Az InfoRádió tudósítása a NEB tanulmánykötetének bemutatójáról

NEB/InfoRádió - 2025.02.07.

  • Megosztás
  • 2025. February 13.

A Hungary and Spain against communist repression. History and memory című angol nyelvű tanulmánykötetet mutatta be a Nemzeti Emlékezet Bizottsága spanyol partnereivel 2025. február 7-én.


Máthé Áron, a NEB elnökhelyettese, a kötet egyik szerzője kiemelte, hogy a nemzetközi közönség felé hangsúlyozni kell, hogy a kommunista mozgalom, amely Nyugat-Európában ellenzékben maradva nem tett szert irányító szerepre, Kelet-Európában hatalomra került, és gyilkos diktatúrákat épített ki. Míg a nyugati demokráciák világában egyfajta romantikával tekintenek azokra az egyenlősítő törekvésekre, amelyet a marxizmus megfogalmazott, az egykori szovjet érdekszférában e szemléletnek nem lehet helye az áldozatokra való tekintettel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kominternen keresztül a Szovjetunió évtizedeken keresztül a saját céljaira használta a nemzetközi munkásmozgalmat. A hidegháború idején nemcsak a demokrácia állt szemben a diktatúrával, hanem a marxista és a keresztény világnézet is. Ebből következően a kommunista pártok mindenhol keményen felléptek a vallásos közösségekkel, s különösen a hitvallókkal szemben. (Ujkor.hu)

Az InfoRádió tudósításában megszólal Máthé Áron; riporter: Rozgonyi Ádám.

Kapcsolódó tartalom: Párhuzamok a magyar és spanyol történelemben (Ujkor.hu tudósítása)


Felvétel lejátszása


Címkék

könyvismertető Máthé Áron nemzetközi kapcsolatok Hungary and Spain against communist repression