Az 1951. évi budapesti kitelepítések

Középiskola

  • Megosztás
  • 2023. December 19.

Az alább közölt anyag ITT letölthető

Szesztay András beszélgetése fiatalabb fiával, Ádámmal

„Közben Meskó Erzsébetéket deportálták Hortra, úgyhogy a vizsga letétele utáni karácsonyestét apám halála után nem sokkal lent töltöttük náluk. Látogathatóak voltak. Ők nem mehettek el. Azt megengedték, hogy Erzsébetet megoperálják vakbéllel Gyöngyösön, de Bori néni, az édesanyja nem látogathatta meg. Tehát az anyja helyett a tizenhat éves kislányhoz édesanyám járt le Gyöngyösre látogatni a kórházba. Ezek szinte hihetetlen dolgok. Az öccse, Gyuri, nem vehetett részt az osztálykirándulásokon. Például mentek osztálykirándulásra a Mátrába Hortról a gyerekek, de ő internálva volt, mint gyerek, és nem mehettek el.”

Megjelent az alábbi kötetben: Zalatnay István (szerk.): Csak az igazat, a tiszta igazat. Ünnepi kötet (a 80 éves Szesztay András tiszteletére). Théma, 2006, 7–92.

Hasznos információk

  1. Deportálás: kitelepítés, melynek során egy állami hatóság az erre ítélt embereket ideiglenesen vagy véglegesen más lakhelyre költözteti, és nem engedi vissza lakhelyükre. A Rákosi-rendszerben a politikailag veszélyesnek minősített rétegek eltávolításának egyik módja volt a kitelepítés. Ezek többségét 1948 és 1953 között hajtották végre, s közvetlenül mintegy 100-300 ezer embert érinthetett.

  2. Joó Sándor (1910 – 1970) református lelkipásztor, a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség megalapítója. A háború alatt és a későbbiekben is mindig a bajbajutottak mellé állt.

Információkeresés

  • Milyen korlátozó szabályokat alkalmaztak a kitelepítettekkel szemben? Mi derült ki erről a forrásból?

  • Csak milyen esetben hagyhatták el a kitelepítettek a kényszerlakhelyüket?

  • Hogyan szerzett közvetlen tapasztalatokat a visszaemlékező a kitelepítettek életéről?

Elemzés és értékelés

Miből derül ki, hogy a visszaemlékező családja jó viszonyban volt a Hortra kitelepített családdal?

Milyen céljai lehettek annak, hogy a kommunista diktatúra az 1945 előtti időszakban vezető szerepet játszó politikusokat, katonatiszteket, köztisztviselőket és értelmiségieket családjaikkal együtt kitelepítették Budapestről?

Gyűjtsétek össze, mi minden tette elkeserítővé, nyomasztóvá és kilátástalannak tűnővé a kitelepített családok helyzetét!