A kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezet megőrzésére hozták létre a NEB-et

Mv: A Nemzeti Emlékezet Bizottságát két évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy a kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezetet megőrizze, a diktatúra hatalmi működését feltárja, és az önkény idején elkövetett el nem évülő bűncselekmények végrehajtóinak körét felderítse, együttműködve az ügyészséggel. Hatos Gyula, a bizottság elnökét, Földváryné Kiss Rékát kérdezi, mit végeztek. 

.

Földváryné Kiss Réka, elnök, Nemzeti Emlékezet Bizottsága: Ahhoz, hogy '56 és az azt követő megtorlás történetét teljes körűen föltárjuk, amiben ugye nagyon sok előmunkálatot már azért az elmúlt 25 évben, sőt azt megelőzően is elvégeztek a történész kollégák, de volt egy olyan terület, ahol azt gondoltuk, hogy még van tennivaló. És idén februárjában tettük közzé a kutatásainknak az első eredményeit, amely egy széles merítésben próbálta meg bemutatni azt, hogy kik vállaltak vagy intézményszerűen szerepet, vagy személyesen szerepet az '56-ot követő megtorlásban. És pártállami struktúráról beszélünk, ezért nyilvánvalóan a párt és a különböző államigazgatási, illetve az igazságszolgáltatást felhasználó igazságügyi szerveknek a struktúráján kellett végigmenni. Eltelt közel egy év, és ma már a honlapunkon utolérhető részben a pártállami vezetők életpályái, a legfőbb pártvezető testületekben szerepet vállaló pártvezetőknek az életpályái, akik a politikai döntéseket a különböző vezető testületekben meghozták. Elérhető '56 és '62 közötti kommunista állambiztonság vezetőtestületeinek, illetve a vezető szerepet betöltött személyeknek a karrierpályái. Ez közel háromszáz személyt érint. Megkezdtük azoknak a vizsgálótiszteknek az életpályáinak a feltárását, akik az egyes ügyeket vizsgálták. Tehát amikor megtorló perekről beszélünk, ugye az a politikai rendőrségen indult nagyon sokszor. És akik a konkrét vizsgálatokat, illetve a kihallgatásokat végezték, és tulajdonképpen azt a nyomozati anyagot összerakták, amelyből aztán utána a vádak megszülettek. Ez egy összetett feladat, hiszen vissza kell nyúlni a vizsgálati anyagokhoz, össze kell gyűjteni a neveket, és utána meg kell találni az ő személyi anyagukat. Nyáron, Nagy Imre miniszterelnök és társainak kivégzésének évfordulójához kapcsolódóan tettük közzé azoknak a karrierpályáját, akik az úgynevezett lila füzetben szerepelnek. Azoknak a nevét írták össze ebben a füzetben, akik a Gyorskocsi utcába, a zárt folyosóra beléphettek. Itt őrizték a politikailag legfontosabb rabokat, többek között Nagy Imrééket, Bibó Istvánékat és másokat is. Az ő karrierpályáik is elkészültek, és most, az év végéhez közeledve még két újabb nagy feladattal végeztünk részben, a karhatalmi vezetők, népnyelven a pufajkások vezetőinek az életrajzai kerültek nyilvánosságra. Utolsó fázisként pedig a Kúriával és a Legfőbb Ügyészséggel együttműködésben megkezdtük azoknak a bíráknak és ügyészeknek a karrierpályáit, életrajzait közzétenni, akik olyan perekben vettek részt, amelyek halálos ítélettel és aztán utána kivégzéssel végződtek. Hogyha mindezt egy csokorba gyűjtöm, akkor azt tudom mondani, hogy az ezerhez közelít azoknak az életpályáknak a száma, akik ennek a kutatásnak a révén nyilvánosságra kerültek, és ez nyilvánvalóan csak egy nagyon komoly szakmai és intézményközi együttműködésben lehetett ezt a munkát elvégezni. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Nemzeti Levéltár, Hadtörténeti Levéltár, Kúria, Legfőbb Ügyészség és különböző kutatóműhelyeknek a történészeivel, kollégákkal dolgoztunk együtt ezen a projekten. És azt gondolom, hogy ezzel részben egy nagyon komoly adósságot törlesztettünk, részben olyan anyagokat tudtunk föltárni és nyilvánosságra hozni, amelyek eddig se a szűkebb szakma, se pedig a tágabb érdeklődő közönség számára nem voltak elérhetőek. Azt gondolom, hogy a közös történeti emlékezetünk föltárásában a sokszor nehéz és fájdalmas történetek kibeszélésében, végiggondolásában és az áldozatokra való méltó emlékezés szempontjából is megkerülhetetlen az, hogy ezeket a karrierpályákat is előhoztuk. Hiszen hogyha ezeket az életpályákat megnézzük és egymás mellé rakjuk, akkor részben számtalan kérdés fölmerül. Honnan indultak azok az emberek, akik '56 után szerepet vállalnak a megtorlásban? És itt ugye sokszor 1945-tel kezdődő karriertörténeteket látunk. Az ügyészeknél, bíráknál nagyon gyakran előkerült, főleg az ügyészeknél az állambiztonsági múlt, hogy egy nagyon éles és gyors, radikális kádercsere révén kerülnek pozícióba, sokszor a megfelelő szakmai végzettségek nélkül. És legalább annyira érdekes, hogy ezeknek az embereknek mi lesz az életútja a megtorlást követő évtizedekben. Hiszen ez tulajdonképpen már az úgynevezett konszolidált Kádár-rendszernek a történetébe vezet el minket. És hát Kádár-rendszer kádertörténeteinek egy nagyon komoly metszetét tudjuk föltérképezni. Nyilvánvalóan ezek a pályaképek még bővülni fognak, de az elemzés, az értelmező elemzés, az még a következő éveknek a munkája.

R: Ugye nemcsak a tetteseket érdemes megismerni, hanem azokat is, akik forradalmárként részt vettek a harcokban.

Földváryné Kiss Réka: Munkánknak egy másik területe, az éppen erre irányul, hiszen 1956 nagyon sokszínű volt. Hogyha megnézzük azoknak az élettörténetét, akik különböző formában, akár a forradalom előkészítésében, akár a forradalomban részt vettek vagy pedig a megtorlás áldozataivá váltak, akkor azt lehet látni, hogy nagyon különböző politikai hitvallással, értékrenddel, akár politikai tudatossággal, szociális háttérrel kerültek forradalomba és akiknek az életútja nem a bitófán végződött, hanem börtönben vagy pedig másféleképpen váltak a megtorlás áldozataivá vagy emigráltak, azt is lehet látni, hogy nagyon sokféleképpen folytatódtak ezek az élettörténetek. Mi ezt a sokarcúságot szerettük volna bemutatni, mert 1956 meggyőződésünk szerint egy olyan történeti pillanat a magyar történelemben, amelyben a nemzeti egység úgy nyilvánvalóan nem valósult meg, hogy mindenki egyet akart volna, de volt egy közös pont, ez pedig a fennálló kommunista diktatúrának és a szovjet típusú diktatúrának és a szovjet megszállásnak az elutasítása, a nemzeti függetlenség valamifajta képviselete és a nemzeti megaláztatásnak az elutasítása, tehát volt egy minimum, ami nagyon különböző előtörténetű és nagyon különböző értékrendű embereket tudott egy rövid időre, de egy nagyon fontos, morális értelemben is nagyon fontos ügy mellé felsorakoztatni. Azt gondolom, ezen a szemüvegen keresztül is érdemes '56-ot újragondolni, érdemes '56-nak egyéni történeteket, egyéni sorsokat adni, mert egyéni sorsokon keresztül jobban meg lehet érteni a nagy történelmet is. Erre tettünk mi kísérletet a Rubicon októberi ünnepi számában, 13 ilyen pályaképet tettünk rövid olvasmányos formában közzé, ami éppen ezt mutatja, hogy civilek és katonák, bal és jobboldali politikai elkötelezettséggel, értékrenddel bíró városi és vidéki aktív fegyveres forradalmárok és a forradalmat, a rendpártisággal, a vidéki nemzeti bizottságok megszervezésével szolgáló emberek vagy olyanok, akik igazából nem is voltak igazán aktív szereplői a forradalomnak, ellenben a megtorlásnak áldozatai lettek. Ezeken a pályaképeken keresztül igyekeztünk közel hozni '56-ot és bemutatni ennek a sokszínűségét.

R: Minthogyha '56 emléke halványulna a nemzetközi köztudatban, mit próbál tenni a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, hogy ez megváltozzon?

Földváryné Kiss Réka: Igen, azt gondolom, hogy ez egy kulcskérdés, 1956 nagyon sokáig egy közös szabadság kód volt, egy olyan szabadságkód, amit a vasfüggöny mind a két oldalán pontosan értettek és 1956 az sok szempontból megrendítette a kortárs közvéleményt is, hiszen tulajdonképpen egy mediatizált forradalom volt. A forradalomnak a sokkoló képei, meg azoknak a képei. hogy egyszerű munkások fordultak szembe az akkori világ egyik szuperhatalmával, bejárta az egész világot. Tehát '56-nak volt egy nagyon erős szimbolikus és egy nagyon erős morális üzenete is, ez a rendszerváltás idején, ez az üzenet még működött és azt látom, hogy ez a szimbolikus mivolta '56-nak valóban halványulni látszik, egyre inkább '45, '68 és '89 tűnik annak a három hívó dátumnak, ami mentén sokszor megfogalmazzák a hidegháború történetét. '56-ot én azt gondolom, hogy vissza kell helyezni nemzetközi színtéren is, nemzetközi kontextusban is, nemzetközi közbeszédbe is. Ennek talán egy fontos és eredményes pontja volt az a háromnapos nemzetközi konferencia, amit 2016 májusában, a Magyar Tudományos Akadémiával együtt, illetve a varsói székhelyű Európai Szolidaritás és Emlékezet szimpóziumával együtt szerveztünk a Magyar Tudományos Akadémia épületében, közel háromszáz külföldi résztvevő jelenlétében és a komoly és rangos nemzetközi műhelyek, Amerikától, Oroszországig egyetemi műhelyek és kutatóközpontoknak a hidegháborúval, Kelet-Európával foglalkozó szakértői jöttek össze és cseréltek eszmét arról, hogy mit tud és mit gondol és milyen kérdéseket vet fel ma a világ tudományossága 1956-al kapcsolatban. Ebből kötet is készül, angol nyelven és reméljük, hogy különböző szakmai periodikáknak, iratoknak is témájává tudjuk tenni ennek a szimpóziumnak kapcsán '56-ot. Itt meg kell említeni, hogy a magyar '56 az mindenképpen egy unikális történet a keleti blokk összefüggésében is, de nyilvánvalóan a diktatúrával szembeni fellépés közös közép-európai elmesélése is ebben a poznani '56 és a magyar '56 összekapcsolása az segít abban, hogy nemzetközi színtéren is Kelet-Európa, a szovjet diktatúra, a kommunista diktatúra története és az ezzel szemben fellépő szabadság küzdelmek története bekerüljön a nagy nemzetközi vérkeringésbe. És itt a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetével, ebben az évben nagyon sok közös programot tudtunk megvalósítani ennek a törekvésnek a jegyében, ami azt hiszem segített abban, hogy valóban nemzetközi színtéren is újra tudjunk beszélni '56-ról.

Mv: A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Földváryné Kiss Réka beszélt az eddig elvégzett munkáról.