Először csak kenyeret kértek

A szabadságvágy az a húr, amely egyszerre pendül meg magyarok és lengyelek szívében. Micsoda év volt 1956! Előbb a lengyelek, majd a magyarok is megküzdöttek a nyakukat fojtogató kommunizmussal. Fogták egymás kezét. Erről szól az a kötet, amelyet a budapesti Lengyel Intézet és a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete adott ki a napokban. Címe: A szabadság városai, Poznań és Budapest, 1956. A mű talán legfontosabb üzenete, hogy a magyarok úgy robbantották ki a maguk forradalmát, hogy 1956 júniusában már látták a poznańi események kapcsán, mire vezet egy kommunizmusellenes felkelés.

Azt a szabadságküzdelmet véresen leverték a lengyel biztonsági erők, a Lengyel Néphadsereg. Sokat elmond a viszonyokról, hogy ekkor Konsztantyin Rokosszovszkij, a Szovjetunió marsallja volt a lengyel hadügyminiszter. A kötet híven ábrázolja Poznań magárahagyatottságát, vagyis azt, hogy elkerülték a nagyobb ipar- és gazdaságfejlesztési kampányok. Megalázó bérek, rossz lakásviszonyok, ellátási zavarok gyötörték a várost. Először gazdasági követelésekkel, kenyérért, jobb munkakörülményekért vonultak utcára a munkások, aztán a lengyel ÁVO, azaz UB ellen emelték fel szavukat, a következő fokozatban pedig már felhangzottak a nemzeti függetlenségről szóló követelések is. A rendszer vezetői megdöbbentek. Addig mélyen lebecsülték a munkásokat, és azt hitték, kezükben tartják a lengyel társadalmat. E tanulatlan vezető politikusréteg tárgyalni nem akart, inkább meghúzatta a ravaszt. Egyenlőtlen feltételek mellett zajlott a háromnapos küzdelem. Kétszáz fegyveres felkelő nézett farkasszemet tízezer katonával és négyszáz harckocsival.

A kutatók 50 és 100 közé teszik az elesett munkások számát. A legfiatalabb áldozat egy 13 éves diák volt. Az egész lengyel nép együtt lélegzett a poznańiakkal. Mindezt plasztikusan, olvasmányos stílusban, számos történettel fűszerezve, épekkel és térképekkel gazdagon illusztrálva tárja az olvasó elé a kötet. Négy szerző, Rafał Reczek, Máthé Áron, Stanisław Jankowiak és Rafał Kościański jegyzi a művet. Tekinthetjük baráti gesztusnak is, hogy a kötet először magyarul lát most napvilágot, lengyel nyelvű változata pedig ezekben az órákban jön le a nyomdagépről. Bemutatóján Karol Nawrocki, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet elnöke azzal kezdte beszédét, hogy mint korábban a történelem során, 1956-ban is felerősödött a szolidaritás és szinkronitás a két nép között. Ő a szabadságvágyban véli megtalálni a magyarok és a lengyelek testvériségének lényegét. A magyar társadalom éles szemmel figyelte a poznańi eseményeket. Különösen úgy, hogy nem sokkal korábban megtorpant a Nagy Imrére bízott enyhülési folyamat, Rákosi újra megszerezte a hatalmat, és ezzel visszájukra fordultak a változások. A véresen levert poznańi felkelés éppenséggel nem azt üzente a magyaroknak, hogy bármi esélyük is lehetne a győzelemre. De azt igen, hogy ki kell állniuk önmagukért, függetlenségükért... Idehaza tovább tartott a harc. Pedig Poznań kapcsán már azt is tudták a magyarok, hogy amint ott, úgy itt sem vállal semmilyen kockázatot a retorikájában egyébként keményen kommunistaellenes Nyugat. A kötet megemlékezik a lengyelek hazánkba indított segélyszállítmányairól, amelyekben éppúgy volt pénz, ruha és élelmiszer, mint ahogy vér is. Nem is érdek-, sokkal inkább értékközösség van a két nép között, mondta L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, merthogy ebben az intézményben mutatták be a kötetet. Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet azokról a lengyel költőkről beszélt, akik fájdalmasan szép versekben szólították meg a magyar forradalmat. Idézte Konrad Doberschützöt, aki azt írta egy költeményében, hogy „ó, Testvér, Testvérem, Magyar! / Te távoli és közeli nekem / Fenséges véred oltára előtt / Alázattal meghajtom fejem.”. Karol Nawrocki a bemutatón hasonló vizekre evezett. Elmondta, hogy Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regénye volt gyerekkorának meghatározó élménye. Sugárzott a magyar karakter, a szabadság iránti vágy a könyv minden lapjáról. Már felnőttként, saját fiának is gyakran olvasott fel a regényből.

Máthé Áron, a hazai Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese leszögezte: azt hisszük, mindent tudunk a két felkelésről, a valóságban viszont még nagyon sok kutatnivalót rejtenek a poznańi és a budapesti események. Másrészt pedig még sohasem született ilyen átfogó jellegű kötet, amely megmutatná a lengyelek és a magyarok felkelésének párhuzamait, kapcsolatait. Feladatunk, hogy mindezt átadjuk a fiataloknak. Okulás végett.