Megosztás 2016. December 04. A Karc FM történelemórája. Az alábbiakban közöljük azokat a történelmi témájú adásokat, amelyek a Karc FM rádióban hangzottak el. Az adásokat a műsorszerkesztő ajánlói vezetik be. A legfrissebb műsorok találhatóak meg az összesítő oldalunk elején. Az adások ismertetésének folytatása a 2018-2019-es és a 2020-2022-es esztendő műsorainak összesítésénél. Adások (2016-2018) Ebben a hónapban emlékeznek a lengyelek a kommunizmus ellen harcoló – úgynevezett – kitagadott katonákra, és ekkor ünnepeljük a lengyel-magyar barátság napját is. A két nemzet története ezer szállal kötődik egymáshoz, mindketten elszenvedtük a náci és a kommunista terrort egyaránt. A lengyel história tragikus és dicsőséges napjairól beszélgetett Belénessy Csaba, a Farkasverem szerkesztője, Joanna Urbanskával, a Lengyel Intézet Igazgatójával és Soós Viktorral, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagjával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este szintén kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A magyarországi kommunista rezsimet nem sokkal több mint négyezer ember irányította. Ez nem túl sok egy tízmilliós országban, ahol az állampártnak 800 ezer tagja volt. Csakhogy ezek az emberek hithű, hűséges tartópillérjei voltak egy embertelen rendszernek. Az ő névsorukat állítja össze most egy kutatókból, tudósokból álló testület. Erről a munkáról beszélgetett Belénessy Csaba szerkesztő Földváryné Kiss Rékával a műsor szakmai közreműködőjének, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével és Szabó Csabával a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este szintén kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A magyar gazdaságot a hetvenes évek óta az államadósság fojtogatja. Az utóbbi években azonban kevesebb szó esik róla. Jobb lett a helyzet? Vagy csak más? Erről beszélgetett Belénessy Csaba, a Farkasverem szerkesztője Máthé Áronnal a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Lóránt Károly közgazdász-professzorral. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este szintén kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A berlini fal a kettéosztott világ jelképe volt a XX. században. Idáig a rabság, onnantól a szabadság. Egyik pillanatról a másikra emberek, családok életét törte ketté a kelet-német kommunista hatalom. 1961-től 1989-ig állt a fal, ami mindössze 185 km hosszú volt, de mintha az örökkévalóságig ért volt el. Aztán egyik pillanatról a másikra összeomlott, mint oly sok minden a kommunista világban. A berlini fal történetéről, a kettéosztott életről beszélgetett Belénessy Csaba a Farkasverem szerkesztője Vági Attilával, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának osztályvezetőjével és Kiszelly Zoltán politológussal. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenctől tízig, ismétlés aznap este szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A titokzatos impexeknek vagyis a szocialista gazdaság külkereskedő cégeinek főkönyvei tulajdonképpen fedőtörténetek. Arra szolgáltak, hogy eltakarják a kémtevékenységet és a tiltott – úgynevezett COCOM-listás – eszközökkel és technológiákkal való kereskedést. Az impexek irattára épp ezért lassan nyílt meg a rendszerváltozás után és még mindig nem ismert a teljes anyag. Belénessy Csaba, a Farkasverem szerkesztője a szocialista gazdaságtörténetnek erről a sajátos szeletéről beszélgetett Máthé Áronnal a Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnökével és Borvendég Zsuzsával, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatójával, az Impexek kora, című könyv szerzőjével. Farkasverem. A Karc FM történelemórája, minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este, szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Albert Flórián eddig az egyetlen magyar futballista, aki Aranylabdát kapott 1967-ben, és ez jó darabig így is marad. A díj átadása hasonlít ahhoz a kínos esethez, amikor Rófusz Ferenc Oscar-díját egy hivatalnok vette át. Albert egy magyar-szovjet meccs után, a Gundelben, egy esti vacsora után vehette át Aranylabdát, mert az MLSZ vezetői féltek, hogy a futballmérkőzésből politikai tüntetés lesz, ha ez a stadionban történik. A szocializmus sporttörténetének erről és az ehhez hasonló történeteiről beszélgetett Belénessy Csaba szerkesztő Lantos Gáborral, az Origo sport rovatának vezetőjével. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenc órakor, ismétlés aznap este szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A magyar hősök névsora egyre gazdagabb. Nem arról van szó, hogy erőltetett mítosz-teremtésbe kezdett volna a magyar közélet, épp fordítva: olyan emberek kerülnek fel a dicsőségtáblára, akik már rég megérdemelték volna. A Mandiner felületén sorozat a magyar hősökről sorozatot indított, ismert és eddig ismeretlen történelmi személyiségekkel ismertet meg bennünket. Erről beszélgetett a Farkasverem stúdiójában Belénessy Csaba szerkesztő Máthé Áronnal a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Szalai Zoltánnal, a Mandiner lapigazgatójával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenc órakor, ismétlés aznap este, szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Az egyházüldözés a kommunista rendszerek alaptevékenysége volt mindenütt a világban, így Magyarországon is. Koholt vádak alapján börtönbe csuktak, sőt ki is végeztek papokat, lelkészeket, aki nem tettek mást, mint teljesítették Isten előtt vállalt kötelességüket. Belénessy Csaba szerkesztő egy konferencia kapcsán beszélgetett erről a korszakról Soós Viktorral, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagjával és Erdős Kristóffal, a NEB Hivatalának tudományos kutatójával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Volt egy rövid idő, mindössze két hét a hidegháború történetében, amikor kis híján valódi háborúvá fajult a két világrend küzdelme. Ez a kubai válság, amikor is az amerikaiak blokád alá vonták a szovjet rakétákkal megrakott szigetországot. Egymásnak feszült Kennedy és Hruscsov, mögöttük pedig a tábornokok. Erről, a szerencsésen végződött szerencsétlen időszakról beszélgetett Belénessy Csaba szerkesztő Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Németh Bencével, a Külügyi Intézet kutatójával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Tömeggyilkos a legvidámabb barakkból. Akár így is összefoglalhatnánk Kádár János életútját. Az egykori pártfőtitkár megítélése még ma is vegyes, életútjának bizonyos szakaszai homályosak. Egy biztos, mindenkit elárult, az elvtársait is, legfőképp persze hazáját, a magyar népet határon innen és túl. A november 28-án, az Uránia moziban bemutatásra kerülő Kádár.kom című dokumentumfilm, ennek az embernek az életútját mutatja be. Belénessy Csaba a Farkasverem szerkesztője Aradi-Beöthy Péter rendezővel és Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága alelnökével beszélget Kádár Jánosról. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este, szintén kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Különös lemezt jelentett meg az Omega nemrég. Volt egyszer egy Vadkelet. A Vadkeleten pedig zenekarok. Magyarországon, az NDK-ban, Csehszlovákiában és Lengyelországban. Ezekről az időkről beszélgetett Belénessy Csaba szerkesztő Kóbor Jánossal, az Omega frontemberével. Farkasverem. A Karc FM történelemórája, vasárnap reggel kilenckor, ismétlés aznap este szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Mi voltál az ötvenes években? Török követ. Ankarában? Nem, Recsken. A híres pécsi kávéház, a Nádor törzsasztalánál hangzott el ez a beszélgetés, a 80-as években. A hírhedt szovjet gulágok mintájára Magyarországon is több munkatábort létesítettek. A leghíresebb a recski volt, ahol 1950 és 1953 között gyötörték az úgynevezett osztályidegeneket vagyis a rendes magyar embereket. Erről beszélgettünk Bank Barbarával a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagjával és Haraszti Pálné külügyi szakértővel. Farkasverem. A Karc FM történelemórája, vasárnap reggel kilenckor, ismétlés aznap este szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ október 23-a földrengésszerű változásokat hozott, a Sztálin-szoborral együtt szinte pillanatok alatt porba hullt a kommunista uralom. Diákok, munkások, értelmiségiek kart-karba öltve vonultak a pesti utcán és teli tüdővel szívták magukba a szabad levegőt. Szinte percről-perce tudjuk, mi történt aznap, de mi történt az előző nap? 2017. október 22-én 1956. október 22-éről beszélget Belénessy Csaba szerkesztő Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és M. Kiss Sándor történésszel, a Rendszerváltozást Kutató Intézet igazgatóhelyettesével. Farkasverem, a Karc FM történelemórája, minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A világháború után, a kommunizmus korszakában Bálint László volt az első magyar futballista, aki engedéllyel külföldön játszhatott, 1979-ben a Bruges játékosa lett. Albert, Bene, Mészöly pályafutásuk csúcsán sem szerződhettek világhírű klubokba. Milyen lenne most a magyar foci, ha akkori klasszisaink kikerülhettek volna a világpiacra? Erről beszélgetett Belénessy Csaba a Farkasverem szerkesztője Szöllősi Györggyel, a Nemzeti Sport főszerkesztőjével. Farkasverem, a Karc FM történelemórája minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este szintén kilenc órakor.. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Harminc év telt el a lakitelki találkozó óta. A kilenc alapító atyából már csak hárman élnek, de él-e még a lakitelki gondolat? Érvényesek-e az ott megfogalmazott tézisek, amelyek aztán az első szabadon választott MDF-kormányban testesültek meg. Erről beszélgetett Belénessy Csaba a Farkasverem szerkesztője Máthé Áronnal a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Szeredi Pállal a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet munkatársával. Farkasverem, a Karc FM történelemórája, minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este szintén kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Egy évvel ezelőtt indult útjára a Farkasverem, amely a kommunizmus bűneiről szól. A bűnök sora végeláthatatlan, ezért a műsor sem áll meg az első évfordulónál. Szakmai társunk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, állandó beszélgetőtársunk Máthé Áron, a testület alelnöke. Az évfordulós adás témája mi is lehetne más, mint a nemzet emlékezte. Hogyan él a múlt a mai magyar társadalom gondolatvilágában. Az erről szóló kutatásról beszélgettünk Bauer Béla szociológussal. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés aznap este szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Néhány nappal ezelőtt Felvidéken helyezték örök nyugalomra gróf Esterházy János hamvait. A gyászmisén egy lengyel, egy szlovák és egy magyar püspök, Bíró László adta meg a végtisztességet az 1957-ben, egy csehszlovákiai börtönben meghalt magyar arisztokratának. Esterházy János a két világháború között védte a magyarok, a zsidók érdekeit és segített a lengyel üldözötteknek. 1945-után halálos ítélet, majd kegyelemből hosszú börtön lett a jutalma. A mártír magyar hazafi sorsáról beszélgetett Belénessy Csaba szerkesztő Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Kiss Gy. Csaba egyetemi tanárral. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Négy évvel az 56-os amnesztia után a Kádár-rendszer újabb politikai dossziét nyitott ki, ezúttal azonban a Szálasi-korszak valódi bűnözőit állították bíróság elé. A zuglói nyilasper 19 vádlottja közül hármat kivégeztek, a vádirat iszonyatos borzalmakat tárt fel. Különös érdekesség, hogy a nyilas bűnözők az 1945-óta eltelt években beilleszkedtek az épülő szocializmus világába, élmunkás és kommunista pártag is akadt köztük. Erről a perről beszélgetett Belénessy Csaba szerkesztő, Máthé Áronnal a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Borsody Istvánnal az RTL Klub szerkesztő-riporterével. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaznap este, szintén kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A kommunisták nem nyugodtak vele, hogy elbukták a II. világháború utáni első szabad magyar választást és minden eszközt megragadtak a győztes Kisgazda Párt megbuktatására. Ennek nyitánya volt 1947-ben a Magyar Testvéri Közösség pere, ahol kiváló magyar értelmiségiek álltak a bíróság előtt Horthy-restauráció, fajvédelem, irredentizmus, nyilas eszmerendszer vádjával, vagyis olyan bűnökkel amelyekért akkor egyenként is súlyos büntetés járt. Három halálos ítélet született a koncepciós perben, Donáth Györgyöt ki is végezték és többen súlyos börtönbüntetést kaptak. Felszámolták ezt ez erdélyi gyökerű mozgalmat, amelynek célja a húszas évektől kezdve az volt, hogy minél több értékes magyar embert juttasson be a közélet fontos pozícióiba. A perről beszélget Belénessy Csaba szerkesztő Szekér Nórával a Rendszerváltozást Kutató Intézet kutatójával és Ötvös Istvánnal a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagjával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája, vasárnap délelőtt tíz órától, ismétlés ugyanaznap este szintén tíz órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A Molotov-Ribbentropp paktumot 1939. augusztus 23-án írta alá a két gonosz birodalom. A béketeremtés álcája mögött mindketten háborúra készültek, ehhez akartak időt nyerni. Nem sokkal később kirobbant a második világháború, amit a náci Németország nem élt túl, a bolsevik Szovjetunió viszont igen, hogy elterjessze vörös vírust az egész világon. Augusztus 23-a ma a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapja. Ebből az alkalomból beszélget a Farkasverem stúdiójában Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnöke, Baranyi Tamás, az Antall József Tudásközpont kutatási igazgatója és Belénessy Csaba szerkesztő. Farkasverem. A Karc FM történelemórája, vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A magyar rock két tragikus sorsú zsenije Radics Béla és Barta Tamás. Mindkettejüknek egy ideje emléktáblája található, miként e hónap eleje óta e Cseke Lajosnak, az ismert pécsi gitárosnak is. A hatvanas években indult útnak ez a társaság, a rockszínpadok hazai ősbölényei, akiknek sorsában a dicsőség keveredett a tragikummal. Róluk beszélgetett a Farkasverem stúdiójában Belénessy Csaba szerkesztő Póka Egonnal, aki ma is megkerülhetetlen alakja a hazai zenei világnak. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A Molotov-Ribbentrop paktum következtében Lengyelország a két gonosz birodalom martalékává vált. Hiába ömlött a lengyel vér a II. világháború nagy csatáiban, Teheránban eldőlt, hogy Lengyelország a szovjet övezet része lesz. Ezt szerette volna megakadályozni a Honi Hadsereg, amikor 1944. augusztus elsején kirobbantotta a varsói felkelést, amit a németek, a szovjetek támogatásával vérbe fojtottak, de a dicsősége örök. A Farkasverem stúdiójában Belénessy Csaba szerkesztő vendége Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese és Gerencsér Tibor polonista. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaznap este szintén kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A hatalomátvételre készülő kommunista pártnak 1948-ban már útban voltak az egyházi iskolák, megkezdődött az erőszakos államosítás. Pócspetriben, egy Szabolcs-Szatmár megyei kis faluban a nép tiltakozott, féltette az iskoláját, a tüntetés során egyik rendőr puskája eldördült és a golyó agyonlőtt egy másik rendőrt. A Szabad Népben Vásárhelyi Miklós meghirdette a terrort és kemény megtorlás kezdődött. Halálbüntetés, súlyos börtönévek, agyonvert falusiak jelezték az új hatalom színre lépését. Erről a tanulságos, szomorú eseményről beszélget a Farkasverem stúdiójában Belénessy Csaba szerkesztő és Soós Viktor a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja. Farkasverem, a Karc FM történelemórája minden vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Szex és szocializmus – ennek a sikamlós témának az óvatos megbeszélése annak idején a KISZ KB felügyelete alatt működő lapok, a Magyar Ifjúság és az Ifjúsági Magazin kiváltsága volt. Jobb híján akár nevezhetnénk ezt kukkolós korszaknak, mert csak rejtve félhangon, félszemmel, félhomályban kerülhetett elő a szexualitás. Ettől még persze a fiatalok élték a maguk vidám életét, akár a KISZ-világában is. A Farkasverem vendége Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese és a Tóth Eszter Zsófia a Veritas Történelemkutató Intézet főmunkatársa. Farkasverem, a Karc FM történelemórája, vasárnap reggel kilenctől, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Az egykori Szovjetunió területén katonasírok, fogolytemetők sokasága található, természetesen németek és magyarok földi maradványait is befogadta a természet. A Pécs-Baranyai Német Nemzetiségi Kör évek óta szervez utakat ezekre a vidékekre. Két ilyenen vett rész Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese és Szári Norbert kutató. Kazahsztáni, grúziai, azerbajdzsáni és örményországi tapasztalataikról beszélgetett velük Belénessy Csaba szerkesztő. Farkasverem, a Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenctől, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Az önálló tulajdonnal, leginkább földbirtokkal rendelkező parasztság útjában állt a kommunizmus építőinek. Önálló egzisztenciával és akarattal rendelkeztek, nem csoda, hogy vagyonuktól megfosztva, kolhozokba kényszerítették őket. Ez a folyamat Magyarországon 1957 után erősödött fel, megpecsételve a parasztság sorsát. A Farkasverem stúdiójában, Belénessy Csaba vendége Máthé Áron a Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnöke és Tóth Judit a Nemzeti Levéltár főlevéltárosa. Farkasverem, a Karc FM történelemórája, vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaznap este kilenctől. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Az ’56-ot követő kádári megtorlás legkülönösebb perében Tóth Ilona orvostanhallgató állt a vérbírák előtt. Hatvan éve végezték ki, de mindmáig viták kereszttüzében áll, nem csak az eljárás, hanem az áldozat személye is. A Farkasverem következő adásában Földváryné Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és Szakolczai Attila történész, levéltáros, Belénessy Csaba mikrofonja előtt oszlatja a sötétséget erről a szövevényes ügyről. Farkasverem. A Karc FM történelemórája a kommunizmus bűneiről vasárnap reggel kilenckor, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A kádári nosztalgia egyik legerősebb eleme a cigányság sorsa. Bezzeg, akkor mindenkinek volt munkája, kenyere, egészen más volt az élet. A kép természetesen ennél töredezettebb. Erről beszélgetett Belénessy Csaba, a Farkasverem szerkesztője Forgács István romaügyi szakértővel és Csatári Bencével, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos kutatójával. Farkasverem, a Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaznap este, szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A cserkészet világmozgalom. Magyarországon a 30-as, 40-es években élte virágkorát. Teleki Pál volt a főcserkész és cserkész világdzsemborinak adott otthont Budapest. A kommunizmus éveiben betiltották és üldözték a szervezetet és tagjait, innen ered például a katakomba-cserkészet kifejezés. A Farkasverem stúdiójában Belénessy Csaba vendégeként Tabajdi Gábor az ’56-os Intézet munkatársa és Sós Viktor a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja beszél a kilencvenes években újjáéledő mozgalomról. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenckor, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A kiművelt emberfők sokasága alkotja a nemzet erejét – ez a Széchenyi idézet díszelgett az ötvenes években egy falusi, zákánytelepi kultúrházban. Csak éppen három szó hiányzott az elejéről: Nem a tömeg. Vagyis a politika átírta az idézetet és átírta a történelmet. A kommunizmusnak erről a gyakorlatáról beszélgetett a Farkasverem stúdiójában Belénessy Csaba szerkesztő Máthé Áronnal a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Kovács Dávid történésszel a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés ugyanaz nap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A három T fogalma szinte mindenki számára ismert, aki csak egy kicsit közel került a kultúrához a szocializmus éveiben. A puha diktatúra azonban inkább csak nagy átlagként működött, hiszen nagyon sokszor megjelent a cenzor és a cenzúra. Írók, költők, művészek őrzik zsigereikben ennek a kornak a lenyomatát. A Farkasverem e heti vendégei Halmy Kund történész és Máthé Áron Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese, a szerkesztő Belénessy Csaba. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaznap este szintén kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Amikor kiderült, hogy Izrael állam nem kér a szovjet védnökségből, a kommunista blokkban üldözni kezdték a cionista szervezeteket, elindultak a “zsidóperek”. Volt, amelyiket politikai álcába öltöztettek, mint Csehszlovákiában a Slansky-pert, amely 11 halálos ítélettel zárult. Belénessy Csaba szerkesztő vendége Novák Attila a Molnár Tamás Kutatóintézet főmunkatársa és Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem, a Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A jakobinus rémuralom óta a köznép legnagyobb keserve az átnevelési kényszer, vagyis amikor a diktatúra akár erőszakkal is meg akarja változtatni az emberek gondolkodását, élethelyzetét. A Gulág-hálózat vagyis a szovjet munkatáborok is ennek a szörnyűségnek voltak a színterei. Húszmillió szovjet állampolgár lelte itt halálát, de honfitársainkat is elhurcolták rabszolgának. A 700 ezer magyar Gulág-lakóból 300 ezren meghaltak , róluk sokáig hallgatott a közbeszéd. A nemrég elhunyt Rózsás János munkássága törte meg először a csendet. A Farkasverem stúdiójában Belénessy Csaba szerkesztő vendégei: Máthé Áron a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese és Kovács Emőke a Gulág-emlékév szakmai vezetője. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenctől. Ismétlés ugyanaznap este kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ 1947-ben zajlott a felvidéki – úgynevezett – lakosságcsere, ami tulajdonképpen kényszerkitelepítés volt. Ennek következtében legalább 130 ezer magyart fosztottak meg otthonától és 300 ezret pedig nemzetiségük megtagadására, úgynevezett reszlovakizálásra kényszerítettek. Szétzilált családok, megtört életek, tragédiák szegélyezték ezt a folyamatot és a sebek máig nem gyógyultak be. Erről a szomorú eseményről és következményeiről beszélgetett Belénessy Csaba szerkesztő a Farkasverem vendégeivel: Fülöp Mihállyal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzorával és Csáky Csongorral a Rákóczi Szövetség főtitkárával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaz nap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A Magyar Rádió legendás műsora, a Vasárnapi Újság 1997. november 1-én indul. A felelős szerkesztő, Győri Béla, amolyan száműzetésként került a Krónika vezető posztjáról a magazin élére. A száműzetésből diadalmenet lett, történelmi szavakkal élve: felszakadtak a magyar nemzet sebei, a hallgatók pedig úgy tapadtak a rádióra, mint annak idején a Szabad Európára. Belénessy Csaba, a Farkasverem szerkesztője, ezen a héten Máthé Áron, a Nemzeti Emlékeztet Bizottságának elnökhelyettese társaságában Győri Bélát látja vendégül. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenctől, ismétlés ugyanaznap este, szintén kilenc órától. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A párthadseregek szinte szükségszerű részei a diktatúráknak, legyenek azok vörös vagy akár barna színűek. A weimári köztársaság a modell, ahol szinte minden pártnak volt fegyveres erőszakszervezete, a világháborút megjárt, harcedzett tagsággal. A Farkasverem mostani adásának vendégei, Máthé Áron a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese és Lönhardt Tamás, a Babes-Bolyai Egyetem tanszékvezető tanára, elsősorban az MSZMP párthadseregéről beszélnek, amely az 56-os forradalom vérbefolytása után jött létre és fénykorában elérte a hatvanezres létszámot. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaz nap, este kilenckor. A szerkesztő: Belénessy Csaba. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A történelmi emlékezet egy nemzet fennmaradásának lényeges, ha nem létfontosságú eleme. A rendszerváltozás óta eltelt időszak ezen a területen is sok munkát adott a megújuló magyar társadalomnak. A nemzeti közgondolkodás megújításáról beszélgetett a Farkasverem stúdiójában Belénessy Csaba szerkesztő Latorcai Csabával a Miniszterelnökség helyettes államtitkárával, és Máthé Áronnal a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaznap este szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Az 56-os forradalom leverése után világméretekben is elborzasztó megtorlás kezdődött. A vérbírák és vérügyészek könnyű kézzel, mondhatni lelkesen küldték bitóra a hazafiakat. A Farkasverem vendégei, Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja és Zinner Tibor, a Veritas Történettudományi Intézet levéltárának vezetője azonban azokra a bírákra és ügyészekre emlékezik, akik komoly kockázatot vállalva felálltak székükből. Farkasverem, a Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenctôl, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. A szerkesztô Belénessy Csaba. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Farkasverem, a Karc FM történelemórája. A kommunista ügynökök névsora és tevékenysége még mindig rejtélyes, holott a az állambiztonsági levéltárból bárki kiérheti a rá vonatkozó jelentéseket. Az emberek azonban gyanakvók, titkokat keresnek. Úgy tartják, a majd hatvanezer adatot őrző mágnestekercsek őrzik a megfejtést. Két erre hivatott intézmény most összefogott, hogy választ adjon a legfontosabb kérdésekre. A Farkasverem vendége Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese és Cseh Gergő Bendegúz az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főosztályvezetője. Farkasverem, a kommunizmus bűneiről, vasárnap reggel kilenc órától, ismétlés ugyanaznap este, szintén kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Február 25. a kommunizmus áldozatainak magyarországi emléknapja. Nálunk több mint egymillió embert nyomorított meg a vörös csillag, szerteszét a világban 100 millióra teszik az áldozatok számát. Az emléknap egy kiváló magyar hazafi tragikus sorsához kötődik. Kovács Bélát, a kormányzó párt, az FKGP főtitkárát ezen a napon hurcolták el a szovjetek, hogy utat nyissanak a kommunista hatalomátvételnek. Ami utána jött, azt ismerjük: Rákosi, Kádár, ÁVH, akasztófák, sortüzek és dugig teli börtönök. A Farkasverem stúdiójában Belénessy Csaba szerkesztő vendége Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnöke és Palasik Mária az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője. Farkasverem, a Karc FM történelemórája, vasárnap reggel kilenctől, ismétlés ugyanaz nap, este kilenctől. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Lengyelország hősies történelmét az orosz és porosz megszállók elleni küzdelem jellemezi. Így volt az 1939-től is, amikor a gyalázatos Molotov-Ribbentrop paktum nyomán szovjet és náci tankok taposták az ország földjét. Miközben a lengyelek a politikai és katonai ellenállás szinte minden formáját bevetették Németország ellen, a szovjetek kiírtották a teljes elitet, a háborút követően pedig rákényszerítették az országra a kommunizmust. Kis túlzással, ugyanazt kapták jutalmul, mint amit a magyarok büntetésként. A Farkasverem következő adásában a 38 milliós ország különös sorsáról beszélget Belénessy Csaba szerkesztő Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Kiss Gy. Csaba egyetemi tanárral, a kiváló polonistával. Farkasverem – a Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenc órakor, ismétlés ugyanaz nap este, szintén kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A rendszerváltás három nagy adóssága, hogy nem sikerült megbüntetni a kommunista törvénytelenségekért felelős személyeket, továbbra is félhomályban van az ügynöklista és nem kerültek vissza jogos tulajdonosukhoz sem a nyilas, sem pedig a kommunista diktatúra által elkobozott vagyonok. A három esetből kettőben az Alkotmánybíróság feküdt keresztbe, jogi kifogásokra hivatkozva. A Farkasverem stúdiójának vendége Máthé Áron a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese és Törcsi Péter az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, akikkel Belénessy Csaba szerkesztő többek között a felelősségre vonás jogi alapját megteremteni szándékozó Zétényi-Takács törvény sorsáról beszélget, amelyet kétszer semmisített meg az Alkotmánybíróság. Farkasverem, a Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenctől tízig, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A Kádár-korszakban a megbízhatóság mindent felülírt, hiszen az októberi forradalom hősei a munkások, az egyszerű budapesti emberek közül kerültek ki. Vagyis a forradalmár mindenkiben ott lappang – ezt gondolták a hatalomba visszakerült kommunisták. Éppen ezért különösen fontos megbízást kapott, aki egy-egy cég, vállalat vagy intézmény személyi ügyeit vagy ahogy akkor mondták káder-ügyeit tartotta kézben. Erről beszélgetünk a Farkasverem vendégeivel Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Szpisák Mónika, az intézmény kutatójával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája Belénessy Csabával, vasárnap reggel kilenckor, ismétlés ugyanaznap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Februárban lesz három éve, hogy megalakult a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amely a kommunista múlt feldolgozását és értékelését kapta feladatul. A Farkasverem vendégei Földváryné Kiss Réka a Bizottság elnöke és Máthé Áron elnökhelyettes értékelik ezt az időszakot. Nem annyira naptár szerűen, tételesen, hanem a háttérfolyamatok megmutatásával és elemzésével. Farkasverem, a Karc FM történelemórája Belénessy Csabával, vasárnap kilenctől tízig, ismétlés ugyanaz nap szintén kilenc órától. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A karhatalmisták vagy ahogy a köznyelv nevezi őket, a pufajkások mindössze tízezren voltak, de a kádári terror kulcsfiguráinak számítottak, soraikban egykori ÁVH-sokkal. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága a napokban közzétette a karhatalmista vezetők névsorát és életrajzát, Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója pedig a hétköznapi terrorról irt könyvet. Minderről szól a Farkasverem vasárnapi adása, Belénessy Csaba szerkesztésében. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenctől tízig. Ismétlés ugyanaznap este kilenc órától. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Amikor Fidel Castro 90 éves korában meghalt, sokak szerint túlélte önmagát. A castroizmus akkor már romokban hevert, a szocialista Kuba inkább idegenforgalmi érdekesség volt. A halálhírt követő kommentárok vegyesek voltak, volt aki a gyász álarcába rejtette véleményét, volt aki üdvözölte a kommunista diktátor elmúlását, mások pedig a latin-amerikai Robin Hoodot temették. Ki is volt Fidel Castro valójában? Erről beszélget a Farkasverem műsorában Belénessy Csaba szerkesztő Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnökével és Sitkei Leventével, a Magyar Idők rovatvezetőjével. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenckor, ismétlés ugyanaz nap este kilenckor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Bár százmillió halott szegélyezte útját és még mindig vannak vörös foltok a világ testén, az emberek egy része mégis megengedő a kommunizmussal szemben. Jót akartak, csak rosszul sikerült – mondják, holott épp a jóakarat hiányzott leginkább ebből a vészkorszakból. A vörös csillag rémtetteiről szól a Farkasverem. A műsor gazdája Belénessy Csaba, állandó vendége pedig Máthé Áron, a műsor szakmai támogatójának, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés **_______*** Az 56-os emlékév eseménysorozata átszövi a mindennapokat. Sokukról nem is tudjuk, hogy részei ennek a folyamatnak, úgy bukkannak elő, mint a közlekedési táblák: figyelmeztetnek és emlékeztetnek. Mégis, kicsinyes és méltatlan támadások érik az évforduló történéseit, ezek ugyan nem rontják el a kedvező összhatást, de egy cseppnyi keserű ízt azért csepegtetnek belénk. Az emlékév kormánybiztosa Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója, vele beszélgetett Belénessy Csaba. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap reggel kilenctől tízig. Ismétlés aznap este, kilenc órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Kádár János árulásokkal és hitszegésekkel tarkított életpályája első ötven évében gyakran sompolygott az akasztófák környékén: vagy az elvtársait küldte bitóra vagy a hazafiakat. Mégis, még mindig él a Jóságos Jani bácsi képe, aki békét és viszonylagos jólétet teremtett, és mindenkit megtanított, hogyan lehet gúzsba kötve táncolni. Ennek a kettősségnek az okairól beszélget a Farkasverem szerkesztője, Belénessy Csaba, Máthé Zsuzsanna történésszel és Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnökével. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap reggel kilenctől tízig, ismétlés este kilenctől. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Egy jól képzett diktatúrának látszólag egy szemernyi gondot sem okozhat, ha néhány srác megnöveszti a haját, gitárt fog a kezébe, szerelemről énekel vagy arról, hogy szebbek is lehetnének a napjaik. A rockzene mégis megingatta a kommunizmus vérrel és verítékkel összetapasztott bástyáit. Tömegeket vonzott, irányíthatatlan volt, legfeljebb csak korlátozni lehetett ideig-óráig. A Farkasverem következő adásában Belénessy Csaba szerkesztő Schuster Lóránttal, a P. Mobil főnökével és Csatári Bencével a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatójával, a Jampecek a Pagodában című könyv szerzőjével beszélget erről a jelenségről. Farkasverem. A Karc FM 105.9 történelemórája, a kommunizmus bűneiről, minden vasárnap 9-10-ig, ismétlés aznap, este ugyancsak 9 órakor. További részletek, a teljes beszélgetés _______ Több tízezer kommunista spicli leste a gyanús vagy az osztályidegen magyar emberek életét és álmait. Ők voltak a III/III-asok. Róluk beszélünk legtöbbször, de ott vannak még a III/I-esek és a III/II-esek és persze a az SZT-tisztek, ahol ez a betűszó azt jelentette, hogy Szigorúan Titkos. Hogy a titkos ügynökök hálózata mekkora lehetett, arról csak annyit, hogy már a rendszerváltozás után, az egyik magyar szocialista miniszterelnök, nevezzük nevén, Medgyessy Péter is innen került ki. A Farkasverem következő adásában erről a lappangó vörös hadseregről beszélget Belénessy Csaba szerkesztő, Máthé Áronnal a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Borvendég Zsuzsannával az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárának kutatójával. Farkasverem. A Karc FM történelemórája minden vasárnap délelőtt kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés _______ A háború után első évtized a várva-várt béke helyett kommunista terrort hozott Szovjetunióban és a megszállt európai területeken, így Magyarországon is. A terror egyik leggyakoribb és leghatékonyabb eszköze a koncepciós per, amikor is előre gyártott a vád, az ítélet, csak a szereplőket kell megkeresni hozzá. A Farkasverem vasárnapi adásában Belénessy Csaba szerkesztő két kiváló kutató, Szekér Nóra és Ötvös István társaságában idézi fel ezt a szörnyű időszakot, amelynek egyik legvéresebb hazai szakasza épp az 56-utáni megtorlás volt. Farkasverem. A Karc FM történelemórája vasárnap reggel kilenctől tízig. További részletek, a teljes beszélgetés __________________________________________________________________________________ Az adások ismertetésének folytatása a 2018-2019-es és a 2020-2022-es esztendő műsorainak összesítésénél. Címkék Máthé Áron Ötvös István média Farkasverem Földváryné Kiss Réka