A paraszti társadalom felszámolásáról szóló kiállítás Budapesten is látható

MTI,NEB-2018.06.26.

  • Megosztás
  • 2018. June 27.

A paraszti társadalom felszámolásáról szóló vándorkiállítás nyílt a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Minden év június 29-e, Péter és Pál napja, a hagyomány szerint a betakarítás kezdőnapja, s 2012 óta egyben a megemlékezésé is, hiszen az Országgyűlés határozata szerint ekkor tisztelgünk a kuláküldözés áldozatainak emléke előtt – fogalmazott köszöntőbeszédében az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a paraszti társadalom felszámolására, a kényszerkollektivizálásra emlékező vándorkiállítás megnyitóján. A Vajdahunyad várban tartott eseményen Farkas Sándor emlékeztetett: Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-i kecskeméti beszédében hirdette meg a szövetkezetesítést, majd az ezt követő időszak nyitotta meg az utat a szovjet típusú kényszerkollektivizálás előtt, és hozott megannyi szenvedést és megaláztatást a magyar parasztság számára. A társadalom jelentős részét képviselő földműves réteget a kommunista rendszer reménytelenül súlyos válságba taszította, 72 ezer embert tettek kuláklistára, elvették állataikat, tanyájukat, termeléshez szükséges eszközeiket.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Földváryné Kiss Réka többek között kiemelte, hogy immár a nyolcadik helyszínen látható a tárlat. A kiállítást rendre a kényszerkollektivizálásról szóló filmvetítés követi, majd kerekasztal-beszélgetésen ismerhetik meg ennek a történelmi időszaknak a hátterét a jelenlévők. Ezeken az alkalmakon megrendítő sorsokat idéznek fel a résztvevők, elmesélve szüleik, nagyszüleik sokszor megindító történeteit. A kiálított tablókon bemutatott korabeli fotók, a sokak számára ismerős propagandaszövegek pedig segítenek kimondani és megérteni történelmünknek ezt a fekete fejezetét.

Az esemény további részében az érdeklődők megtekintették az Apáink földje című kisfilmet, majd kerekasztal-beszélgetés következett a kényszerkollektivizálásról. Résztvevői voltak: Farkas Gyöngyi, a mezőgazdasági múzeum főmuzeológusa, Ö. Kovács József, Magyar Nemzeti Levéltár megyei főigazgató-helyettese, valamint Galambos István, a NEB történész kutatója.

A hagyományos paraszti társadalom felszámolásának állít emléket ez az országos vándorkiállítás, a hozzá kapcsolódó programok, illetve a tematikus honlap (lásd alább). Az eseménysorozat a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság együttműködésében, a kormány támogatásával valósul meg. A vándorkiállítás, a helyi konferenciák és a kerekasztal beszélgetések, illetve ősztől az iskolákban tervezett rendhagyó történelemórák az egykori üldözötteknek, meghurcoltaknak, áldozatoknak, az érintett családoknak adja meg a lehetőséget a méltó megemlékezésre. Nem kevésbé fontos cél az sem, hogy felkeltse a fiatalok figyelmét nemzeti múltunknak erre az időszakára, amely hozzásegítheti őket ahhoz, hogy megismerjék saját családi történeteiket, hiszen ezekről a nagyszülők, dédnagyszülők nyíltan nem beszélhettek a szocializmusban.

Kapcsolódó tartalom:


Képek