Emberségért bűnhődni

Könyv azokról, akik tragikus időkben azért viselkedtek bátran, hogy másokon segítsenek. Harcoltak a szabadságért, szembeszegültek a hatalmi önkénnyel és az elnyomó rezsimek működtetőivel. Néhányukról már hallottunk, de sokuk történetét eddig csak kisebb közösségek ismerték. Van köztük tényfeltáró újságíró, fiatalkorú, egykori párttag, erdélyi püspök, parasztember, szalézi szerzetes, politikus, az üldözöttekért vagy a véleményéért elszántan kiálló férfi és nő, kirakatperben elítélt és arisztokrata.

Így vagy úgy mindannyian a megtorlás áldozatává váltak. Lénárd Ödön piarista szerzetest háromszor ítélték el. 6749 napot, 18 és fél évet töltött a kommunista diktatúra börtönei­ben – az egyházi személyek közül a legtöbb időt. Szabadulása után kifutóként és vízóra-leolvasóként kapott állást. Gönczi Ferenc 56-ban Tóth Ilona mellé szegődött, és segített a sérültek ápolására kialakított segélyhely működtetésében. A tárgyaláson gyilkossággal vádolták meg, ahol Gönczi kijelentette, hogy fegyverrel kényszerítették beismerő vallomásra, és leverték a fél veséjét. Három társával együtt kivégezték.

A kivételes tudású Mócsy Imre jezsui­ta atya két internálótábort járt meg, kétszer ítélték börtönbüntetésre. Alapy Gáspár polgármester mindent elkövetett, hogy enyhítse a komáromi zsidók szenvedéseit. A nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, és koncentrációs táborba hurcolták. Brusznyai Árpád az 56-os forradalom veszprémi eseményei­nek egyik legfontosabb alakja volt. Az a Pap János követelte a kivégzését, akinek Brusznyai segített, hogy a végzettségének megfelelő álláshoz jusson. A kor megrázó dokumentuma felesége, Brusznyainé Honti Ilona naplója, amelyet a férje meghurcolása idején vezetett.

Olofsson Placid bencés szerzetes tíz évet töltött a Gulagon, ahol nemcsak a magyar, hanem más nemzetiségű foglyokban is igyekezett tartani a lelket. Később erre így emlékezett: „Ezért voltam én a legboldogabb ember a Szovjetunió­ban, mert rám talált az életfeladatom.” Társaival közösen alkották meg „a túlélés négy szabályát”, amellyel a szenvedéseiken próbáltak enyhíteni a lágerben. Bakajsza József, az ungvári Gálocs község bírója úgy mentette meg a falu lakosságát a málenkij robottól, hogy leitatta a szovjeteket. Így nyert időt a falubelieknek a menekülésre.

Kiss Sándor megjárta a nyilasok és a kommunisták börtöneit, majd az 56-os emigráció vezéralakjává vált. Nemcsak sorstársainak nyújtott vigaszt és támogatást, hanem egykori kínzóinak is. Golopencza Illés kikötőmesterről évtizedekig a fia sem tudta, hogy apja a nyilas rémuralom idején százötven ember életét mentette meg. A modern magyar gyógyszerészet alapító atyja, Richter Gedeon élete utolsó pillanatáig bizonyította a gyógyítás iránti feltétlen elkötelezettségét. 1944-ben, 72 éves korában a nyilasok a Duna-partra hurcolták, megalázták és meggyilkolták.

A könyvben szereplő nők és férfiak vállalták, ami rájuk méretett. De nem csak ők szenvedtek. Sokuk gyermeke soha nem tudta kiheverni a családot ért traumát. A szerzők bemutatják a különböző világnézetű és vallású emberek életét, tetteiket. Fényképeken láthatjuk őket családjuk vagy tanítványaik körében, a tárgyalásukon, Molotov-koktéllal a kezükben, katonaként, papruhában, fiatalkori vagy rabosítási fotókon – és tisztelőiket ideiglenes sírok, emléktáblák előtt.

A hősökre az igazi veszélyt az jelenti, ha elfelejtik őket. A kötet egyik célja régi adósság törlesztése. A rendszerváltásig nemhogy megemlékezni, beszélni sem lehetett azokról, akik a vészkorszak idején életüket kockáztatták másokért. Most megismerhetjük őket.

Forrás:

• Emberségért bűnhődni - Magyar Nemzet (2021.05.14.)