A kommunizmus liberalizálására tett kísérlet végül a kommunizmust megszüntető folyamattá változott

Harminc éve, hogy a kelet-közép-európai államokban összeomlott a kommunista berendezkedés. A szovjet politikai rendszerben elindult változások befolyásolták a rendszerváltás kezdetét, de a területek sorsát a nemzetközi erőviszonyok alakulása határozta meg. Miért omlott össze valójában a szovjet tömb? Hogyan látjuk ezt harminc év távlatából? A Nemzeti Emlékezet Bizottsága konferenciát rendezett „Rendszerváltás - A szocializmus bukása nemzetközi nézőpontból" címmel, ahol a magyar rendszerváltoztatás sajátosságairól és a szovjet tömb összeomlásáról is szóltak. Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével, és az elsőként megszólaló Mark Kramerrel, a Harvard Egyetem professzorával Deák Dóra beszélgetett.

Riporter: Milyen változások mentek végbe 1989 tavaszán a szovjet politikai rendszerben? Ugye ez adta az alapját annak, hogy elindult egy lazulás.

Mark Kramer: Mihail Gorbacsov 1986 márciusában került hatalomra. Az első pár évében, bár dinamikusabb vezetőnek tűnt, de nem tűnt egy hagyománytörőnek, aki ezek szerint ragaszkodott az elődei által folytatott munkához. Tehát nem volt azonnali a váltás, egy fokozatos változás ment végbe 1985-86-87-ben 88-ban történtek nagyobb változások a Szovjetunióban. A Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) XIX-ik pártkongresszusán olyan határozatok születtek, amelyek a Párt hatásának visszafogását rendelték és leértékelését rendelték el. Ennek következtében kevésbé tudott az SZKP beleszólni mind a szovjet politikai, mind pedig a külügyi politikába. Ennek következtében tudta véghez vinni Gorbacsov az általa tervezett kelet-közép-európai változásokat.

Riporter: Mi mindennek kellett ahhoz történnie, hogy az európai országokban változás álljon be?

Mark Kramer: A legfontosabb az, hogy a Szovjetunió politikája megváltozott. Az előző 40 év eléggé nyilvánvalóan megmutatta, hogy a Szovjetunió mindent megtesz, akár katonai erőt is alkalmaz a kommunista rendszer fenntartása érdekében. Ez történt 1953-ban az NDK-ban, 1956 októberében és még hangsúlyosabban novemberében Magyarországon; 1968 augusztusában Csehszlovákiában és közvetett módon 1981 decemberében Lengyelországban ahol Jaruzelski tábornok szükségállapotot hirdetett meg és vezetett be. Amennyiben ez nem következett volna be, akkor a Szovjetunió katonai erővel lép fel ... több pillanat volt, amikor a Szovjetunió bebizonyította, hogy hajlandó katonai erőt is alkalmazni a rezsim fenntartása érdekében. Tehát a 89-es változásokhoz a Szovjetunió politikája szükséges volt.

Riporter: Kiemelte az előadásában is, hogy a magyarok és lengyelek úttörők voltak példamutatásban.

Mark Kramer: két ország valóban megragadta a Szovjetunió politikájában 88-89-ben végbement változást, ez pedig Magyarország és Lengyelország volt. Magyarországon ez egy nagyon összetett folyamat volt, hiszen párton kívüli értelmiségiek illetve párton belüli funkcionáriusok is úgy gondolták hogy egy liberálisabb kommunizmus irányába kellene elmozdulni nagyjából egy olyasmi irányába, amelyet 1968-ban Csehszlovákiában próbáltak volna megvalósítani; Lengyelországban másként volt a helyzet, ott végig alulról történt a kezdeményezés, munkások sztrájkoltak 1988-ban márciusban illetve júliusban szintúgy, és nyomást gyakoroltak a kommunista hatalom gyakorlóira, akik akaratuk ellenére, vonakodva tették meg a szükséges reformlépéseket. Ne feledjük, hogy akkor még Kiszczak és Jaruzelski tábornokok is mindketten hatalmon voltak. Tehát ez a két ország volt az, amely megragadta az alkalmat, nem úgy, mint a Varsói Szerződés többi országa, az NDK, Csehszlovákia, Románia, Bulgária, ahol sokkal inkább ellenálltak a változásnak. Gyakorlatilag így haladtak előre, és az a helyzet állt végül elő, hogy Magyarország és Lengyelország szinte kéz a kézben egymást lendítették előre, úgyhogy a kommunizmus liberalizálására tett kísérlet végül de facto egy, a kommunizmus megszüntető folyamattá változott. Nyilvánvalóvá vált, hogy olyan események valósulnak meg, amelyek előtte elképzelhetetlenek lettek volna, így például Nagy Imre újratemetése 1989 júniusában több százezer ember részvételével. Ez öt, vagy két évvel korábban is elképzelhetetlen lett volna. A párt, a Szovjetunió vagy akár Kádár János ezt soha nem tette volna lehetővé, és ami figyelemre méltó 1989-ben az a változás üteme, irama, amint gyakorlatilag a mozgalom saját életre kelt.

Riporter: A világ számos pontján forradalmak, lázadások törtek ki az 1989-es kilencvenes évek során, viszont például Németországban nem feltétlenül voltak arra felkészülve, vagy a nyugati országokban, hogy változás lesz.

Földváryné Kiss Réka: Rendszerváltás, rendszerváltoztatás...maga a fogalom is kifejezi azt, hogy hova tesszük, mely tényezőknek az aktivitására helyezzük a hangsúlyt. Ugye nyilvánvalóan megkerülhetetlen a Szovjetunió szerepe, és ezen belül is a gorbacsovi politika. Legalább annyira érdekes, hogyan reagált a nyugat, mennyire volt fölkészülve a kelet-közép-európai folyamatokra, mennyire volt jól informálva, volt-e egyáltalán stratégiája, taktikája, tehát hogy hogyan reagált az eseményekre. A harmadik fontos tényező a belpolitikai erő...tehát a pártállami rendszernek a különböző aktorai... messziről az MSZMP egy homogén tényezőnek tűnhet, de minél közelebbről nézzük, annál inkább látjuk, hogy legalább olyan sokszínű volt, mint a magyar társadalom; az MSZMP leképezte a politikai gondolkodásnak a sokszínűségét. Volt generációs konfliktus is, érdekkonfliktusokkal és értékkonfliktusokkal telített szervezet volt...és ott van negyedik tényezőként a magyar társadalom, a különböző ellenzéki formációk, az aktívabban, passzívabban tevékenykedő egyéni és kisközösségi csoportok. A szovjet politika felismerve a válságot, tulajdonképpen megpróbálja a rendszert megreformálni , olyan változtatásokat engedni a szovjet blokk országaiba is, ami a fő keretet nem változtatja meg, tehát a szovjet érdekszférát és annak intézményi rendszerét, akár a Varsói Szerződést nem kérdőjelezi meg, hanem azon belül...sőt, nem hoz egy gyökeres elitváltást sem, hanem azon belül valami fajta rendszerkorrekciót feltételez, tehát sem a szabad választások, sem a demokratikus átmenet nincsen benne a szovjet gondolkodásban.

Riporter: Ha már megemlítette ezt a fogalmat: hogyan alakult át ez rendszerváltozássá vagy rendszerváltoztatássá?

Földváryné Kiss Réka: Ez a nagy kérdés ugye, hogyha három meghatározott csoport, a nyugati döntéshozók, a szovjet politika és a magyar politikai elit, pártállami elit mindegyike lényegében a meglévő status quo fenntartásában érdekelt, és egyfajta rendszerkorrekcióban....hogy lesz ebből rendszerváltás?...és itt jön be a negyedik aktor, a negyedik tényező szerepe , amely maga a társadalom ...különböző ellenzéki körök, amelyek ugyanúgy sokszínűek, és nemcsak az ellenzéki körök, hanem az ellenzéki körök mögött lévő társadalmi támogatottság...és azt gondolom, hogyha ezt a logikát végigkövetjük, akkor azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a nagy politikai változások megteremtik annak a lehetőségét, hogy itt egy gyökeres változás történjen az országban. Gyökeres változás nem történhetett volna meg a belső erők, köztük a magyar társadalomnak az aktív szerepvállalása nélkül. És ennek azért ugye olyan kimagasló eseményei vannak, mint a nagy tüntetések, gondolok itt a március 15-ei tüntetésre, vagy a Duna Körnek a tüntetésére, vagy az erdélyi falurombolás elleni tüntetésre, de hát ugye, ami Magyarországot a nagypolitika tényezőjévé tette politikailag, a német menekültkérdésnek a kezelése, ami, mint cseppben a tenger, ugyanúgy mutatja azt, hogy mindegyik tényező benne van a történetben.

KOSSUTH RÁDIÓ VASÁRNAPI ÚJSÁG - 2019.12.08.

Kapcsolódó tartalom:

• Ritka történelmi pillanat volt a kelet-közép-európai rendszerváltozás