Bemutatni a diktatúrát

Még mindig keveset tudunk a kommunista diktatúra működési mechanizmusairól, a rendszert működtető személyekről.

Az Országgyűlés február elején választotta meg a kommunista diktatúra hatalmi működéseinek feltárása hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökét, valamint két tagját. Földváryné Kiss Réka, a bizottság elnöke a bemutatkozó háttérbeszélgetésen elmondta, a testület nem ügynökbizottság lesz, hanem a hatalom birtokosainak felkutatásával kíván foglalkozni.

A testület parlament által választott tagjai Ötvös István és Soós Viktor Attila, delegált tagjai pedig Bank Barbara és Máthé Áron.

Az öttagú bizottság munkáját egy később felálló hivatal fogja segíteni, amely körülbelül harmincfős lesz. Munkacsoportokat alakítanak ki, ahol megtervezik a kutatások prioritásait, tematikáját.

Lehetőség van arra, hogy ne csak a hivatal főállású és megbízásos szerződéssel dolgozó kutatói, hanem külső szakértők is részt vegyenek a munkában. Szakmai szervezetekkel, intézményekkel is együtt kívánnak működni, felhasználják a már meglévő kutatási eredményeket. A hivatal felállítása és a bizottság munkarendjének megállapítása azonban még több hetet vesz igénybe.

A Bizottság tagjainak és elnökének megbízatási ideje kilenc év. Fő feladata a kommunista diktatúra hatalomgyakorlási mechanizmusának feltárása: hogyan működött a rendszer, hogyan születtek a döntések, mely szervek milyen hatáskörökkel rendelkeztek, milyen volt a legfelsőbb központi szervek és a helyi szervezetek viszonya. Feltárják a hatalomgyakorlás működését és meghatározzák a hatalom birtokosainak körét. Ha a kutatás során olyan adatokat találnak, amelyek felvetik a büntetőjogi felelősség lehetőségét, úgy a törvénynek megfelelően, az ebben illetékes hatósághoz, az ügyészséghez fognak fordulni. A bizottság alapvető feladata a kutatás, és hogy azok eredményeit a nyilvánosság elé tárják, különös tekintettel a fiatal generációkra.

Bank Barbara elmondta, a poszt-szocialista országokban a múlt feltárására önálló intézményeket hoztak létre, hatalmas apparátussal. Például a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete nyomozati jogkörökkel is rendelkezik, s ezer fővel működik. A kutatók szeretnék a volt szocialista országok hasonló intézményeivel, így a lengyel, a cseh, a román és a német intézményekkel felvenni a kapcsolatot, hogy közösen tárják fel a vörös diktatúra hatalmi struktúráit.

Ötvös István arra hívta fel a figyelmet, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, ahol az előző rendszer állambiztonsági tevékenységének feltárásához szükséges iratok jelentős részét őrzik, a volt kommunista térségben a legkisebb ilyen intézmény, holott az iratanyag arányaiban egyáltalán nem kevesebb, mint ami Lengyelországban vagy Romániában van.

Kiss Réka a bizottság megalakulását mérföldkőnek tartotta, majd leszögezte, „ez a bizottság nem ügynökbizottság lesz”, hanem a kommunista diktatúra hatalomgyakorlási mechanizmusaira és azt működtető személyekre fog fókuszálni.

– Az ügynökkérdés egy fontos, de nem központi kérdés, hiszen a mai napig nem tudjuk, hogy például melyik pártszervezethez milyen hatásköri mechanizmusok tartoztak. A kutatók célja, hogy ezt az egész kérdéskört a pártpolitikai csaták színteréről a kutatói szakma színterére tereljük, és egy mély feltárás után, az eredmények ismeretében mindenki megértse, miért is volt szükség a bizottság munkájára – magyarázta a bizottság elnöke.

A minősített iratokba a bizottság betekinthet, de az információkat nem hozhatja nyilvánosságra, mert az államtitoknak minősül. Soós Viktor Attila szerint 1989-ig sok iratanyagot megsemmisítettek, ezért amit a kutatók az elmúlt huszonöt évben feltártak, az előtt meg kell emelnünk a kalapunkat.

– Ügynökökről vagy a BM által foglalkoztatott személyekről nincsen lista, ezeket egyenként kell a kutatóknak összeállítani. Nagyon jó egyéni kutatások vannak a pártállami intézmények élén álló vezetőkről, de ezeket az adatokat is szintetizálni kell. Felelőtlenség lenne mindenféle háttérismeret nélkül tízmillió ember elé tárni azoknak a neveit, akiket megfigyeltek és akik megfigyelték őket. Az ügyeket egyesével kell feldolgozni, különös tekintettel arra, milyen volt az ügynök és a tartótiszt kapcsolata, megnézni az életútjukat – magyarázta a történész, aki hozzátette, az állambiztonságot 1957 után működtető személyek neveit és tevékenységét viszont teljes mértékben nyilvánosságra kell hozni.

A hatalmi mechanizmusok vizsgálatára Ötvös István egy konkrét példát hozott.

– A hetvenes évek elején volt egy nagy iskolabezárási hullám. Ki döntötte el, hogy iskolákat meg kell szüntetni, ezáltal az adott falut halálra ítélni? Mert nem a helyi tanácselnök tette, az biztos. Ötvös István szerint a Csepel kerékpár gyártásának leállítása társadalmi-gazdasági szempontból lényegesen fontosabb kérdés, minthogy egy ügynök kiről milyen jelentést írt.

Máté Áron úgy látja, az ügynökkérdés csak egy résztémája a kommunista rendszer működési mechanizmusának, ahol a kommunista hatalombirtokosok irányítottak.

– Ne csak arról beszéljünk, kik teljesítették a megrendeléseket, hanem arról is, ki volt a megrendelő, mi volt a célja, hogyan próbálta a társadalmat alávetettségben tartani. Ezeket a kérdéseket még nem beszéltük át a rendszerváltás óta.

Soós Viktor Attila szerint azért fordulópont a bizottság létrehozása, mert elég keveset tudunk arról, hogy a döntések felülről lefelé hogyan mentek végbe, kik azok, akik a döntések előkészítésében, meghozatalában részt vettek.

– Nem annyira ismert például, hogy a Minisztertanácsban, amely a párt mellett a legmagasabb döntéshozó szerv volt, ki milyen ügyért felelt, vagy az MSZMP-n belül kik hozták meg a döntéseket. Például a bauxitbányászat során és az alumínium-előállítás közben a bauxitot kivitték a Szovjetunióba, és ott kinyerték belőle a nemesércet, amelynek egy része titán, és azt a Szovjetunió használta fel, pedig ez a magyar államot illette volna. Kik döntöttek erről, kik gazdagodtak meg rajta, ki a felelős ezért? – tette fel a kérdést a kutató, aki azt ígérte, hogy az elmúlt rendszer felelőseit részrehajlás nélkül fogják megnevezni, tekintet nélkül arra, hogy milyen szerepet töltöttek be a rendszerváltás utáni politikai életben.

Kiss Réka hozzátette, hogy a bizottság nem egyes kiragadott személyekre fog fókuszálni, hanem a struktúrában elfoglalt helyükre és a döntésekben játszott szerepükre.

Bank Barbara kérdésünkre, hogy a kitelepítésekkel kapcsolatban melyek a fehér foltok, azt válaszolta, hogy az ötvenes években az Igazságügyi Minisztériumban és a Belügyminisztériumban is működött Börtönügyi Osztály. Ennek a mechanizmusait – ki működtette, kihez tartozott a börtönök és a táborok gazdasági irányítása, az internáltak munkáiból származó bevételek kiket gazdagítottak – máig nem ismerjük. Vagy például a budapesti kitelepítéseknél, ahol a családok elszállítását a rendőrség és az ÁVH párhuzamosan hajtotta végre.

– A rendőrségre vonatkozó iratok nincsenek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, azokat máshol kell keresni. A rendszerváltás óta eltelt huszonöt évben a kitelepítésekkel, internálásokkal kapcsolatban is csak a jéghegy csúcsát vizsgáltuk, az igazi összefüggésekre még nem derült fény. Akiket az ötvenes években beszerveztek ügynöknek, azokról előbb kompromittáló adatokat gyűjtöttek. Például csendőr vagy katonatiszt volt az apja, családtagjait internálták, és így zsarolták. Könnyű bemenni a levéltárba, kiválogatni egy-két jelentést, majd írni egy hatásvadász tanulmányt, amely a valódi mozgatórugókról nem beszél – mondja a kutató, aki szerint nem ügynöklistára, hanem archontológiára van szükség.

Azaz rekonstruálni kell, hogy kik, mikor, milyen beosztásban működtették a titkosszolgálatok gépezetét.

A teljes cikket a Magyar Demokrata 2014. február 19-én megjelent számában illetve az alábbi linken olvashatják: