény ellenőrizte a papokat, a lelkészeket, felhasználta őket a pártállam céljaira. (Megszólaló többek között Földváryné Kiss Réka.) Megosztás 2021. May 17.
Akik nem sírtak a sírókkal Hogyan működött az ötvenes években az egyházüldöző totális államhatalom az egyházvezetésen belül? Egy tanulmánykötet, egy podcast-adás és a református történelmi múlt máig ható tanulságai. A kötetről Földváryné Kiss Réka is beszélt. Megosztás 2021. March 10.
Arcképek Kádár titkosszolgálatából Érdekes és izgalmas köteteinek sorát folytatja a NEB. A szocializmus állambiztonsági vezetőinek történetét, a szervezet jellemzőit és működését szeretné bemutatni a közvéleménynek. Interjú Földváryné Kiss Rékával a Demokratában. Megosztás 2021. April 12.
Hűség, ellenállás, kockázatvállalás Beszélgetés a Magyar Hősök kötetről Földváryné Kiss Rékával, a könyv egyik szerkesztőjével a reformatus.hu oldalon. Megosztás 2021. February 25.
Hatvanegy magyar hős A budapesti székhelyű Nemzeti Emlékezet Bizottsága Magyar hősök – Elfeledett életutak címmel 453 oldalas, szép kiállítású kötetet adott ki, melyben 45 szerző 61 életutat mutat be. (Felvidek.ma) Megosztás 2020. November 04.
Történelmi példatár – Megjelent a Magyar hősök című kötet A könyvben olyan személyek kaptak helyet, akik válaszúthoz érve nem a könnyebbnek ígérkező irányban haladtak tovább. Interjú Földváryné Kiss Rékával a Magyar Kurírban. Megosztás 2020. December 13.
Magyarok és hősök voltak Interjú egy különleges könyvről Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével a 777 blogon. Megosztás 2020. December 17.
Információs kárpótlás a kommunizmus elfeledett áldozatainak A Magyar hősök kötetről a Magyar Hírlapban. Interjú a kötet egyik szerkesztőjével, Kiss Rékával. Megosztás 2021. February 25.
A kommunista terror legsötétebb szimbóluma: Recsk Földváryné Kiss Réka történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével készített interjút a Reformátusok lapja. Megosztás 2020. December 20.
A legutóbbi kijárási tilalom idején még lőttek az utcán 1967-1957-ben a tilalom megszegői nem úszták meg egy bírsággal, vagy rendőri intéssel: a kijárási tilalom mellett sokszor statárium is érvényben volt, erről kérdezte Földváryné Kiss Rékát a 24.hu. Megosztás 2020. December 12.
Magyar nők menete: mindenki sírt a Hősök terén Miként vonulhatott a tankok árnyékában több ezer nő a forradalom hőseit gyászolva 1956. december 4-én? Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával az Nlc.hu-n. Megosztás 2020. December 04.
Magyar hősök: akik az életük árán is szembeszálltak a diktatúrákkal A 453 oldalas, vaskos Magyar Hősök című kötet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közös gondozásában jelent meg, és a Libri üzleteiben megvásárolható. Megosztás 2020. November 18.
Át kell törni az elhallgatás falát A Magyar hősök. Elfeledett hősök a 20. századbó című, most megjelent kötetről beszélgetett Földváryné Kiss Rékával a Vasárnap.hu. Megosztás 2020. November 17.
Magyar hősök - Elfeledett életutak a 20. századból A Start Plusz vendége Földváryné Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke. Megosztás 2020. November 03.
Beszélgetés a Magyar Hősök kötetről a Spirit FM Kult című műsorában A Magyar hősök kapcsán beszélgettek Kiss Rékával, a Spirit FM Spirit Kult című adásában. Megosztás 2020. November 07.
Pufajkások verték végig Magyarországot Az ’56-os forradalom leverése után a Kádár kormány félelem nélküli életet és amnesztiát ígért, amíg túl gyenge volt. Aztán Marosán György kijelentett: „mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk”, és országszerte sortüzek dördültek. A „rendteremtést” személyesen a KGB főnöke instruálta, és a feloszlatott, gyűlölt ÁVH egykori tagjai vezényelték le. Megosztás 2020. November 04.
Vérbírák és vészügyészek a kádári megtorlás szolgálatában A kádári megtorlás gépezetéről, vérbíráiról és vészügyészeiről - Kiss Réka történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével interjú az Origoban. Megosztás 2020. November 04.
Sosem késő, ezeket a történeteket újra és újra el kell mesélni Ha a gyerekeink csak a kilúgozott, patetikus szólamokat ismerik meg, akkor nem fogják magukénak érezni a forradalmat. Megosztás 2020. October 24.
Férje letartóztatástól az akasztófáig írta naplóját az 56-os mártír özvegye: a Brusznyai család szívszorító története A mártírok özvegyeinek és árváinak kálváriáját szívbemarkolóan őszintén mutatja be egy korabeli napló. Brusznyai Árpádné nemrég előkerült és kiadott írásáról a téma szakértőjével, Földváryné Kiss Rékával beszélgetett az nlc.hu újságírója. Megosztás 2020. October 26.
Kivégezték, mert nem hagyta, hogy vér folyjon A forradalom évfordulóján beszélgetés Földváryné Kiss Réka történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével a 24.hu-n. Megosztás 2020. October 23.
Az 1956-os forradalom vidéken kezdődött és vidéken ért véget A vidék 1956-os szerepével és jelentőségével kapcsolatos új kutatási eredményekről Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke nyilatkozott az Origónak, a forradalom évfordulója alkalmából. Megosztás 2020. October 23.
Személyes történetek kis mozaikjaból áll össze a nagy '56-os történet Beszélgetés a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével az InfoRádió Aréna című műsorában. Megosztás 2020. October 23.
„Csak az hal meg, akit elfelejtenek” – Egy ’56-os mártír és egy fiatalasszony halhatatlan szerelméről Brusznyai Árpádné Honti Ilona - Napló című kötet, könyvismertető írása a képmás.hu-n Megosztás 2020. October 23.
„Más, amikor az ember egy tanulmányból tud valamit, és más, amikor napi szinten találkozik ilyen történetekkel” Földváryné Kiss Rékával kutatásairól, pályájáról, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának eddigi hat évéről az Újkor.hu főszerkesztője, Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett. Megosztás 2020. October 23.
Nemzeti emlékhelyet hoznak létre az egykori recski kényszermunkatábor helyszínén Nemzeti emlékhelyet hoznak létre az egykori recski kényszermunkatábor helyszínén. Megosztás 2020. July 20.
Recsket az ÁVH-sokat átmentő Kádár-rendszer is elhallgatta Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 19-én nyílt meg Recsken a kommunista rezsim kényszertábora, ahol a potenciális alternatív értelmiség színe-java került. Kiss Rékát és Bank Barbarát kérdezte a kényszermunkatáborról a Mandiner. Megosztás 2020. July 19.
„Ne csak őrizd, gyűlöld is!” A kommunisták hetven éve hozták létre a magyar Gulagot, a recski kényszermunkatábort. Interjú Földváryné Kiss Rékával és M. Kiss Sándorral. Megosztás 2020. July 18.
Nem merülhetnek feledésbe a kommunizmus bűnei Földváryné Kiss Réka és Bank Barbara a recski munkatábor megnyitásának 70. évfordulóján emlékezett a Karc FM Hangoló című adásában. Megosztás 2020. July 16.
Kitelepítések, koncepciós perek, kényszermunkatábor... Az 1951-es budapesti kitelepítés hátteréről, az „osztályellenségnek" minősített zsidók jogfosztásának okairól beszélgetett az Origo a NEB elnökével. Megosztás 2020. July 07.
Férje letartóztatásától az akasztófáig írta naplóját az 56-os mártír özvegye Az 1956-os forradalom hősei özvegyeinek és árváinak kálváriáját szívbemarkolóan őszintén mutatja be egy korabeli napló. Brusznyai Árpádné naplójáról beszél F.-né Kiss Réka. Megosztás 2020. July 03.
A családtörténetekben elképesztő traumákra bukkanunk Ahhoz, hogy megtudjuk, mennyire erős egy nemzet, ismernünk kell a történelmét...– Földváryné Kiss Réka történésszel, a NEB elnökével beszélgetett a Képmás magazin diktatúráról, tabusításról, generációkon átívelő traumákról. Megosztás 2020. July 01.
Ez volt a kádári elnyomás lényege Interjú Földváryné Kiss Rékával Az állampárt biztonsága. Tanulmányok a belügy és a kommunista párt kapcsolatrendszeréről a Kádár-korszakban című kötet kapcsán. Megosztás 2020. June 21.
Csöbörből vödörbe – A szovjet megszállás és április 4. Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével az egykor felszabadulásként ünnepelt április 4. megítéléséről Megosztás 2020. April 20.
A Kádár-rendszer egyik kedvelt eszköze volt a köztörvényesítés A mai napig nem tudjuk, hogy a kádári megtorló gépezetnek hány halottja van, az 1956-os megtorlás célkeresztjébe különböző társadalmi és politikai csoportok kerültek. A Kossuth Rádió, A nap kérdése című műsorának vendége a NEB elnöke. Megosztás 2020. February 29.
Több „magyar gulág” is működött az országban az 1950-es években „A magyar gulág” – így hívták azt a táborrendszert, amelybe a kommunista hatalom zárta a rendszer ellenségeit. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában hallható beszélgetés erről Földváryné Kiss Rékával, Bank Barbarával. Megosztás 2020. February 23.
Törvénytelen földelkobzások A Kossuth Rádió Az Este című műsorának házigazdája Földváryné Kiss Réka, az adás témája: törvénytelen földelkobzások. Megosztás 2020. January 16.
A kommunizmus liberalizálására tett kísérlet végül a kommunizmust megszüntető folyamattá változott Beszélgetés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével és Mark Kramerrel, a Harvard Egyetem professzorával. Megosztás 2019. December 09.
Izgalmas történet kezdeténél vagyunk Interjú a Reformátusok Lapjában a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének vezetőjével. Megosztás 2019. November 10.
63 évvel ezelőtt történt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése A Kossuth Rádió, A nap kérdése című műsorban megszólalt Földváryné Kiss Réka és Szakolczai Attila. Megosztás 2019. November 06.
A szürke légió közös titka Interjú a Demokrata hetilapban Földváryné Kiss Rékával. November 4-én csapott le a Vörös Hadsereg a magyar forradalomra 1956-ban, a forradalom közel két hetét a jogi köntösbe csomagolt bosszúállás hosszú évei követték. Megosztás 2019. November 06.
Az '56-os megtorlóítéletek után most jönnek a korábbi időszak törvénysértő perei Az InfoRádió Aréna című adásában Földváryné Kiss Réka kitért a Szovjetunióba elhurcolt sok százezer magyar hadifogolyról érkező információkra. Megosztás 2019. October 24.
A nagyidős perek nyomában Földváryné Kiss Réka a Demokrata folyóiratban arról beszélt, hogy a NEB készített egy olyan ’56-os adatbázist, amely az összes kivégzéssel végződő eljárás strukturált anyagát tartalmazza. Megosztás 2019. July 07.
A megtorlás arcai Interjú a Demokratában Földváryné Kiss Rékával: nemcsak bírák, ügyészek, politikai nyomozók és áldozataik nevét, adatait olvashatjuk a NEB új, perek56.hu internetes adatbázisában. Megosztás 2018. June 20.
Megfélemlítés és szolidaritás 1956 után A Reformatus.hu interjújában Földváryné Kiss Réka arról beszélt, hogy 1956 utáni egyházzal szembeni megtorlás súlyosan érintette a vidéki lelkészeket és a világi tisztségviselőket. Megosztás 2017. December 20.
60 éve ártatlanul végezték ki Kádárék Tóth Ilonát Az Origo-ban Földváryné Kiss Réka kijelentette: Tóth Ilona és társai nem követhették el azt a gyilkosságot, amivel vádolták őket. Megosztás 2017. June 27.
Befejezték a mágnesszalagok vizsgálatát Stúdióbeszélgetés az M1-en Földváryné Kiss Rékával: a munkacsoport megvizsgálta az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományát. Megosztás 2017. March 05.
A kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezet megőrzésére hozták létre a NEB-et A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a bizottság eddigi munkájáról beszélt. Megosztás 2017. January 03.
1956 - NEB-elnök: „arcot kell adni" a megtorlás résztvevőinek Az M1 reggeli adásában beszélt erről a NEB elnöke. Megosztás 2016. December 14.
Történészvita a Tóth Ilona ügyről Az 1957. április 8-án elítélt és június 28-án felakasztott medika, Tóth Ilona esete, személyének megítélése megosztó. Írás a Vasárnapi Hírekben. Megosztás 2016. November 12.
1956-ról az InfoRádió Aréna című műsorában Az Aréna vendége volt Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke 2016. október 20-án. Megosztás 2016. October 22.
Bírók és ügyészek, akik elutasították a részvételt a koncepciós perekben A Heti Válasz összeállítása: bemutatjuk a vérbírókat és- ügyészeket, akik nem voltak hajlandók koncepciós perben részt venni. Megosztás 2016. October 21.
Ávósok a Kádár-korban A Demokratában a „Kommunista hatalom birtokosok - 1956” adatbázisról nyilatkozott a NEB elnöke. Megosztás 2016. October 13.
A forradalom nemzetközi presztízsét újra kell építeni MTI-nyilatkozat: Az 1956-os magyar forradalomnak újra el kell nyernie méltó helyét Európa emlékezetében. Megosztás 2016. May 21.
Még nem lezárt anyag a megtorlásoknak a története, adathalmaza A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában - a VERITAS Történetkutató Intézet vitaestje kapcsán - a bírák, ügyészek felelősségéről kérdezték Zinner Tibort és Földváryné Kiss Rékát . Megosztás 2016. May 10.
XX.századi történelem a múltfeltárás tekintetében A Kossuth Rádió XX. századi történelem című műsorában Szakály Sándor és Földváryné Kiss Réka arról beszélt, hogy újra lehet-e írni az 1945 utáni történelmet, hogyan lehet feltárni a múltat. Megosztás 2016. April 27.
Ez lenne a megtorló gépezet Az Index internetes portálnak adott nagyinterjút a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke... Megosztás 2016. March 09.
Kirajzolódhat a megtorló gépezet Nagyinterjú a Magyar Hírlapban: a jövőben még bővíti a Nemzeti Emlékezet Bizottsága az egykori kommunista vezetőkről kiadott, ötszáz főt bemutató adatbázist. Megosztás 2016. March 08.
Szendrői fedőnévvel kémkedett a magyar külügyminiszter Nagyinterjú az ATV internetes oldalán: „a Biszku-per is mutatja, hogy milyen nehézségeket jelent a történelmi felelősség átültetése a jog területére..." Megosztás 2016. January 17.
Parancs nélkül nem lőttek volna Demokrata-interjú a NEB elnökével. Két év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát első fokon a Fővárosi Törvényszék, a büntetés végrehajtását azonban három évre felfüggesztette. Meghökkentően enyhe ítélet... Megosztás 2016. January 13.
A magyar kommunista bűnösök nyomában A Magyar Nemzet nagyinterjúja Földváryné Kiss Rékával. Készül az 1956 utáni perkataszter, az MSZMP KB és a politikai rendőrség prominenseinek életrajza pedig már nyilvános. Megosztás 2015. December 07.
Emlékezet A HírTV a NEB elnökét kérdezte a bizottság munkájáról. A parlament illetékes testülete elfogadta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tavalyi tevékenységéről szóló beszámolóját. Megosztás 2015. November 11.
Tettesek és áldozatok A Magyar Idők interjújában Földváryné Kiss Réka kiemelte: folytatódik az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlásokban részt vevő ügyészek, bírák pályaképének, tevékenységének feltárása. Megosztás 2015. November 03.
Információs kárpótlást jelentenek a mágnesszalagok feltáruló titkai A Magyar Hírlap interjújában Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke kiemelte: vizsgálatba vont mágnesszalagok nem csak a pártállami diktatúra ügynökeinek adatait tartalmazzák. Megosztás 2015. October 11.
Fontos történeti tényfeltáró munkát végez a NEB Az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Emlékezet Bizottságának feladatiról, szerepéről beszélt Földváryné Kiss Réka, elnök. Megosztás 2015. October 22.
Nem az ügynökkérdés a kulcskérdés Földváryné Kiss Réka és Máthé Áron adott interjút a Mandiner.hu -ban. Megosztás 2015. February 23.