A vértanú pap kötelességét mindvégig szem előtt tartva halt meg

Székesfehérvári Egyházmegye, Magyar Hírlap, NEB- 2018.04.30.

Megosztás
2018. April 22.

Május elsején Szombathelyen avatják boldoggá Brenner Jánost, akit a kádári megtorlás idején, 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjel öltek meg brutális kegyetlenséggel. Az akkor huszonhat éves vértanú káplán kanonizálásáról tavaly novemberben döntött Ferenc pápa.

Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, Brenner János boldoggá avatásának történész szakértője tartott előadást a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az előadó a kommunista diktatúra egyházüldözéséről, Brenner János életútján és vértanúságán keresztül, a fennmaradt források és visszaemlékezések segítségével mutatta be a diktatúra egyházpolitikáját. Soós Viktor Attila előadásában kiemelte: Brenner János a közelgő Eucharisztikus Kongresszus szentje is lehet. Hisz a vértanú pap kötelességét mindvégig szem előtt tartva halt meg, – annak tudatában, hogy haldoklóhoz megy, – és utolsó erejével is védte az Oltáriszentséget. Újabb szent, aki az Oltáriszentség őrzésében és védelmében tett tanúságot arról, hogy semmilyen bántódás nem érheti a szentséget. Annak tisztelete és védelme különösen is fontos számunkra. Brenner János halála emlékeztet minket arra, nem biztos, hogy elég nagy tisztelettel élünk ma az Eucharisztia irányába. Remélhetjük azonban, hogy a vértanú pap által mi is közelebb kerülünk Krisztushoz.

Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, a háromgyermekes család második fiúgyermekeként. A szombathelyi Püspöki Elemi Iskolában kezdte meg tanulmányait. 1941 őszén a család Pécsre költözött, János a Gyakorló Iskolában, majd a Ciszterci Gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1946-tól pedig a Szombathelyi Premontrei Gimnázium diákja lett. Gimnáziumi tanulmányait Zircen fejezte be oblátusként, és 1950-ben jelentkezett novíciusnak a ciszterci rendbe. Beöltözésekor az Anasztáz nevet kapta. A nyugodt, Istennek szentelt életet azonban csak néhány hétig tapasztalhatta meg, mert a szerzetesrendek elleni támadás Zircet sem kímélte. Brenner János így a budapesti Hittudományi Akadémia világi hallgatója lett két szemeszteren át, miközben titokban végezte novíciusi évét. 1951-ben tette le első fogadalmát. Miután a rendi vezetés már látta, hogy a kommunista diktatúrának egyhamar nem lesz vége, úgy próbálták biztosítani a növendékek jövőjét, hogy felvételüket kérték egyházmegyei szemináriumokba. Így került Brenner János 1951-ben a Szombathelyi Egyházmegye kispapjai közé. A következő évben a szemináriumok nagy részét feloszlatták. Brenner Jánost társaival együtt 1952-ben átvették a győri papneveldébe. Kovács Sándor püspök szentelte pappá 1955. június 19-én a szombathelyi székesegyházban. A város Szent Norbert-templomában mutatta be újmiséjét. Rábakethelyen, a határ menti Szentgotthárd második kerületében lett káplán. A plébániához négy fília tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa. Kozma Ferenc plébános jó példát adott és sokat segített az ifjú papnak, János atya pedig minden áldozatra készen állt a hívekért. Különösen rajongott a gyermekekért és az ifjúságért. Tisztelte, szerette az embereket, nem volt személyválogató. Az egyik hívő így emlékezik a szent életű káplánra: „Volt egy bizonyos kisugárzása, amit nem is lehet szóban elmondani. Szerették az emberek, és igyekeztek odamenni, ahol ő volt, és hallgatni a szavát. Valami volt benne, ami vonzotta az embereket. Ez volt az ő fő bűne: szerették a fiatalok, szerették az öregek. Nagyon sok embert szerzett meg a hitnek, az Egyháznak. Ő nem tudott elmenni ember mellett úgy, hogy meg ne állt volna, és akár csak két szót ne szólt volna hozzá. Az az örökös kedves mosoly az arcán... Komolyan hirdette Isten igéjét, tanúságot tett minden pillanatban a hitről. Jó volt nála gyónni, mert tudott adni útravalót.” Mindezt a kommunista hatalom rossz szemmel nézte, főleg azt, hogy a káplán fiatalokkal is foglalkozott. Hittanosai, ministránsai elmondták, milyen komoly munkát végzett körükben, nemcsak hittanórát tartott számukra, hanem játszott és sportolt is velük. Az állami egyházügyi megbízott el akarta helyeztetni az ifjú papot. Miután ezt a püspök Brenner János tudomására hozta, ő csak ennyit szólt: „Nem félek, szívesen maradok.” A püspök kiállt a káplán mellett, és úgy döntött, továbbra is Rábakethelyen marad. Az egyházügyi megbízott erre azt mondta: „Jó, akkor lássák a következményeit!” Brenner János tisztában volt azzal, hogy a papi hivatás gyakorlása ebben az időben még emberpróbálóbb feladat, mint amikor a szerzetesrendeket szétverték. Lelki naplójának alábbi gondolata is erre utal: „Uram, Te tudod azt, hogy boldogságot itt az életben nem keresek, hiszen mindenemet beléd helyeztem... Uram, tudom, hogy tieidet nem kíméled a szenvedéstől, mert mérhetetlen hasznuk van belőle.” Egy őszi este, amikor kismotorral hazafelé tartott Farkasfáról, az erdőből ismeretlenek fahasábokat hajigáltak eléje, de ő ügyes manőverezéssel kikerülte őket. Hazaérkezve azt mondta: „Nem volt szerencséjük!” – és jót derült rajtuk. Mind a mai napig nem lehet pontosan tudni, mi történt azon az 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjelen. Csak mozaikdarabok állnak rendelkezésünkre – a gyanúsítottak, elítéltek vallomása, valamint néhány szemtanú visszaemlékezése és a nyomok – , melyek alapján Kahler Frigyes jogtörténész rekonstruálta a történteket. Szemtanúk elmondása szerint december 14-én nagy jövés-menés volt Szentgotthárdon. A tanácstagok részére baráti estet rendeztek, és ezzel egy időben volt a rendőrségi bál is. A rábakethelyi sírásó, miközben a másnapi fiatal halott temetésére készítette a sírhelyet, egy bőrkabátos csoportot látott a templom és a temető körül. A plébános pedig Farkasfára ment, karácsonyi gyóntatásra. Az éjszakát egy családnál töltötte, mert másnap reggel ő misézett ott. Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember zörgetett be a plébániára, azzal a kéréssel, hogy súlyos beteg nagybátyját kellene ellátni a szentségekkel. Brenner János átment a templomba, nyakába akasztotta betegellátó tarsolyát, amelyben az Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével a dombtetőn keresztül vezető koromsötét gyalogúton elindult Zsida felé. Útközben többször megtámadták, de sikerült elfutnia. Végül a feltételezett beteg háza közelében kapták el. Ez is azt bizonyítja, gyilkosai tudták: Brenner János komolyan veszi hivatását. Ezért várták a megadott címen. És ott, nyakában az Oltáriszentséggel, harminckét késszúrással megölték. A boncolási jegyzőkönyvből azt is tudjuk, hogy a nyelvcsont és a gégeporc szarvainak többszörös törése volt látható a holttesten. Ezt fojtogatással nem lehet előidézni, a sérülés úgy keletkezett, hogy ráléptek a nyakára, megtaposták. A reverendához tartozó fehér papi galléron talajnyomok voltak, és egy cipőtalp körvonala is kirajzolódott rajta. Nemcsak megölni akarták, hanem meggyalázni is. A nyomozás színjáték volt csak, mindenki gyanúsított volt, még a plébános is. Végül egy embert a járási és megyei bíróság halálra ítélt, majd a Legfelsőbb Bíróság felmentette őt. Később azt a fiút ítélték el, aki Brenner Jánost kihívta a plébániáról. „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik”  (Róm 8,28) – Brenner János újmisés jelmondata papi életének is vezérgondolata volt. Ezzel a lelkülettel élt és halt Krisztusért és a rábízottakért. Rövid, de Istent szerető élete alatt minden a javára vált, még (vagy legfőképpen) a halál is, hiszen az ő vére is a kereszténység magvetése. „A jó pásztor életét adja juhaiért.” Brenner János ezt tette: életét adta egy nem létező betegért, életét adta hivatásáért, Krisztusért. Minden áldozatra képes volt. Nem félt a fenyegetéstől, az üldözéstől. Keresve a gyilkosság okát több vádat is felhoztak a fiatal lelkipásztor ellen a nyomozás során (féltékenység, embercsempészet), amit rábizonyíthatnak, de nem találtak senkit, aki rosszat mondott volna róla. A nyomozás végén valaki megjegyezte: „Lefolytatták Brenner János szenttéavatási perét!” Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált az Isten ügyét hűségesen szolgáló, tiszta lelkű, becsületes pap élete. Nem embercsempész volt, hanem emberhalász...//Forrás: Martinus.hu (Császár István – Soós Viktor Attila)

– Mit mond nekünk ma Brenner János áldozatvállalása?

– A boldoggá avatás nem csak a magyar egyház, hanem az egész nemzet ünnepe, hiszen ez a vértanúság a kommunista Kádár-rendszerrel szembeni megnyilvánulást is jelképezi. Azért ölték meg ezt az ártatlan fiatalembert, mert az a buzgó lelkipásztori munka, amit végzett, a pártállam helyi, Vas megyei szervezetei számára elfogadhatatlan volt. Az ötvenhatos forradalom utáni megtorlási hullám első időszakában vagyunk. Vannak források arra, hogy János atyát, a rábakethelyi káplánt már korábban is fenyegették, megtámadták, el akarták helyeztetni. Végül megölték.

– Csakhogy János atya a forradalomban nem is vett részt.

– Ha a prédikációit, illetve az írásait nézzük, semmilyen közéleti vagy politikai témával nem találkozunk. Abban volt forradalmár, hogy papi küldetését a lehető legelszántabban komolyan vette, ilyen szempontból a mai papoknak mindenképp példa lehet. A szélesebb társadalom számára pedig az eltökéltsége, a hivatástudata lehet minta. Az adott feladat elvégzése iránti hűsége.

– Harminc évvel vagyunk a rendszerváltozás után. Miért csak most történhet meg a boldoggá avatása?

– Tizenhét évesen, 1997-ben találkoztam Brenner János testvérével, József atyával, rajta keresztül kezdtük el megkeresni azokat az embereket, akik ismerhették, s készítettünk velük interjúkat Császár István atyával közösen. Maga az eljárás hivatalosan 1999-ben kezdődött, s jó pár évig még az adatgyűjtés zajlott. Meg kellett keresni a korabeli nyomozati dokumentációt is, melyet végül a fővárosi levéltárban, a bírósági peranyaghoz csatolva találtunk meg, mintegy ezeroldalas terjedelemben.

– Ennyire komolyan vette az akkori rendőrség, hogy megtalálják egy reakciósnak mondott személy gyilkosát?

– Nem, ám kétségtelen, elég sok embert kihallgattak, ezek jegyzőkönyvei is benne vannak a dokumentációban. Ugyanakkor a János atyához közel állók, így a plébánosa vallomását eltüntették. A hatósági emberek nem a valóságot keresték, legendákat próbáltak felépíteni a tanúk nyomán. Először egy szerelemféltési ügyet kreáltak, mondván, egy férfi féltékeny volt János atyára, aki jóban volt a feleségével. Csakhogy a házaspár egyik tagja sem volt a gyilkosság idején a környéken. Utána azt próbálták bebizonyítani, hogy a közeli Magyarlakon épülő templomra félretett pénzt akarták az elkövetők megszerezni, ám ez is tévedésnek bizonyult. A harmadik elem, hogy az egyik elítélt, Tóka Ferenc családja megharagudott, mert János atya segítette Ferenc öccsét, Jánost abban, hogy pap legyen. A megyei rendőrkapitányság politikai tisztjei vezették a nyomozást, akik egyébként egyházi megfigyeléseket is szerveztek. Az eljárásban a híres Kántor kutyát is bevetették, s ma már tudjuk, hogy a nyomozó eb szagot fogott, ám a gazdája visszafogta, nehogy elmenjen a valódi elkövetőkig.

– Tóka Ferencet végül halálra ítélték.

– Igen, de aztán bizonyítottság hiányában ejtették ellene a vádat. Nyolc évvel később elfogtak egy tiltott határátlépést elkövető részeg fiatalembert, Kóczán Tibort, aki a gyilkosság estéjén elhívta a plébániáról János atyát, s bevallotta, hogy neki is köze volt a bűncselekményhez. Ezzel párhuzamosan két magas rangú személy, Dabsi Károly honvédelmi-miniszter-helyettes és Kis Károly, az Elnöki Tanács tagja járt közben azért, hogy Tókát bűncselekmény hiányában mentsék fel, sőt a hatvanas években hatvanezer forintos kárpótlást is kapott.

– Mennyire jelent meg az eset a korabeli nyilvánosságban?

– A sajtóban alig. Fontos körülmény, hogy a tragédia előtti napon volt egy rendőrségi mulatság, ahonnan vélhetően az elkövetők elindultak. Harminckét késszúrással ölték meg áldozatukat, két késsel, többször fejbe verték, összetört a bordája, ráléptek a nyakára. Ehhez a brutális cselekményhez helyszínt is kellett biztosítani. Egyébként tudjuk, hogy amikor Kóczán aznap este véres ruhában hazament, az édesanyja számon kérte, majd pár hónappal később ezt a nőt egy kiskatona a kukoricásban agyonlőtte. Most úgy tűnik, van esély ennek a szálnak az iratanyagát is feltárni, amivel közelebb kerülhetünk a teljes igazsághoz. Fontos körülmény még, hogy később a papokat nyomorgató, zaklató politikai tisztek azzal fenyegették a környékbeli egyházi személyeket, hogy ha nem igazodnak, ők is úgy fognak járni, mint Brenner atya. Eközben a hivatalos szervek próbáltak minden rá vonatkozó nyomot, illetve emléket eltüntetni, a rendszerváltozásig lényegében teljes hírzárlat volt az üggyel kapcsolatban. Ez az eset is bizonyítja: ugyanaz a keményvonalas egyházellenesség jellemző a rendszerre a hatvanas évek közepéig, mint az ötvenes években. Ekkoriban Kádár János olyat is mondott, hogy a felekezetekkel szemben akár géppuskával is fel lehet lépni. Egyértelmű volt a megfélemlítési szándék.

– Benne van a mai társadalomban az üldözött egyház emlékezete?

– Lehetne jobban is. Ahogy ötvenhatos múzeumnak, úgy az egyházüldözésről szóló tárlatnak is lenne helye Magyarországon. A keddi boldoggá avatáson való részvételre jelentkezők nagy száma is azt mutatja, van egyfajta elköteleződés ebben a kérdésben. Az elmúlt időszakban kanonizáltak közül egyébként korban János atya áll hozzánk a legközelebb, és sokaknak megmozgatja a lelkét mosolygós tekintete, tiszta papi életútja, helytállása. Fontos, hogy minél többen átérezzék: kellenek olyan hősök és példaképek, akiket fel tudunk mutatni a társadalom számára.

(Részlet Harminckét késszúrás című írásból. Az interjú a Magyar Hírlapban jelent meg 2018.04.30-án.)

Brenner János boldoggá avatása- Szombathely, 2018. május 1. (Az esemény honlapja)

Kapcsolódó tartalmak:

Címkék

Soós Viktor Attila áldozatok egyházüldözés