Általános iskola Megosztás 2024. February 05. Az alább közölt anyag ITT letölthető Kende Péter visszaemlékezése a júniusi párthatározat ismertetésére a Szabad Nép szerkesztőségében (…) azután, hogy a központi vezetőségi határozat megszületett, bizalmasan tájékoztatták a párt belső aktíváját. (…) Tehát én a saját fülemmel hallottam a teljes dokumentumot 1953. június végén. Ez a szöveg mellbevágó volt. Úgy kezdődött, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Rákosi Mátyással az élen az elmúlt években súlyos hibákat követett el. Ez valami olyasmi volt, mintha egy nagyon vallásos embert behív a pap és hivatalosan közli vele, hogy az Úristenről kiderült, hogy néhány napot engedély nélkül a pokolban töltött. Az kétségtelen, hogy ez a pártiromány frenetikus hatást tett a jelenlévőkre. (…) Ebben a helyzetben a Szabad Nép szerkesztősége is két vagy több részre szakadt. (…) (Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 84. számú interjú, készült 1987-ben.) Hasznos információk Kende Péter 1947-től a Szabad Nép munkatársa, 1949-től pedig külpolitikai szerkesztője volt. Támogatta az 1953-as reformokat. Nagy Imre leváltása után is kiállt annak politikája mellett, ezért 1955-ben állásából elbocsátották. A Szabad Nép 1945 februárjától a Magyar Kommunista Párt – 1948 júniusától az MDP –központi napilapja volt. A szerkesztőségébe csak a sztálini rendszert vakon szolgáló kommunista-sztálinista újságírók kerülhettek be. Az MDP kb. 100-110 emberből álló Központi Vezetőségének tagjait a párt kongresszusa választotta meg. A KV által hozott határozatok kötelező erejűek voltak az alsóbb pártszervek és a párttagság számára. A KV saját tagjai közül választotta meg a létszámát tekintve jóval kisebb 8-12 fős, ám a KV-nál nagyobb hatáskörrel rendelkező Politikai Bizottságot. Információkeresés Kik és milyen módon ismerhették meg az MDP KV 1953. júniusi határozatát? Milyen hatással volt azokra, akik megismerhették? Miért? Hogyan jellemzi a szerző a határozat nyomán kialakult helyzetet a szerkesztőségben? Elemzés és értékelés Mivel magyarázod, hogy az 1953-as határozat élesen megosztotta - ellenzőkre és támogatókra - kommunista párt tagjait? Hosszabb változat A tájékoztatás előzményeként azt kell elmondani, hogy semmit nem tudtunk arról, hogy valami készül. Arról nem volt tájékoztató, hogy magyar pártküldöttség ment ki Moszkvába. Ezzel szemben azután, hogy a központi vezetőségi határozat megszületett, bizalmasan tájékoztatták a párt belső aktíváját. Hogy ez mit jelentett egy megyei pártbizottságon vagy mit jelentett egy minisztériumban, azt nem tudom megmondani, de azt tudom, hogy a Szabad Nép szerkesztőségében ez azt jelentette, hogy a főszerkesztő összehívta a szerkesztőbizottságot és azokat az embereket, akiket – mondjuk így – a szerkesztőség magjának tekintett. Ez lehetett úgy tíz-tizenöt ember, köztük voltam én is. És felolvasta nekünk a neki átadott központi vezetőségi határozatot. Tehát én a saját fülemmel hallottam a teljes dokumentumot 1953. június végén. Ez a szöveg mellbevágó volt. Úgy kezdődött, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Rákosi Mátyással az élen az elmúlt években súlyos hibákat követett el. Ez valami olyasmi volt, mintha egy nagyon vallásos embert behív a pap és hivatalosan közli vele, hogy az Úristenről kiderült, hogy néhány napot engedély nélkül a pokolban töltött. Az kétségtelen, hogy ez a pártiromány frenetikus hatást tett a jelenlévőkre. Ugyanakkor tájékoztattak arról is, hogy egy delegáció Moszkvában volt, és hogy annak kik voltak a tagjai, továbbá hogy milyen személyi változások lesznek a Központi Vezetőségben, illetőleg a Politikai Bizottságban. És ezek annyira megbolygatták az embereket, hogy teljesen magánjellegű diskurzusok kezdődtek a szerkesztőség vezető tagjai között. Ez természetesen nagyon nagy változást jelentett, a többség számára ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy sok minden másképp van. Ez az esemény kétségkívül megindított egy belpolitikai gondolkodást, mert hiszen nem lehetett megtiltani azoknak, akik ilyen tájékoztatást kaptak, hogy elkezdjenek arról gondolkodni és beszélgetni, hogy mi van ennek a hátterében, hogy kell ezt értékelni, milyen következtetéseket kell ebből levonni. És ezek a következtetések ebben az esetben nem voltak olyan sematikusak és mechanikusak, mint minden addigi párthatározat esetében. Az addigi párthatározatoknak az volt a lényegük, hogy fokozni kell a harcot, javítani kell a munkát, még magasabb szintre kell emelni ezt meg azt. Itt most egy egész más dologról volt szó. Ez egy tabula rasát teremtett, mert itt a kommunista párttól azt követelték, hogy tökéletesen vizsgálja felül az eddigi vonalát. Ebben a helyzetben a Szabad Nép szerkesztősége is két vagy több részre szakadt. Voltak, akik számára ez egy érthetetlen, nyugtalanító, megmagyarázhatatlan és lelkük mélyén nem is igazolható bunkóütés volt, míg mások – és most elsősorban magamra gondolok – számára ez egy ha nem is várható, de nem egészen meglepő folytatása volt annak a desztalinizációnak, amelynek a jövetelét én már előbb láttam; először külpolitikai jeleken, másodszor szubjektíve átéltem, és amelynek ez már csak a harmadik lépése volt. Azt gondoltam magamban, hogy ez jó dolog, mert itt akkor most felszabadulunk, ez akkor most valamilyen üdítő változást jelent. (Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 84. számú interjú, készült 1987-ben.) Fotó: szeged.hu
