Középiskola Megosztás 2023. December 18. Forráselemzés: Kádár a népbíróságok felállításáról Az Ideiglenes Intéző Bizottság jegyzőkönyvéből, 1957. április 2. . . . Film: A koronatanú A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjához kapcsolódva elkészült az Országgyűlés Hivatala és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésében A koronatanú című film. Az alkotás a második világháború után kibontakozó többpártrendszert ért kíméletlen támadást, a kiépülő diktatúra eszköztárát, valamint a köztársaság megdöntésének vádja mögött meghúzódó valódihatalmi-politikai szándékokat Arany Bálint tevékenységén és sorsán, illetve a Magyar Testvéri Közösséggel szemben indított első koncepciós per eseménytörténetén keresztül mutatja be. A dokumentumfilm a magyar történelem jelentős, de mégis kevesek által ismert pillanatát mutatja be az események történelmileg hiteles, filmes rekonstruálásával. A történések kosztümös jelenetek, archív felvételek és a korszak kutatói – Földváryné Kiss Réka, Szekér Nóra és Feitl Írisz – segítségével követhetők nyomon. Készítette: Igen Média Kft. Rendező: Borbás Barna, Réti László Megrendelő: Országgyűlés Hivatala Szakmai együttműködő partner: Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2022 __________________________________________________________________________ Film: Kommunista terrorszervezet – Az államvédelem a diktatúra szolgálatában (13:49) Milyen minta alapján jött létre a kommunista terror szolgálatába állított államvédelmi szervezet? Mik voltak a módszerei? Hogyan nevezték az egyes korszakokban? Vajon meddig folytatta tevékenységét? A koronatanú című film kiegészítéseként készült rövidfilm ezekre a kérdésekre keresi a választ. Készítette: Igen Média Kft. Rendező: Borbás Barna, Réti László A film az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és közművelődési Igazgatóságának gondozásában készült. Szakmai együttműködő partner: Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2022 __________________________________________________________________________ Film: „ti is élni fogtok.” Pógyor István mártírhalála(29:56) Antináci és antikommunista is volt, de mindenekelőtt mély hitű református ember Pógyor István, akit 1951. június 7-én hurcolt el az Államvédelmi Hatóság. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület akkor mindössze 49 éves nemzeti titkárát hamis vádak alapján ítélték hosszú börtönbüntetésre. Sohasem szabadulhatott, mert ’53-ban addig bántalmazták, amíg belehalt sérüléseibe. Rá emlékezik az Ablonczy Bálint írta és rendezte „ti is élni fogtok.” Pógyor István mártírhalála című dokumentumfilm. A főhőst Trill Zsolt, a Nemzeti Színház színésze játssza a dramatizált jelenetekben, aki nem mellesleg ugyanúgy a kárpátaljai Sárosoroszi szülötte, mint a mártír. A film így nemcsak egy tragikus, ám mégis felemelő életút, hanem a Pógyor Istvánt útjára bocsájtó közösség előtti főhajtás is egyben – közölték az alkotók. A filmben az események összefüggéseit és Pógyor István életét Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, a korszak kutatója segít megérteni. Az alkotást a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Reformáció Öröksége Műhely készítette. 2021 __________________________________________________________________________ Fim: Mi, a rendszer ellenségei — Kommunista táborvilág Magyarországon (14:38) >>Részletek a tanórai és otthoni felhasználáshoz Ismeretterjesztő rövidfilm az 1945 és 1953 közötti szabadságmegvonás-típusokról. A filmet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága megbízásából az Igen Média Kft. készítette. Írta és rendezte: Borbás Barnabás, Réti László Fényképezte: Szalai Márk Animáció és grafikai tervezés: Köllőd Márton, Szita Barnabás Narrátor: Zámbori Soma Történész szakértők: Bank Barbara, Földváryné Kiss Réka, Horváth Zsolt, Szokolay Domokos. Főszereplők: Bartók László, Fodor Barbara, Szilasi Balázs, Tokaji Csaba. Archív felvételek: Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. Archív fotók: Bank Barbara, Fortepan, Földváryné Kiss Réka, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény (Hatvan), Magyar Nemzeti Múzeum, Rendőrmúzeum. Köszönet: Kiskunsági Nemzeti Park, „Telepesek" Társadalmi Múzeum Alapítvány, Recski Szövetség Egyesület. 2020 __________________________________________________________________________ Film: Megtorlás a Viharsarokban (50’) >>Részletek a tanórai és otthoni felhasználáshoz Az 1956-os forradalmat – amely szabadságharccá alakult – a szovjetek verték le. A nyílt fegyveres küzdelem kudarcát követően a passzív ellenállás megtörésében már a magyar kommunista alakulatok is részt vettek. Végül, a forradalmi események főbb szereplőinek vagy akár csak egyszerű résztvevőinek felkutatását, előállítását, erőszakos kihallgatását, egyes esetekben fizikai megsemmisítését már elsősorban az újjászervezett kommunista erőszakszervezetek végezték el. A forradalmas nemzet megfélemlítésében, a sortüzekben, a békés lakosság terrorizálásában – vagyis a megtorlásban - is ezek a fegyveres csoportok játszották a főszerepet. A kommunista hatalom Kádár János nevével fémjelzett helyreállítását elvégző karhatalmi alakulatokat a korabeli köznyelvben „pufajkásoknak” hívták. 1956 késő őszétől kezdve szinte egészen a következő év végéig a pufajkások a kommunista hatalom által végrehajtott megtorlás élcsapata voltak. Filmünk a Viharsarokban, Magyarország délkeleti szegletében történteket mutatja be. A filmet készítette: Havasi Dániel és Madácsy Tamás. Szakértők: Erdész Ádám Békés megyei levéltár igazgató, Dányi Endre újságíró és Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága támogatásával készült a film. 2017 __________________________________________________________________________________ Film: Ritmusgyakorlat — Dr Brusznyai Árpád története >>Részletek a tanórai és otthoni felhasználáshoz Kádár János Magyarország teljhatalmú ura, élete végén azt mondta, hogy itt ezen a tájon a Dunának túl gyors a sodrása, túl gyorsan változnak a dolgok. Igaza volt. 1956 és a rendszerváltás között alig több mint 30 év telt el, és egy pillanat alatt cserélődtek ki szerepek . Üldözöttből üldöző és üldözőből üldözött lett. De nem mindegy, hogy ki hogyan élt a hatalmával és lehetőségeivel. Ezt a gyorsan változó világot példázza ez a történet, amelynek főhősei a veszprémi Brusznyai Árpád és családja, illetve a megye rettegett pártvezetője, Pap János. Történész szakértők: Földváryné Kiss Réka, Horváth Zsolt. A film készítői: Szekeres Csaba (író), Novák Tamás (producer, rendező), Sznák Ádám, Kiss Some (operatőrök) / Siriat A filmet a Nemzeti Filmintézet Magyarország támogatásával a Siriat készítette. 2023 _______________________________________________________________________