BUMM.SK (2021.02.23.) Megosztás 2021. January 23. Tavaly ősszel a képviselők egy csoportja olyan módosító javaslatot terjesztett a szlovák parlament elé, amely a kommunista állambiztonság ügynökeinek és a rendszer üldözötteinek ügyét érinti. A kommunista múlt lezáratlan annak ellenére, hogy az ügynököket, a korábbi besúgók neveit ismerhetjük. Bukovszky László levéltáros-történésszel beszélgettünk. Ön korábban a Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) Levéltári Főosztályának igazgatója, majd a csehországi Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárának főigazgatója volt. Sajtóhírekben azt lehetett olvasni, hogy 1993-ban a szlovák belügyminisztériumhoz kellett volna érkeznie a csehszlovákiai kommunista titkosszolgálati akták Szlovákiára vonatkozó részének, de ez nem történt meg. Így ez nem tudta továbbadni az ÚPN-nek. Ennek hiányában megállt egyesek szerint a feldolgozásuk, így a múlt rendezésének lehetősége is. Valós ez az állítás? Ez a gyakran ismételt mantra egy legendára épül, aminek a valóságalapja nagyon gyenge lábakon áll, de ugyanakkor egy nagyon összetett probléma, elsősorban szakmai, de persze van benne egy rakás politika is. Csehország és Szlovákia között a volt állambiztonsági iratok delimitációját, átadását tényleg a szövetségi vagyon elosztásáról szólt megállapodás alapján hajtották végre, illetve kellett volna végrehajtani. Ennek a folyamatnak volt a része, hogy több éven keresztül tologatták a korábbi két országrész között a kommunista titkosszolgálat egyes szervezeti egységeinek az iratanyagát. A megállapodás lényege, hogy a területi illetékesség elvéből indulnak majd ki. Tehát azon szervek iratanyagát, amelyeknek Csehország területén volt a központjuk azt a csehek kapják, azok amelyeknek Szlovákia területén azt pedig Pozsony. A probléma ott keletkezett, hogy a közös, szövetségi szint mindig is Prágában volt. Ezek működési irataiban történt egyfajta válogatás és azok részben Szlovákiába kerültek, de például az belső elhárítás és a katonai elhárítás, illetve a hírszerzés dossziéihoz nem nyúltak. Ezek a mai napig a prágai Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárában vannak - itt jegyzem meg, hogy ezeket részben én vettem át 2008-ban, mikor a prágai intézmény élén álltam. Ellenben a civil hírszerzés teljes dosszié anyagát én vettem át Pozsonyban anno az SIS-től. A megállapodás alapján 2006-ban Ján Langošsal közösen harcoltuk ki Prágában, hogy az állambiztonság szlovákiai csúcsszervének, a XII. Főcsoportfőnökségnek az iratanyagát átvehessük az ÚPN levéltárába. Utólag elmondható, hogy a folyamat nagyobb részben sikeresen megvalósult. Azzal viszont én sem értek egyet - hasonlóan a cseh kollégákhoz -, hogy a szövetségi szervek hálózati dossziéit személyek illetősége alapján szabdaljuk fel. Normális körülmények között erre lehetőséget ad a cseh és a szlovák intézmény (ÚPN és az ABS) közötti együttműködési megállapodás, amit cseh részről én írtam alá 2008-ban, ami lehetővé teszi az iratokba való betekintést és azok másolatainak átadását. Tűnhettek-e el az ŠtB ügynökeiről dokumentumok? Előfordulhat-e az, mint Lengyelország, vagy Észtország esetében, hogy egyszer csak előbukkannak újabb ügynöklisták? Lehetnek-e magánkézben ügynökakták Szlovákiában? Természetesen minden rendszer kijátszható. Ez a jelenre is érvényes és volt rá példa a múltban is. Közismert a tömeges selejtezés és iratmegsemmisítés a volt Csehszlovákiában is 1989 decemberében. A lényeg viszont az, hogy a hálózati naplók alapján, még ha az iratanyag el is tűnt, nyoma van az ügynökök tevékenységének. Ugyanakkor téves hit az, hogy ha egy ügynök dossziéja eltűnt, azzal az ő tevékenysége semmissé vált. Ergo priusa van, hiszen a legtöbb esetben maguk a jelentések is több példányban készültek, és akár más-más személy dossziéjába is kerülhettek. Volt rá példa, hogy a meglévő gazdasági iratokból, kimutatható az egyes hálózati személyek aktivitása. Persze ennek a felderítése türelmes és hozzáértő kutatói hozzáállást követel. Létezik-e Szlovákiában olyan átfogó törvény, ami a kommunizmus bűneit orvosolja, vagy megnyugtatóan rendezi a volt kommunista titkosszolgálat tagjainak helyzetét, rehabilitálja és kárpótolja az elnyomatás elszenvedőit? A rendszerváltást követően megszülettek azok a törvényes deklarációk, amelyek kimondták és elítélték az elmúlt kommunista totalitárius rendszert és erkölcsi téren rehabilitálták a múlt rendszer elszenvedőit. Ehhez kapcsolódott - a volt keleti tömbön belül legutolsóként - a polgárok információs kárpótlása 2003-ban a Nemzeti Emlékezet Intézetének felállításával. Előrelépésre e téren 2006-ban került sor, mikor is az elmúlt kommunista rendszer aktív ellenállói előbb erkölcsi, majd jelképes anyagi megbecsülést kaptak. Ezt módosította a parlament decemberben, mikor is bizonyos személyeknek egyszeri anyagi támogatást, illetve nyugdíjkiegészítést hagyott jóvá. Felháborító volt az addigi helyzet, hiszen a rendszert - amit törvényhozási szinten többször elítéltek - aktívan kiszolgálók anyagi megbecsülése arculcsapása volt azoknak, akiket a totalitárius rendszer hatalmi eszközeivel ellehetetlenített és mellékvágányra állított. Csehországban és Lengyelországban a nyilvánosság előtt zajlott a korábbi kommunista elnyomó rendszer szereplőinek az átvilágítása. Szlovákia megalakulása óta átvilágítottak-e politikai és közéleti szereplőket, ami az állambiztonsági múltjukat, illetve a kommunista érában betöltött szerepüket illeti? Intézményes szinten nem, hiszen az idevágó szövetségi törvény nem lett érvényesítve. Az akkori kormányzatok ezt elbliccelték. Társadalmi szinten azonban mindannyian emlékszünk rá, hogy a '90-es években, majd az ezredfordulót követően, azok után, hogy Csehországban ilyen-olyan listák megjelentek, a sajtó hozzányúlt ezekhez a közszereplőkhöz. Változást a Nemzeti Emlékezet Intézetének megalakulása jelentett, amely törvényes feladatul kapta a kommunista titkosszolgálat hálózati naplóinak a nyilvánosságra hozatalát. Ezzel egyfajta tükröt állítottunk a szlovákiai társadalom elé. Voltak, akik beletekintettek és voltak, akik inkább hátat fordítottak. Sajnos a hallgatás nem oldott meg semmit. A cél az volt, hogy egy kisebb katarzist idézzünk elő, ami egy lelki megújulást és békülést hoz változó társadalmunkban. Megbánás nélkül nem lehet bocsánatot nyerni. Ez teljesen elmaradt. Nem a gyarló ember felelősségének előráncigálása volt a cél - hiszen az egyén gyöngeségeit használta ki a kommunista rendszer is - hanem, hogy beszéljünk erről. Azért is, hogy sohase ismétlődhessenek meg a múlt hibái. De hát az emberiség ilyen Ádám atyánk és Éva anyánk óta. Visszatérve az eredeti kérdéshez: jelenleg Szlovákiában egyetlen egy szinten folyik átvilágítás (persze nem az 1991-es törvény szerint) a Nemzetbiztonsági Hivatalon (NBÚ) belül, a minősített információkhoz való hozzáférés kapcsán kéri ki a hivatal az ÚPN véleményét. Tapasztalatai alapján Ön tudja a leginkább összehasonlítani a csehországi és a szlovákiai helyzetet. Elégséges-e Ön szerint egy őszihez hasonló törvénymódosítás-kezdeményezés ahhoz, hogy rendezzük végre a múltat? Ha a szkeptikus ember beszélne belőlem, akkor azt mondanám, hogy minden veszve van. De! Látom azt a néhány elhivatott embert - legyen az értelmiségi, vagy bárki más -, aki a sok-sok elhibázott lépés mellett engem is magával ragadva azt mondja, hogy a hallgatás az ördöggel való cimboraság. Mindennek a tudás, az információs hozzáférés és a tényfeltárás az alapja. Nem élhetünk féligazságok között! Csehország és Szlovákia ilyen jellegű összehasonlítása ég és föld. Talán abból eredően, hogy Csehországban a kommunisták a rendszerváltozás óta megszakítás nélkül ott ülnek a cseh parlamentben, köztük akár olyanokkal akiknek párttagsága még az 1989 előtti időszakhoz köthető, teljesen másképpen jelenik meg a téma. A cseh társadalmon, a civil szférán, az oktatási rendszeren belül ez téma. Sőt, azzal, hogy az ország kormányának az élén egy volt ügynök áll, még nagyobb hangsúlyt kap a kommunista múlt megismerése. Ön tanulmányban foglalkozott a szlovákiai magyarság és az állambiztonság kapcsolatával. Vannak-e közösségünk vezetői között korábbi Štb-s ügynökök? Ez egy viszonylag egyszerű kérdés, csak a válasz nagyon összetett! Elsősorban tegyük fel a kérdést volt-e, van-e egységes magyar közösség? Hiszen 1948-at követően nem beszélhetünk egy homogén felvidéki magyarságról. A kommunista rendszeren belül is volt egy szűk elitréteg, akik számára a másként gondolkodó “saját kölkeink” ideológiai, uram bocsáss, osztályellenségek voltak. Küldtek szlovákiai magyar kommunisták magyar parasztokat, kulákokat kényszermunkára, söpörtek le padlásokat is! Sőt…! Az ügynökkérdés is ugyanebben a kontextusban volt jelen egészen 1989-ig. Nem voltunk mi semmivel sem különbek, mint akár az országban élt többi náció. Ha a hatalom úgy kívánta legyen az magyar, szlovák, német vagy ruszin, megtalálta azokat az embereket, akikre éppen szüksége volt. Ha a Skála áruház valamikori reklám szlogenjére gondolok, megállapíthatom: “Minden szinten, szinte minden”. Akit viszont a kérdésre konkrét választ keres, nézze meg a cseh levéltár illetve az ÚPN honlapját, név szerint bárkire rákereshet. Tapasztalt-e a magyar közösségen belül igényt arra, hogy szembenézzünk a kommunista rendszer örökségével? A pártpolitika színterén volt erre bizonyos őszinte kezdeményezés és konkrét lépés az FMK házatáján, és biztosan emlékezünk arra is, hogy az egyesülés után az MKP is megfogalmazott bizonyos feltételeket a jelöltjeivel kapcsolatosan. De ahogy utaltam rá, “sokszínű” ez a szlovákiai magyar társadalom, így nem lehet egy közös megállapítást tenni. Egyéni szinten ugyancsak voltak kezdeményezések, hiszen jóval többen vannak azok, akiket a rendszer meghurcolt, börtönbe, munkatáborba zárt, vagy éppenséggel ellehetetlenítette érvényesülésüket, mint azok, akik ilyen, vagy olyan oknál fogva a barikád másik oldalán voltak. Amit viszont nagyon sajnálok, hogy a református egyház kezdeményezésén kívül a többi történelmi egyház, elsősorban a katolikus egyház képtelen volt szembenézni egyes képviselőinek múltban betöltött szerepével. Hozzáférhetőek-e a közvélemény számára, szabadon kutathatók-e a kommunista állambiztonság ügynöklistái, a kommunista diktatúra dokumentumai? Mivel a történelmi múlt összeköti a két országot, Csehországban és Szlovákiában is az volt a cél, hogy az információs kárpótlás alatt a legszélesebb, szabad betekintést tudjuk biztosítani. Ezt szerintem kivételes módon sikerült Pozsonyban és Prágában is elérnünk. Hasonló a helyzet a fennmaradt iratanyag kutathatósága területén is, hiszen minimális megkötés mellett bárki szabadon kutathatja ezeket a dokumentumokat. Talán kevesen tudatosítják, hogy milyen nagy jelentőséggel bír a minél szélesebb nyitottság. Az “Ad usum publicum” jelszó nemcsak a tudomány szemszögéből fontos, de a társadalom tisztaságát is biztosítja, hiszen ezzel a már említett szempontok mellett kevesebb a néha túlhangsúlyozott “NAGY TITOK” és az esetleges zsarolási lehetőség, amire a múltban nem egy elkeserítő példa volt. Forrás: Bukovszky: A megbánás és a bocsánatkérés is elmaradt - bumm.sk (2021.01.23.) Címkék kommunizmus