Beszámoló a Vasfüggöny konferencia második napjáról

2015. május 6.

  • Megosztás
  • 2015. May 05.

Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös szervezésében került sor A vasfüggöny – a második világháború következményei című nemzetközi konferenciára az Országházban május 5-én és 6-án.

A konferencia második napján Szabadulás a vasfüggöny fogságából címmel előadást tartott Tőkés László erdélyi református püspök, európai parlamenti képviselő, aki többek között arról beszélt, hogy csak a kelet- és közép-európaiak tudnak hiteles választ adni arra a kérdésre, hogy milyen volt az élet a vasfüggöny mögött: „a kommunizmus börtönvilágának rab népeiként nem csupán Európa másik felétől voltunk elrekesztve, hanem saját elnyomó társadalmaink diktatórikus rendszereiben is egy módszeresen kiépített, szövevényes falrendszer labirintusának fogságában éltünk és vergődtünk” – fogalmazott.

Előadásában felidézte: hat év telt el azóta, hogy az Európai Parlament határozatban mondta ki az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának létrehozását. Megtisztelőnek nevezte, hogy egyik kezdeményezője lehetett annak az európai határozatnak, amely a hagyományos „kettős mércével” szakítva, egyértelműen ítéletet mondott a „letűnt XX. század mindkét totalitárius rendszere fölött, és megkésve bár, de legalább verbális szinten igazságot szolgáltatott a kommunista diktatúra több milliónyi ártatlan áldozatának.

Tőkés László, aki a Platform Védnöki Testületének is tagja, elismerésre méltónak nevezte, hogy a Platform kitartó vezetői szívósan tovább haladnak a megkezdett úton. Az európai parlamenti képviselő elismeréssel szólt továbbá a konferencia társszervezőjéről, a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról és Magyarország Kormányáról. Mint fogalmazott: a kormány támogatása mind a nemzetközi konferencia, mind a Platform további működése szempontjából meghatározó fontosságú.

Tőkés László rámutatott: az első világháború egyenes következményeként robbant ki a második világégés – ennek fájdalmas folyatásaként épült fel a berlini fal és „tört reánk a hidegháború.” Hangsúlyozta: „cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista kommunista szocializmus vette át az uralmat.”

Tőkés László felidézte, hogy az erdélyi magyarság számára az Európát kettéosztó és megnyomorító vasfüggöny már-már a trianoni határokkal volt egyenlő. Álláspontja szerint egyebek mellett ezzel is magyarázható, hogy a diktatúra bukásához vezető romániai népfelkelés nem a fővárosból indult, hanem Erdélyben, a soknemzetiségű és sokvallású Temesváron vette kezdetét, éspedig „egy kétszeresen kisebbségi, magyar református gyülekezetben.”

A rendezvény második napján előadást tartott Neela Winkelmann, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának vezérigazgatója, Göran Lindblad, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának elnöke; Andreja Valič Zver, a szlovén Nemzeti Megbékélés Kutatási Központ igazgatója; Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja; Miroslav Kasáček, a csehországi Polgári Emlékezet Társaság elnöke és Wolfgang-Christian Fuchs, a németországi Inter-Asso – Volt Politikai Foglyok és a Kommunizmus Áldozatainak Nemzetközi Szövetsége elnöke is.

Előadott továbbá Johann Grünbauer, a hollandiai Totalitárius Rendszerek és Áldozataik Emlékezete Alapítvány képviseletében; Miroslav Lehký, a szlovákiai Ján Langoš Alapítvány részéről; Andrej Umansky, a Kölni Egyetem Büntetőjogi és Büntetőeljárás-jogi Intézetének tudományos munkatársa; Alexander Stipsits, az európai Zöldövezet kezdeményezés képviselője és Katona Gábor, a NEB Hivatala Jogi és Nemzetközi Főosztályának vezetője.

A kétnapos nemzetközi konferencia záróbeszédét Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára tartotta.


Képek


Címkék

konferencia nemzetközi kapcsolatok áldozatok diktatúra