Csöbörből vödörbe – A szovjet megszállás és április 4.

Már nincs vita arról, hogy az egykor felszabadulásként ünnepelt április 4. nem függetlenséget, hanem szovjet diktatúrát hozott az országnak, ráadásul a dátum sem helyes – mondja a Mandiner hetilapnak Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke. Történt azonban más április 4-én.

Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével az egykor felszabadulásként ünnepelt nap megítéléséről

---

Egységes már a korábban felszabadításnak nevezett szovjet megszállás megítélése történészkörökben?

Földváryné Kiss Réka: A németeknek a Vörös Hadsereg általi kiűzését a létében fenyegetett zsidóság és a többi üldözött magától értetődően megszabadulásként élte meg. Az utóbbi idők mélyfúrásszerű forrásfeltárásai, például a NEB és az MTA kiterjedt vidéktörténeti kutatásai, a Magyar Nemzeti Levéltárnak a szovjet megszállással kapcsolatos nagyszabású dokumentumközlései pedig azt is megkerülhetetlenül bizonyították, hogy a Vörös Hadsereg bevonulása a magyar társadalom tömegei számára az első perctől kezdve egyéni és kollektív traumák sorát hozta magával: tömeges erőszakot, százezrek elhurcolását. Ezek a kutatások tehát megerősítették a paradigmaváltást, hogy bár az egyéni tapasztalatok szintjén lehetnek különbségek, a társadalom többségének a megszabadulás egyben megszállást is jelentett. 1944–45 tragikus eseményei a politikai önállóság utolsó maradványait is elemésztették. A német megszállást követően az ország egy pillanatra sem nyerte vissza a szuverenitását, az új állam születésénél pedig már Moszkva bábáskodott.

Van még más vitapont?

Földváryné Kiss Réka: Manapság két markáns álláspont képviselői között zajlik a vita: az egyik szerint a megszállás és a szovjet hatóságok folyamatos beavatkozásai a szovjet birodalomépítés mesterterveként értelmezhetők, mások pedig elsősorban nagyhatalmi játszmák következményeként értelmezik Közép-Európa betagozódását a Szovjetunió szövetségi rendszerébe. Ebben a kontextusban különösen érdekesek azok a kutatások, amelyek szerint a Szovjetunió valójában a megszállás első percétől kezdve tervszerű, lopakodó gazdasági gyarmatosítást hajtott végre, megingatva ezzel az ország függetlenségének gazdasági pilléreit. Kárász Artúrnak, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökének viszszaemlékezése szerint a háborús jóvátételként és egyéb jogcímeken a Szovjetuniónak kifizetett összeg 1945-ben kitette a teljes állami költségvetés felét, ami így lényegében a politikai hódítás eszközeként funkcionált. Egy másik vitatott kérdés az, vajon a magyar politikai elit hogyan reagált a szovjet térfoglalásra. A szovjet emigrációból hazatérő kommunisták a megszálló hatóságok segítségével az első pillanattól kezdve a teljhatalom megszerzésére törekedtek, sikerrel. De vajon mit érzékeltek ezekből a folyamatokból a többi politikai erő képviselői? Mekkora volt a mozgástér, ha volt egyáltalán? 1945-ben még volt az országban a kommunistáktól függetlenül egy olyan alternatív elit, amely különböző nézetei ellenére demokratikus állami berendezkedésben látta a kibontakozás útját. 1945-ben a demokratikus Magyarország reményének megvoltak a belső feltételei, azonban a nagyhatalmi politika realitása nem adta meg az esélyt. A demokraták pedig rövidesen vagy külső, vagy belső emigrációba kényszerültek, vagy az Andrássy út 60.-ban, illetve a recski ávéhás kényszermunkatáborban kötöttek ki.

Ez összességében meglehetősen jól kutatott időszak, és sokakat érdekel is. Van olyan terület a szovjet megszállással összefüggésben, ahol bőven van még mit feltárni?

Földváryné Kiss Réka: Egy történész sosem mondja azt, hogy már eleget kutatott. Nemrég adták át Magyarországnak orosz levéltárosok a megszállás után elhurcolt magyar foglyok kartonjainak digitális másolatait. Azt valószínűleg e források alapján sem fogjuk pontosan tudni, hány embert vittek el, de közelebb kerülünk ahhoz, hogy tudjuk, hányan haltak meg a táborokban az elhurcoltak közül. Ugyancsak sok újdonságot hozott a vidéki Magyarország szovjetizálásának kutatása. Érdekes például, miként zajlott le az elit- és tulajdonváltás egy-egy településen: a kommunista párt pozíciófoglalása, az erőforrások kisajátítása. Ma is vitákat generál a kutatók között a tulajdonkérdés, főleg a földtulajdon kérdése. Valóban földreform volt-e a földosztás, amelyet Nagy Imre vezényelt le?

Mi lehet vitatéma azon kívül, hogy jól vagy rosszul sikerült?

Földváryné Kiss Réka: Az 1945-ben végrehajtott földosztás, amely egy évszázados problémára nyújtott egyfajta radikális megoldást, életképtelen birtokhálózatot hozott létre. Az ekkor kialakított törpebirtokok megfelelő eszközök és gazdálkodási tapasztalatok megléte esetén sem biztosítottak volna megélhetést művelőiknek. De nem is ez volt a cél. A földosztás, ahogy megvalósult, valójában a kommunista párt hatalmi érdekeit szolgálta. Ebből a szempontból fontos, hogy a birtokok kisajátítása egyúttal ellehetetlenítette a legnagyobb társadalmi befolyással bíró egyházakat, különösen a katolikus egyházat, hiszen megszüntette gazdasági autonómiájuk alapjait, kiszolgáltatva őket a mindenkori államhatalomnak.

Meddig terjed az időbeli határa a szovjet megszállás kutatásának?

Földváryné Kiss Réka: Vegyük például a népbíráskodást. A népbíróságokat eredetileg a valódi háborús bűnösök felelősségre vonására hozták létre, de egyre több adat szerint a kommunista párt ezt a fórumot is felhasználta a demokratikus politikai ellenfeleivel való leszámolásra, rengeteg törvénytelenséget elkövetve. Azt pedig csak mostanában kezdték el vizsgálni a kollégák, hogy kikből rekrutálódott a népbíróságok személyi állománya, és mi volt az ő további karrierjük, kimutatható-e személyi folytonosság. Eddig húsz olyan népbírót azonosítottak, aki az 1956 utáni megtorlásokban is vezető szerepet vállalt, mint például Tutsek Gusztáv, aki 1945-ben kezdte a pályáját, 1956 után pedig több mint hatvan halálos ítéletet hozott. Sok 1945-ös homo novus esetében az ekkor kezdődő karrierek végigfutnak a Rákosi- és a Kádár-rendszeren.

Gyakran ők a Kádár-rendszer legmegbízhatóbb szürke eminenciásai.

Földváryné Kiss Réka: Mit gondolnak a nyugat-európaiak Közép-Európa szovjet megszállásáról? 1945-ben kétfelé válik az európai tapasztalat. Nemrég részt vettem egy nemzetközi történészszervezet ülésén, ahol a jövő évi programokat raktuk össze. Mi, közép-európaiak felvetettük, hogy érdemes lenne konferenciát szervezni a szovjet blokk széthullásáról és a hidegháború végéről. Erre egy nyugati kolléga annyit mondott: „Hagyjuk már ezeket a partikuláris közép-európai témákat!” Az volt a megrendítő, hogy egyes nyugati interpretációk szerint a kommunista diktatúra az egyetemes történelemnek nem fontos része, csupán mellékes, regionális jelenség. Ezért sem lehet elmenni azok mellett a hírek mellett, amelyek szerint nemrég Marx-szobrot avattak Németországban, most meg Lenin szobrát akarják felállítani Gelsenkirchenben. A kommunizmus Nyugat-Európában utópia és trendi lázadás volt a jóléti társadalommal szemben. A prágai székhelyű Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, amely 20 országból 62 szervezetet tömörít, és amelynek a NEB is tagja, április 3-ai nyilatkozatában tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy a totális diktatúrák tömeggyilkosairól Európában nyilvánosan meg lehessen emlékezni, egyúttal kezdeményezte, hogy az EU vegye elejét a totalitárius ideológiák terjesztésének. Figyelmeztető jel, hogy harminc évvel a rendszerváltás után egyáltalán szükség van erre.

Itthon a közgondolkodásban helyén van április 4.?

Földváryné Kiss Réka: Szerintem akkor van a helyén április 4., ha elfelejtjük ezt a dátumot. Egyrészt nem volt felszabadulás, másrészt a harcok sem ekkor zárultak le, tehát minden szempontból hamis a dátum. Sztálin tűzte ki április 4-re Magyarország megtisztítását a németektől, de nem sikerült, a nyugati határszélen még legalább egy hétig folytak a harcok, csak Tolbuhin marsall nem merte bevallani Sztálinnak, ezért április 4-ét jelentette. Történt viszont más április 4-én, amire érdemes volna emlékezni: ezen a napon utasította ki Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság magyarországi vezetője hazánkból Angelo Rotta pápai nunciust, akiben sok üldözött zsidó honfitársunk megmentőjét tisztelhetjük. Ebben a történésben mintegy szimbolikusan összegződik, hogy 1945-ben az egyik diktatúra uralma alól a másik alá került az ország.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága más köteteivel együtt a szovjet megszálláshoz kapcsolódó két kiadványát is ingyen elérhetővé tette honlapján április 4-től. A Remény és realitás – Magyarország 1945 a demokrata remények kisiklását mutatja be a nagyhatalmi realitások tükrében. A Váltóállítás – Diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben pedig a kommunista diktatúra vidéki kiépülését és annak keserű tapasztalatait összegzi.

.

Április 4. mint a felszabadulás napja 1950-től 1989-ig volt hivatalos állami ünnep, mivel hivatalosan ekkor hagyta el az utolsó német katona Magyarország területét Nemesmedvesnél. Valójában azonban erre április 13-án került sor Pinkamindszentnél, s a németek kiűzésével elfoglalta hazánkat a szovjet Vörös                                                                                                                                                                                                                                Hadsereg. A világháborút lezáró 1947-es párizsi béke szerint a szovjetek addig állomásozhatnak hazánkban, míg Ausztriában is vannak szovjet csapatok. A felszabadulásról való megemlékezés ünnepi gyűlésekkel, az elesett katonák sírjának megkoszorúzásával és kezdetben évente, később minden ötödik évfordulón katonai díszszemlével zajlott. Az utolsó díszszemlére 1985. április 4-én került sor. A népköztársaság minisztertanácsa 1990-ben, majd a köztársaság parlamentje 1991-ben törvényben törölte az állami ünnepek közül április 4-ét.

Az eredeti cikk ajánlója:

• Csöbörből vödörbe – A szovjet megszállás és április 4. (Manidner 2020.04.16.)