Megosztás 2014. November 14. Szobonya Zoltánra emlékeztek Kecskeméten Bank Barbara történész tartott előadást a Neumann János Egyetemen. Megosztás 2024. September 26. Nem járt mindenkinek a szabadság Cikk a Demokratában a NEB „Amnesztiák, rehabilitációk és szabadon bocsátások (1953, 1963)" c konferenciája kapcsán. Megosztás 2024. January 30. Több mint ezer ember raboskodott az ebesi táborban Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja a rendezvényen beszédet mondott, valamint az „Ítélet nélkül – családok a munkatáborban” című kiállítást nyitotta meg. Megosztás 2023. November 09. A kommunista diktatúra mélypontja Budapesten 1951. május 21-én kezdődött meg a fővárosban élő osztályidegenné, népellenséggé, reakcióssá minősített családok kitelepítése- Bank Barbara írása a Magyar Nemzetben. Megosztás 2023. October 03. Megmlékezések Szobonya Zoltán halálának 65. évfordulóján A kecskeméti eseményeken Bank Barbara és Máthé Áron tartott előadást, megemlékező beszédet a NEB-et képviselve. Megosztás 2023. September 29. A többségnek mindene elveszett - emlékműavatás a Mádról kitelepítettek tiszteletére Bank Barbara emlékezett a kommunista diktatúra alatt meghurcolt mádi családokra. Megosztás 2023. September 27. Így verték le '56-ot a szovjetek – a KGB volt vezérének titkos naplója Bank Barbara elemzi a Mandinerben a KGB első elnökének titkos naplóját, amit nemrég adtak ki magyarul. Megosztás 2023. August 28. Elhunyt Wittner Mária '56-os szabadságharcos Wittner Mária '56-os szabadságharcosra emlékezett beszélgetésében az M5 műsora, amelynek Bank Barbara is a vendége volt. Megosztás 2022. September 15. Három volt miniszterelnök előtt celebrált éjfélimisét fogolyként A XX. századi diktatúrák áldozataira emlékeztek Sopronkőhidál, dr. Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság és a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja mondott ünnepi beszédet. Megosztás 2022. March 22. Arcok és könyvek... Bank Barbarával A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára online programsorozatában bemutatja Bank Barbara történészt, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatásait, kiadványait. Megosztás 2022. February 24. A kultúra veszélyes a hatalomra A titkosszolgálatok jelentései néha többet árulnak el a jelentőkről, mint a megfigyeltekről. Napi Operatív Információs Jelentések… Megosztás 2021. February 07. Lesz-e mozi az ’56-os partizánokról? Dokumentumfilmet forgatnak az 1956-os forradalom egyik fontos eseményéről, a mecseki partizánháborúról. Azaz csak forgatnának, pénz ugyanis nincs rá. Az állam, a hivatalos filmes fórumok nem segítenek. A készítők, újságíró kollégánk, Sashegyi Zsófia és Cs. Nagy Sándor rendező a közvéleményhez fordulnak segítségért. Megosztás 2021. January 01. Nemzeti emlékhelyet hoznak létre az egykori recski kényszermunkatábor helyszínén Megosztás 2020. July 20. A mi történetünk – 2. rész – 2020.11.03. Recsk a Magyar Gulag jelképe. 70 éve nyitották meg a rettegett recski kényszermunkatábort, amely a kommunista diktatúra szimbolikus tere. Az Eger TV interjút készített a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagjával, Bank Barbarával, illetve Recsk Polgármesterével, Nagy Sándorral. Megosztás 2020. November 03. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága Magyar Gulag címmel szervezett kiállítássorozatot Egy versszínházi est és a egy beszélgetés keretében mutatkozott be a programsorozat Bonyhádon. Megosztás 2020. September 16. Rendezvényen emlékeztek a recski munkatábor hetven évvel ezelőtti megnyitására A recski kényszermunkatábor létesítésének hetvenedik évfordulóján a Nemzeti Emlékezet Bizottság konferenciasorozatot indított, amelynek célja a magyar gulágok világának bemutatása. A járvány miatt elmaradt konferenciát most kétnapos rendezvény keretében tartják meg. Megosztás 2020. September 22. „Érett férfivé vált ott, ahol mások meghaltak” – Gulagéveiről írt könyvet a magyar túlélő, Gúth Zoltán A most 91 éves Gúth Zoltán 18 éves korában került a Gulagra, a Szovjetunióban töltött éveit Szibériai napló című könyvében rögzítette. Zoli bácsi mindent aprólékosan megjegyzett azért, hogy egyszer majd elmesélhesse nekünk a történetét. Ez a vágy segített túlélni a láger borzalmait is. Megosztás 2020. September 13. Ne csak őrizd, gyűlöld is! – titkos kommunista kényszermunkatábor Recsken Recsk község hosszú időn keresztül leginkább az ércbányájáról volt híres, de ezen túl kevesen tudtak többet a Mátra szívében fekvő faluról. Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 19-én még az Államvédelmi Hatóság vezetői sem feltétlenül gondolhatták, hogy a település neve egyszer majd az általuk képviselt rendszer, a kommunista diktatúra embertelenségének jelképe lesz. Megosztás 2020. September 04. „Egy-egy ilyen ügy felgöngyölítése során lelkileg egy kicsit mindig meghalsz” Bank Barbarát pályájáról, kutatásairól, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága idén útnak indult Magyar gulág című programsorozatáról kérdeztük. Megosztás 2020. August 23. Recsk 70: emlékezni és emlékeztetni! A rettegett ÁVH azzal büszkélkedett, hogy a rabok életével nem kell elszámolniuk. Megosztás 2020. July 20. Így működött a Gulag Magyarországon Hogyan működött ez a rendszer? Milyen „rabságtípusok” léteztek a hazai kommunista diktatúra legsötétebb éveiben? Megosztás 2020. July 19. Ürgék. Recsk, 70 A pártállami időkben állították: a recski kényszermunkatábor nem is létezett, az évtizedekig elhallgatott történeteket mégsem sikerült kitörölni a nemzet emlékezetéből. Megosztás 2020. July 18. Recsket az ÁVH-sokat átmentő Kádár-rendszer is elhallgatta Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 19-én nyílt meg Recsken a kommunista rezsim kényszertábora. A Mandiner összeállítása. Megosztás 2020. July 17. Nem merülhetnek feledésbe a kommunizmus bűnei Földváryné Kiss Réka és Bank Barbara a recski munkatábor megnyitásának 70. évfordulóján emlékezett a Karc FM Hangoló című adásában. Megosztás 2020. July 16. GUPVI – A „külföldiek Gulagja” Bank Barbara írása a Rubicon folyóiratban (2017 / 03., Nehézsorsúak) Megosztás 2017. March 17. Több „magyar gulág” is működött az országban az 1950-es években „A magyar gulág” – így hívták azt a táborrendszert, amelybe a kommunista hatalom zárta a rendszer ellenségeit. Erről beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Földváryné Kiss Réka és Bank Barbara. Megosztás 2020. February 23. Aki a politikai rendőrségnek nem tetszett, internálótáborba került Bank Barbarával, a NEB tagjával beszélgetett a Vasarnap.hu a magyarországi internálótáborok kialakulásáról és működéséről.. Megosztás 2020. February 21. „Semmi sem marad elmondatlan” Töredékek a GULAG – GUPVI táborrendszerek történetéről "A GULAG árnyékában - Száműzetéseink" címmel adjuk közre legújabb összeállításunkat. Megosztás 2017. February 17. A titói kommunizmus áldozatainak emlékére nyílt kiállítás Nagykanizsán Az eseményen Bank Barbara, a NEB tagja tartott előadást. Megosztás 2017. January 29. Országos tanulmányi versenyt rendeztek a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében országos tanulmányi versenyt rendeztek Megosztás 2017. January 22. Kettős ítéletek születtek a politikai perekben 1945 és 1956 között? Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja 1945 és '56 közötti időszak kettős ítéleteiről beszélt a Kossuth Rádióban. Megosztás 2017. January 15. A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján Január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja... Megosztás 2016. January 19. Buda-Déltől Recskig. Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon, 1945-1953 Bank Barbara: Buda-Déltől Recskig. Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon, 1945–1953 Megosztás 2015. October 28. Jeges fürdő Kerekasztal-beszélgetés a kommunista diktatúráról és utóéletéről. Megosztás 2014. February 21.
Szobonya Zoltánra emlékeztek Kecskeméten Bank Barbara történész tartott előadást a Neumann János Egyetemen. Megosztás 2024. September 26.
Nem járt mindenkinek a szabadság Cikk a Demokratában a NEB „Amnesztiák, rehabilitációk és szabadon bocsátások (1953, 1963)" c konferenciája kapcsán. Megosztás 2024. January 30.
Több mint ezer ember raboskodott az ebesi táborban Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja a rendezvényen beszédet mondott, valamint az „Ítélet nélkül – családok a munkatáborban” című kiállítást nyitotta meg. Megosztás 2023. November 09.
A kommunista diktatúra mélypontja Budapesten 1951. május 21-én kezdődött meg a fővárosban élő osztályidegenné, népellenséggé, reakcióssá minősített családok kitelepítése- Bank Barbara írása a Magyar Nemzetben. Megosztás 2023. October 03.
Megmlékezések Szobonya Zoltán halálának 65. évfordulóján A kecskeméti eseményeken Bank Barbara és Máthé Áron tartott előadást, megemlékező beszédet a NEB-et képviselve. Megosztás 2023. September 29.
A többségnek mindene elveszett - emlékműavatás a Mádról kitelepítettek tiszteletére Bank Barbara emlékezett a kommunista diktatúra alatt meghurcolt mádi családokra. Megosztás 2023. September 27.
Így verték le '56-ot a szovjetek – a KGB volt vezérének titkos naplója Bank Barbara elemzi a Mandinerben a KGB első elnökének titkos naplóját, amit nemrég adtak ki magyarul. Megosztás 2023. August 28.
Elhunyt Wittner Mária '56-os szabadságharcos Wittner Mária '56-os szabadságharcosra emlékezett beszélgetésében az M5 műsora, amelynek Bank Barbara is a vendége volt. Megosztás 2022. September 15.
Három volt miniszterelnök előtt celebrált éjfélimisét fogolyként A XX. századi diktatúrák áldozataira emlékeztek Sopronkőhidál, dr. Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság és a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja mondott ünnepi beszédet. Megosztás 2022. March 22.
Arcok és könyvek... Bank Barbarával A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára online programsorozatában bemutatja Bank Barbara történészt, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatásait, kiadványait. Megosztás 2022. February 24.
A kultúra veszélyes a hatalomra A titkosszolgálatok jelentései néha többet árulnak el a jelentőkről, mint a megfigyeltekről. Napi Operatív Információs Jelentések… Megosztás 2021. February 07.
Lesz-e mozi az ’56-os partizánokról? Dokumentumfilmet forgatnak az 1956-os forradalom egyik fontos eseményéről, a mecseki partizánháborúról. Azaz csak forgatnának, pénz ugyanis nincs rá. Az állam, a hivatalos filmes fórumok nem segítenek. A készítők, újságíró kollégánk, Sashegyi Zsófia és Cs. Nagy Sándor rendező a közvéleményhez fordulnak segítségért. Megosztás 2021. January 01.
Nemzeti emlékhelyet hoznak létre az egykori recski kényszermunkatábor helyszínén Megosztás 2020. July 20.
A mi történetünk – 2. rész – 2020.11.03. Recsk a Magyar Gulag jelképe. 70 éve nyitották meg a rettegett recski kényszermunkatábort, amely a kommunista diktatúra szimbolikus tere. Az Eger TV interjút készített a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagjával, Bank Barbarával, illetve Recsk Polgármesterével, Nagy Sándorral. Megosztás 2020. November 03.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága Magyar Gulag címmel szervezett kiállítássorozatot Egy versszínházi est és a egy beszélgetés keretében mutatkozott be a programsorozat Bonyhádon. Megosztás 2020. September 16.
Rendezvényen emlékeztek a recski munkatábor hetven évvel ezelőtti megnyitására A recski kényszermunkatábor létesítésének hetvenedik évfordulóján a Nemzeti Emlékezet Bizottság konferenciasorozatot indított, amelynek célja a magyar gulágok világának bemutatása. A járvány miatt elmaradt konferenciát most kétnapos rendezvény keretében tartják meg. Megosztás 2020. September 22.
„Érett férfivé vált ott, ahol mások meghaltak” – Gulagéveiről írt könyvet a magyar túlélő, Gúth Zoltán A most 91 éves Gúth Zoltán 18 éves korában került a Gulagra, a Szovjetunióban töltött éveit Szibériai napló című könyvében rögzítette. Zoli bácsi mindent aprólékosan megjegyzett azért, hogy egyszer majd elmesélhesse nekünk a történetét. Ez a vágy segített túlélni a láger borzalmait is. Megosztás 2020. September 13.
Ne csak őrizd, gyűlöld is! – titkos kommunista kényszermunkatábor Recsken Recsk község hosszú időn keresztül leginkább az ércbányájáról volt híres, de ezen túl kevesen tudtak többet a Mátra szívében fekvő faluról. Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 19-én még az Államvédelmi Hatóság vezetői sem feltétlenül gondolhatták, hogy a település neve egyszer majd az általuk képviselt rendszer, a kommunista diktatúra embertelenségének jelképe lesz. Megosztás 2020. September 04.
„Egy-egy ilyen ügy felgöngyölítése során lelkileg egy kicsit mindig meghalsz” Bank Barbarát pályájáról, kutatásairól, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága idén útnak indult Magyar gulág című programsorozatáról kérdeztük. Megosztás 2020. August 23.
Recsk 70: emlékezni és emlékeztetni! A rettegett ÁVH azzal büszkélkedett, hogy a rabok életével nem kell elszámolniuk. Megosztás 2020. July 20.
Így működött a Gulag Magyarországon Hogyan működött ez a rendszer? Milyen „rabságtípusok” léteztek a hazai kommunista diktatúra legsötétebb éveiben? Megosztás 2020. July 19.
Ürgék. Recsk, 70 A pártállami időkben állították: a recski kényszermunkatábor nem is létezett, az évtizedekig elhallgatott történeteket mégsem sikerült kitörölni a nemzet emlékezetéből. Megosztás 2020. July 18.
Recsket az ÁVH-sokat átmentő Kádár-rendszer is elhallgatta Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 19-én nyílt meg Recsken a kommunista rezsim kényszertábora. A Mandiner összeállítása. Megosztás 2020. July 17.
Nem merülhetnek feledésbe a kommunizmus bűnei Földváryné Kiss Réka és Bank Barbara a recski munkatábor megnyitásának 70. évfordulóján emlékezett a Karc FM Hangoló című adásában. Megosztás 2020. July 16.
GUPVI – A „külföldiek Gulagja” Bank Barbara írása a Rubicon folyóiratban (2017 / 03., Nehézsorsúak) Megosztás 2017. March 17.
Több „magyar gulág” is működött az országban az 1950-es években „A magyar gulág” – így hívták azt a táborrendszert, amelybe a kommunista hatalom zárta a rendszer ellenségeit. Erről beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Földváryné Kiss Réka és Bank Barbara. Megosztás 2020. February 23.
Aki a politikai rendőrségnek nem tetszett, internálótáborba került Bank Barbarával, a NEB tagjával beszélgetett a Vasarnap.hu a magyarországi internálótáborok kialakulásáról és működéséről.. Megosztás 2020. February 21.
„Semmi sem marad elmondatlan” Töredékek a GULAG – GUPVI táborrendszerek történetéről "A GULAG árnyékában - Száműzetéseink" címmel adjuk közre legújabb összeállításunkat. Megosztás 2017. February 17.
A titói kommunizmus áldozatainak emlékére nyílt kiállítás Nagykanizsán Az eseményen Bank Barbara, a NEB tagja tartott előadást. Megosztás 2017. January 29.
Országos tanulmányi versenyt rendeztek a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében országos tanulmányi versenyt rendeztek Megosztás 2017. January 22.
Kettős ítéletek születtek a politikai perekben 1945 és 1956 között? Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja 1945 és '56 közötti időszak kettős ítéleteiről beszélt a Kossuth Rádióban. Megosztás 2017. January 15.
A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján Január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja... Megosztás 2016. January 19.
Buda-Déltől Recskig. Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon, 1945-1953 Bank Barbara: Buda-Déltől Recskig. Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon, 1945–1953 Megosztás 2015. October 28.
Jeges fürdő Kerekasztal-beszélgetés a kommunista diktatúráról és utóéletéről. Megosztás 2014. February 21.