Boldizsár Iván tájképe, 1954. december

Középiskola

  • Megosztás
  • 2024. February 05.
_Fotó: Wikipedia_

Az alább közölt anyag ITT letölthető

Fazekas György visszaemlékezése a Nagy Imre vonal elleni támadásra 1954-ben

(…) bementünk Iván szobájába beszélgetni. Iván íróasztala fölött aze1őtt ott lógott egy Rákosi-portré. Amikor általában leszedték a Rákosi-képeket, ő is levette, de folt maradt a helyén, és Iván odatett egy tájképet. Ez már' 54 vége fele volt, amikor Rákosi már elég keményen fellépett Nagy Imre vonala ellen. Mondtam Boldizsárnak, hogy igen, éppen most van szükség arra, hogy a Hazafias Népfront mint tömegszervezet, és a lapja [Magyar Nemzet], mint jelentős sajtóorgánum, ezt a visszasurranni szándékozást segítsen megakadályozni. Nemcsak arról van szó, hogy Nagy Imrét leváltják mint miniszterelnököt, de arról is, hogy a vonala sem marad meg, hiszen a vonal ellen folyik a harc (…) Iván rágta a bajuszát - mindig ezt csinálta, ha gondban volt - és azt mondta: Igen, igen, de én csak egytől félek. (…) attól félek, hogy ez a tájkép itt úgy seggbe rúg engem, hogy nem tudom, hol találom magam!

(Fazekas György: Forró ősz Budapesten. Magyar Hírlap Könyvek. 1989 25.l.)


Hasznos információk

  1. Nagy Imre miniszterelnök 1954 márciusában életre hívta a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalát, amely egyebek mellett ellenőrzést gyakorolt a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda felett. A Tájékoztatási Hivatal munkatársai Nagy Imre politikájának támogatói közül kerültek ki.

  2. Fazekas György kommunista újságíró volt. 1953-tól 54-ig a Nagy Imre híveiből szervezett Tájékoztatási Hivatal munkatársaként dolgozott. Nagy Imre leváltása és pártból történő kizárása után is kiállt az 1953-ban megkezdődött politikai reformok mellett. Ezért kizárták a pártból.

  3. 1954 novemberében a Hazafias Népfront lapjává vált a Magyar Nemzet. Az újságnak fontos szerepet szántak az „új szakasz” társadalmi támogatottságának szélesítésében.

  4. Boldizsár Iván az 50-es években részt vett a személyi kultusz propagandájában, újságíróként Rákosit és a személyi kultuszt támogató cikkeket írt. 1951–55 között a Magyar Nemzetet szerkesztette.

  5. Rákosi miután 1954. november 29-én hazatért Moszkvából, erélyes politikai támadást indított Nagy Imre és az „új szakasz” politikája ellen. Párthatározatot fogadtatott el a „jobboldali veszélyről”, és megbélyegezte Nagy Imre politikáját. Megkezdődött a Szabad Nép szerkesztőségének megrendszabályozása is: a főszerkesztő Horváth Márton pártfegyelmit kapott, több újságírót pedig azonnal eltávolítottak a laptól.


Információkeresés

Fazekas György 1954 végén hogyan értékelte a Rákosi és Nagy közötti küzdelem állását?

Mire buzdította Boldizsár Ivánt, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét?


Elemzés és értékelés

Vitassátok meg, a Rákosival való szembefordulás 1954-ben személyes kockázatvállalást vagy a politikai túlélés reményét jelenthette-e inkább?


Hosszabb változat

Én akkor a Tájékoztatási Hivatalban voltam, a Rádió tartozott hozzám és a Televízió előkészítése '54-ben. [Boldizsár] Iván meghívott: Ugyan gyere már be egyszer egy szerkesztőségi értekezletre. Mégis napilapügyben te vagy a járatos.

-Mondom: Nézd, én hivatalosan csak akkor jöhetek el, ha erre a Tájhivatal elnökétől utasítást kapok. - És, ha én meghívlak? Akkor nem hivatalosan, hanem mint Fazekas György, eljössz? Akkor beszélgettünk, és nagyon röviden elmondtam, hogyan látom a feladatokat. A szerkesztőségi értekezleten semmilyen szónoklatot nem tartottam, nem voltam olyan bölcs és nem is tartottam magam olyan bölcsnek. Egyszerűen elmondtam, hogy szerintem mi a feladata ennek a lapnak. Utána bementünk Iván szobájába beszélgetni. Iván íróasztala fölött azelőtt ott lógott egy Rákosi-portré. Amikor általában leszedték a Rákosi-képeket, ő is levette, de folt maradt a helyén, és Iván odatett egy tájképet. Ez már' 54 vége fele volt, amikor Rákosi már elég keményen fellépett Nagy Imre vonala ellen. Mondtam Boldizsárnak, hogy igen, éppen most van szükség arra, hogy a Hazafias Népfront mint tömegszervezet, és a lapja [Magyar Nemzet], mint jelentős sajtóorgánum, ezt a visszasurranni szándékozást segítsen megakadályozni. Nemcsak arról van szó, hogy Nagy Imrét leváltják mint miniszterelnököt, de arról is, hogy a vonala sem marad meg, hiszen a vonal ellen folyik a harc... Én tudom, hogy személy szerint sem nagyon szeretik egymást, és akkor még nagyon finom vagyok. Mondhatnám, hogy gyűlölik egymást, személy szerint is, de a politikai felfogásuk aztán homlokegyenest ellenkezik. Iván rágta a bajuszát - mindig ezt csinálta, ha gondban volt - és azt mondta: Igen, igen, de én csak egytől félek. - Boldog ember vagy, ha csak egytől félsz! - Hát, az ember sok mindentől fél, de azért leginkább attól félek, hogy ez a tájkép itt úgy seggbe rúg engem, hogy nem tudom, hol találom magam! - Mert ő tudta, hogy én tudom, hogy mi volt annak a tájképnek a helyén.

(Fazekas György: Forró ősz Budapesten. Magyar Hírlap Könyvek. 1989 25.l.)

Fotó: Wikipedia