Megosztás 2020. March 13. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) információs táblát helyezett el Budapesten, az Országház utca 17. szám alatti épületben 2020.március 12-én. A zártkörű eseményen a táblát Zsebők Csaba történész, a Tiszta szívvel 1956-ban. A „Kolhoz Kör”: a forradalom (egyik) szellemi előkészítője című könyv szerzője, Horváth Zsolt, a NEB Hivatalának tudományos főigazgató-helyettese és Trencsényi Imre, a Kolhoz Kör egykori tagja avatta fel. A Petőfi Körnek az 1956-os forradalom előestéjén betöltött történelmi szerepe ma már közismert, alaposan feldolgozott. Volt azonban vele párhuzamosan a ELTE bölcsészkarán egy másik hasonló szerveződés, a Kolhoz Kör, vagy ahogy később a kommunista állambiztonság irataiban szerepel, „Kolhoz klub”. A Kolhoz Körben is közösen vettek részt egyetemi oktatók és főként hallgatók, csakhogy az 1956-ot illető történelmi kánonban mégis kevésbé vannak jelen ahhoz képest, amennyire ez jelentőségük alapján indokolt volna. E hiányt igyekszik pótolni Zsebők Csaba Tiszta szívvel 1956-ban című kötete, amelynek alcíme pontosan ragadja meg a lényeget: A „Kolhoz Kör”: a forradalom (egyik) szellemi előkészítője. Már a Kolhoz Kör elnevezése is vagány provokáció volt a rezsim kultúrpolitikájával szemben. A kör gerincét alapvetően vidéki fiatalok alkották, a magyar értelmiségben mindig is meglévő népi-urbánus (más szóval vidéki-fővárosi) megosztottságban ők a népi vonalat vitték. Náluk szóba sem jött a reformkommunista gondolat, hiszen a vidék módszeres megnyomorítását, a padláskisöprést, a kulákverést, a vagyonelkobzást saját családjukban tapasztalták meg. Ők a „hibák kijavítása” helyett teljes változást akartak, visszatérést a normális, szocializmusmentes világba. A Kolhoz Kör első szárnypróbálgatása 1956. március 15-én ’48 alternatív megünneplése volt, amely nélkülözte a korszak kliséit. A csoport egyetlen számot megért lapjában, a Tiszta szívvel-ben fogalmazták meg többek között a követelést, hogy az orosz nyelv kötelező tanulását tegyék fakultatívvá, amúgy nem mellesleg – Máté Imre A szent tehenek című versébe foglalva – a szovjet csapatoknak ideje lenne távozniuk Magyarországról. A „saját gyermekét” meggyilkoló kommunista hatalom október 6-ra, a nemzeti gyásznapra időzítette a moszkovita Rajk László exbelügyminiszter újratemetését. Rosszul tette. A temetés a kolhoz körösök kezdeményezésére tüntetéssé változott át, menet közben tömegek csatlakoztak hozzájuk. A Nemzeti Sírkertből először Sztálin akkor még álló szobrához vonultak, amelyet csoportosan levizeltek. Az Andrássy úti (Népköztársaság útja) szovjet nagykövetség elé vonulva már azt skandálták, hogy „Ruszkik, haza!”, miközben odabent Andropov elvtárs rettegett a sofőrje és Cica (a szeretője) társaságában. A Batthyány-örökmécsesnél a Nemzeti dalt szavalták, a bölcsészkar épülete közelében lévő Petőfi-szobornál pedig már azt követelték, hogy „Tanítsatok igazat!”. A barikádokon és a hősi halottak között aztán éppúgy képviseltették magukat a kolhoz körösök, mint később az emigrációban vagy éppen az itthon maradottak „belső emigrációjában” – egy-két esetben pedig a beszervezési dokumentumokban. Ott voltak a remény és ott a reménytelenség időszakában, ott, ahol egy hazafinak, egy valódi értelmiséginek lennie mindenkor kötelező. (Magyar Nemzet, A forradalom bölcsészei, 2019.11.08.) Kapcsolódó tartalom: A Kolhoz Kör fiataljai a forradalom előkészítésében játszottak fontos szerepet (Zaol.hu) Zsebők Csaba: AZ 1956-os „Kolhoz Kör" és a tiszta szívvel Képek Címkék 1956
