általános iskola Megosztás 2023. December 19. Az alább közölt anyag ITT letölthető Szesztay András beszélgetése fiával az 1951-es kitelepítésekről „Közben Meskó Erzsébetéket deportálták Hortra, úgyhogy a vizsga letétele utáni karácsonyestét apám halála után nem sokkal lent töltöttük náluk. Látogathatóak voltak. Ők nem mehettek el. Azt megengedték, hogy Erzsébetet megoperálják vakbéllel Gyöngyösön, de Bori néni, az édesanyja nem látogathatta meg. Tehát az anyja helyett a tizenhat éves kislányhoz édesanyám járt le Gyöngyösre látogatni a kórházba. Ezek szinte hihetetlen dolgok. Az öccse, Gyuri, nem vehetett részt az osztálykirándulásokon. Például mentek osztálykirándulásra a Mátrába Hortról a gyerekek, de ő internálva volt, mint gyerek, és nem mehettek el.” Megjelent az alábbi kötetben: Zalatnay István (szerk.): Csak az igazat, a tiszta igazat. Ünnepi kötet (a 80 éves Szesztay András tiszteletére). Théma, 2006, 7–92. Hasznos információk Deportálás: kitelepítés, melynek során egy állami hatóság az erre ítélt embereket ideiglenesen vagy véglegesen más lakhelyre költözteti, és nem engedi vissza lakhelyükre. A Rákosi-rendszerben a politikailag veszélyesnek minősített rétegek eltávolításának egyik módja volt a kitelepítés. Ezek többségét 1948 és 1953 között hajtották végre, s közvetlenül mintegy 100-300 ezer embert érinthetett. Joó Sándor (1910 – 1970) református lelkipásztor, a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség megalapítója. A háború alatt és a későbbiekben is mindig a bajbajutottak mellé állt. Információkeresés Gyűjtsd össze a forrásból, milyen korlátozó szabályokat alkalmaztak a kitelepítettek szemben? Csak milyen esetben hagyhatták el a kitelepítettek a kényszerlakhelyüket? Elemzés és értékelés Miből derül ki, hogy a visszaemlékező családja jó viszonyban volt a Hortra kitelepített családdal? Milyen céljai lehettek annak, hogy a kommunista diktatúra az 1945 előtti időszakban vezető szerepet játszó politikusokat, katonatiszteket, köztisztviselőket és értelmiségieket családjaikkal együtt kitelepítették Budapestről?