Elhiszed, apu, hogy tudom a legeslegszebbik nevet a világon?

INDEX- 2016.09.03.

  • Megosztás
  • 2016. September 04.
otó: Kovács Márton Ernő / FORTEPAN

A második világháború után a romokat eltakarították, a korszerűtlen tankönyveket bezúzták, a gyerekekből „öntudatos, önérzetes, képzett magyar állampolgárt” akartak nevelni. 1948, vagyis a kommunista fordulat után új falakat húztak, szovjet tanítómesterek és magyar pajtások iránymutatása szerint kellett pontosan és szépen megtanulni a „legeslegszebb nevet.” Az iskolások a nagy kommunista triász hőstettein gyakorolták a hibátlan és kifejező olvasást, aztán a plébániákon megtartott hittanon fejből sorolták a szentek jócselekedeteit és titokban ministrálni jártak. A hatvanas-hetvenes években maradt az úttörőszett, bejött a rakottszoknya és az éltartó nejlonnadrág, meg az ideológiai szélerősségtől független bambulás az évnyitókon. A háború utáni harminc év tanévkezdéseiből válogattunk a Fortepanon.

otó: Kovács Márton Ernő / FORTEPAN

„Tiéd az iskola, segítsd újjáépíteni! Isten hozta!” – innen indult a magyar iskolaügy a háború után.1945-ben a korábbi fenntartók visszakapták iskoláikat, vagyis azt a keveset, ami maradt belőlük. „Fázó, éhező, rongyos és leromlott nevelők és tanulók” tankönyvek, tanszerek, tanterv nélkül kezdték meg a késői tanévet. Pedagógusok, szülők és diákok együtt takarították el a romokat, de világnézeti átképzésre és gyorstalpaló oroszra csak a tanároknak kellett járni. Sarkig tárták az iskolák kapuit és az 1946-os reformtanterv „az öntudatos, önérzetes, képzett magyar állampolgár” felnevelését tűzte célul. Végül az 1945-46- os tanév az ablak- és tüzelőhiány miatt rendkívül rövid lett: december 15-től március 1-ig nem nyitottak ki az iskolák.

1948 után minden valamirevaló iskola mozgalmár, hithű kommunista vagy pirosbetűs nap nevét viselte. A képen a XIV. kerületi Május 1. utcai (ma Liszt Ferenc) Általános Iskola udvara, a falakon háborús lövések, a levegőben félelem és reménytelenség. Az igazgató, államtitkár elvtárs vagy pártbizottsági másodtitkár Lenin és Rákosi éber tekintetétől övezve köszönti a tanévet. Sztálin jóságos mosolyának hiánya legalábbis szabotázs-gyanús. Bár tanévnyitó évekig nem múlhatott anélkül, hogy az agyakba és szívekbe ne karcolták volna a leckét: „Szeressétek a Szovjetuniót, a nagy Sztálint, szeressétek Rákosi elvtársat, a magyar dolgozók gyermekeinek szeretett édesapját!” Utolérhetetlen előnnyel kezdte az iskolai évet a korszak diákja, hiszen „boldog élete és szabad tanulása felett a magyar nép vezetője őrködött.” Esetleges cseréről (szabad élet, boldog tanulás) még sokáig nem lehetett szó. Az úttörőszettbe öltöztetett munkás-paraszt gyermekek láthatóan mit sem sejtenek kivételezett lehetőségeikről. A képen inkább unalomba, érdektelenségbe süllyedve, minden öntudat nélkül taposnak épp a volt uralkodó osztályok művelődési monopóliumán. A Párt és az egész dolgozó nép reménységei rezzenéstelenek maradnak a „Megvédjük a békét!” és a „Tanulj, hogy boldogulj!” jelszavakra is. (...)

Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN

A lelkesedés nem sokban változott az ötvenes évekhez képest. Sokat elmond viszont a kádári konszolidációról, hogy a tanévnyitókon az úttörők, meg a kultúrversenyen első díjat elhozó kórus mozgalmi dalai jelentették immár a legerősebb ideológiai vonalat. A mai ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanévnyitó ünnepségét nézve felmerülhet a kérdés, beszélhetünk-e a sokat emlegetett munkás-paraszt diadalról és a szélesre tárt iskolakapukról.

A hatvanas években a gyermek már nem Rákosi pajtás békeharcra kész és ideológiailag képzett kiskatonája, hanem Kádár-korszak legkésőbb érő gyümölcse. Az igazgató elvtárs az Apáczai udvarán már nem vezérek szeretetére buzdít, hanem „szép és termékeny” iskolaévet kíván, hogy „a jövő munkásai és mérnökei, traktoristái és tanárai, művészei és tisztviselői magasabb fokon, a műveltség, a képzettség és az emberség magasabb szintjein élhessenek.” (...)

Az Ifjúmunkás utcai iskola tanévnyitója 1968-ban az Üllői úti lakótelepen. Kádár az ablaktalan, égbe nyúló téglafallal üzent: a szocializmus építése nem állt meg az ötvenes években. Ugyanakkor a tanévnyitó soha nem hasonlított jobban egy táncdalfesztiválra: az igazgatónő úgy ragadja meg a mikrofont, mint aki a „Jaj, tanár úr, kérem” után elénekli a „Nem leszek a játékszered” c. slágert is. A falnak támaszkodó, fanyalgó arcú telepi vagányok témát gyűjtenek a következő levélhez, amelyet majd a szovjet levelezőpajtásnak írnak.

Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN

A ma József Atilláról elnevezett lakótelep az egykori Mária Valéria nyomortelep helyén épült fel 1957 és 1965 között. A mintegy 90 hektárnyi területen több mint 30 ezer ember élt 1,5-2 szobás lakásokban. Bár építésekor a munkásság lakótelepének szánták, éppen annyira volt az, mint névadója a munkásság költője. Egy 1967-ben készült felmérés szerint elsősorban értelmiségiek és alkalmazottak éltek itt, meg majdnem ennyi betanított munkás, viszont szakmunkás alig. (Szűts Ildikó: Városi lakás, História 1986/5-6. szám) (...)


Kapcsolódó tartalom