A demokratikus földreform mítosza; a földelkobzás és földosztás új értelmezési kísérlete

Rubicon.hu - 2015.12.07.

  • Megosztás
  • 2015. December 07.

Az egykori kisújszállási gazdasági cselédből 1944 októberében kommunista párttitkárként jászsági földosztási kormánybiztossá vált Földi István így írta le emlékeit az 1945. évi tavaszi földindulásról: "A szolnoki repülőtéren várt egy másik szovjet tiszt és egy tolmács. Beültünk a katonai dzsipbe, és elindultunk a jászsági falvak felé. Mindenhol az elöljáróságra, a községházára mentünk, a bírót és a főjegyzőt kerestük. Én igazoltam magam, elmondtam: az az igényünk, hogy ha két vagy három nap múlva ide visszajövünk, meghatározott időre, addigra hívják össze az embereket, a falu népét, hogy meghirdethessük a földosztást, és megválaszthassák a földosztási bizottságot. Amíg én beszéltem, a szovjet főhadnagy kitette a pisztolyát az asztalra, s amikor én befejeztem, ő megemelte, tenyeréhez ütögette a fegyvert és a tolmács útján közölte: ha nem lesz meg a kijelölt időre a nagygyűlés, ő idejön a községházára, és lelövi a bírót is, a főjegyzőt is. Simán és rendben ment minden…"

Csak a Szovjetunió akarata számít

A Vörös Hadsereg tisztjei és magyar követői úgy jártak el, ahogy a pártiskolákban tanították őket. Az orosz katonai teherautóval érkező és működésbe lépő kommunista párti megbízottak parancsai átfogóan meghatározóak voltak. A bolsevik társadalomszervezés egyik lényeges pontja volt, hogy minél hamarabb kiiktatták a másként gondolkodás esélyét. A katonai hadműveleti logikának megfelelően a földosztás során a terror szóbeli, szimbolikus elemei rendszerint elegendőnek bizonyultak a kívánt cél eléréséhez: az orosz katonai parancsnokok által irányított helyi földosztás a kiszabott időben és módon megtörténjen. Az orosz katonai parancsnokok arra is hivatkoztak a földelvételek során, hogy nincsenek magyar törvények, csak a "Szovjetunió akarata" számít.

A moszkvai évek alatt, majd később közvetlenül Vorosilov marsall irányításával tevékenykedő Magyar Kommunista Párt vezetése dokumentálható módon igyekezett megteremteni a "demokratikus földreform" politikai mítoszát, kiváltképp hogy mindez a kommunista pártnak köszönhető. A céljuk nyilvánvalóan az volt, hogy a politikai hatalom minél gyorsabb megszerzése érdekében kiiktassák a rivális politikai bázisokat. Ennek gyakorlatáról megvolt a korábbi oroszországi, szovjetunióbeli tapasztalatuk, amelyről persze a nyilvánosság előtt nem beszéltek.

A Magyar Kommunista Párt vezetősége kezdettől fogva kézben tartotta a földosztási kampányt. A sajtóban is közzétették a "hivatalosan csak" a kommunista párttagoknak szóló utasítást, amely tételesen felsorolta a földosztás gyakorlati eszközeit és módszereit. A Vörös Hadsereg parancsnokai mellett a közvetlen, személyes akaratérvényesítést mintegy 100 vidékre küldött kommunista szervező jelenlétével is erősítették. A vizualitásra nagy hangsúlyt fektetve 12 féle plakátot készítettek összesen 60 000 példányban. Külön a helyi párttagság számára 10 000 példányban adták ki egyrészt a sajtómellékletet, másrészt külön füzetformában rögzítették a földosztásban részt vevő kommunista párttagoknak szóló utasításokat.

Április első heteiben nagygyűléseket szerveztek a nagybirtokjellegű régiókban, arra is figyelve, hogy a szónokok egységes beszédmódban szólaljanak meg. Az 1945-ös gyűlésekről készített fotókon szintén egy megtervezett központi koreográfiának megfelelő jelenetek láthatók. A kommunista párt belső levelezéséből az is kiderül, hogy mennyire tudatosan építettek a bolsevik társadalomszervezés oroszországi gyakorlatára. A „kastélyban vagy az úrilakban" tartott „ünnepélyes lakomával" akarták elérni azt, hogy a „falu népének ilyen külsőségek révén is látnia kell az idők változását, hadd érezze, hogy most ő az úr."

Ha figyelmesen követjük az 1945. március 17-én megjelent „földreformrendelet" szövegét és a végrehajtás történéseit, akkor igazolható, hogy a földreformnak nevezett földelkobzás–földosztás valójában egy olyan, egész társadalmat érintő terv végrehajtása volt, amely a Vörös Hadsereg mindennapi jelenlétével együtt elegendő volt a kommunista párt kisebbségi diktatúrájának érvényesítéséhez. Továbbra is alapvető kérdés marad, hogy miként lehet földreformnak nevezni a néhány nap alatt, a frontharcok áprilisi befejezése előtt radikálisan végrehajtott tulajdoncserét? Mindez egyben megrázó, tömeges és hosszú távú hatású társadalomtörténeti eseményként értelmezhető.

Mi volt a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, így Magyarország sorsát is kézben tartó szovjet komiszárok célja a megszállt területen? Saját racionalitásuk szerint kézenfekvőnek tűnt az új politikai berendezkedést a már elfoglalt kulcspozíciók (a nemzetgyűléstől a belügyminisztériumi, rendőrségi pozíciókon keresztül a földigénylő bizottságok kommunista hegemóniájáig) biztosítása mellett a gazdasági eszközök révén kialakítani. A kommunista doktrínát követő, Moszkva helytartótanácsaként működő Rákosi-féle pártvezetés a gazdasági erőszakot a legszélesebb keretek között alkalmazták. A céljuk az volt, hogy az „új Magyarország" lakóinak anyagi léte elsősorban az általuk formált hatalmi struktúra szolgálatától vagy pedig az ahhoz való alkalmazkodás minőségétől függjön. Ebből a lényegében idegen hatalmi erők által kitűzött célból látom igazán értelmezhetőnek a politika színpadára állított "földreform" mítoszát.

Hatalomtechnikai és társadalom-átalakítási eszköz

A földelkobzás és a földosztás nem agrártörténeti kérdés volt, hanem elsősorban a kommunista uralom érdekében bevetett hatalomtechnikai eszköz, amely több értelemben is össztársadalmi hatású lett.

A földelkobzásokkal az ún. "úri" birtokosok teljesen önkényes kategorizálása révén alapjaiban rendítették meg a magyarországi nemesi társadalmat, a polgárosodást szívósan szem előtt tartó középrétegeket, a maradék arisztokráciát, továbbá az egyházközségek minden települést érintő hálózatát. A polgári kori jogértelmezés szerint, kárpótlás nélküli, „tilos erőhatalommal, jogtalan vagyonelkobzás" ment végbe. Ennek közgazdasági indokoltságát már ekkor is számosan vitatták. Hogy mindezt mennyire csak a politikai szempontok határozták meg, azt az is igazolja, hogy a magánvállalkozások követelései harmadik személlyel szemben az államra átszálltak, a terheket azonban az állam nem vállalta. Rendszerint az is elfelejtődik, hogy a jogi normák, jogszokások ilyen mértékű áthágása önmagában is hosszú időre társadalomformáló tényező lett.

A moszkvai irányítással elindított földosztás a kommunista párthoz való tömeglojalitás kikényszerítését, megteremtését is szolgálta. A Dimitrov „viccelődése" szerinti szabad prédát, az ingatlanokat a helyi kommunisták most valóban feloszthatták, ahogyan ezt jól nyomon követhetjük a helyi történésekben. Maga a kampány, a földterületek felosztása a "helyi erők" bevonásával a modern diktatúrák propagandájára jellemző társadalmiasítás volt. A társadalmiasítás azt jelenti, hogy sajátos részvételre buzdították, kényszerítették a társadalom tagjait, s az érintettség nagyban hozzájárult az öntabusítás növeléséhez. Tömeges jogtalanságok, traumák, újabb konfliktusok keletkeztek, ilyen volt például a kollektív módon fasisztának minősített svábok kitelepítése és a házból, ingatlanból való kiforgatás újabb önkénnyel járó összevonása a földosztással; a „földreformrendelet" pontjainak negligálása; a különböző zsarolások.

Az Országos Földbirtokrendező Tanács tagjai is tisztában voltak azzal, hogy a „földreform" gyors végrehajtása, az „érdekeltek" saját szempontjai szerinti földosztás, a mérnöki, telekkönyvezési munkálatok elmaradása újabb konfliktusokat gerjeszt. Az OFT előtt az is világos volt, hogy az elkobzások sokszor sem a községben, sem pedig a megyei döntéshozói körben nem a rendelet szerint történtek. A Szolnok megyei s ezen belül is például a karcagi földfosztásokról ezt írták: „A megyei tanács kiküldöttjének jelentéséből megállapítható, hogy a községi földigénylő bizottság elkobzási javaslatai nem mindenben helytállóak. De a megyei tanács kiküldöttje sem hallgatta ki minden esetben az elkobzást szenvedő egyéneket, hanem csak egyoldalúan a községi földigénylő bizottság tagjainak kihallgatásával készítette jelentését."

A Borsod Megyei Földbirtokrendező Tanács elnökének 1945. április 12-én az OFT elnökének írt jelentése élesen rávilágít az önkényes földelkobzási és földosztási gyakorlatra: „Egyes Földigénylő Bizottságok teljesen önkényesen járnak el. Minden területet, még a rendelet szerint menteset is, tekintet nélkül arra, hogy a tulajdonos földmíves családból származik-e és gazdálkodik-e, igénybe vesznek és az Országos Tanács hozzájárulását vagy határozatát be nem várva birtokba is adják. […] több megváltást szenvedőt a mentesítendő rész erejéig a Dunántúlra akarnak küldeni kártalanítás végett. Nem akarják megérteni azt, ha minden 100 holdas megváltást szenvedőt a Dunántúlon kárpótolnak, akkor ezt csak az ottani földigénylők rovására teszik és végül a Dunántúl lesz a találkozó helye a 100 holdas végrehajtást szenvedőknek."

A földosztás hatásairól

A földéhség, a társadalmi feszültség már hosszú ideje rendkívül nagy volt, amelynek azonban érdemes egy másik összefüggésére is utalni, amit szintén sok kortárs megfigyelő észrevett: „A földéhes és hirtelen földhöz jutott kisembernek igen sok esetben nehéz megmagyarázni, hogy barátom, hibásan kaptad a földet." Az előbbi, 1945. évi kijelentés egy politikus szájából hangzott el, hat évvel később egy Fejér megyei kommunista párti belső jelentés megfogalmazója az előbbihez hasonló megállapítást tett: a „földreform" során egy családra átlagosan hat hold jutott, és szerinte ez volt az „oka annak, hogy népgazdaságunk rohamos fejlődésének a mezőgazdaság elaprózottsága a felszabadulás után három évre már igen nagy mértékben kerékkötőjévé vált".

A magyarországi társadalmi reakciókról is elmondható, hogy azok régióktól és az agrártársadalmi összetételtől függően változtak. Ahol erős belső kötelékek voltak a faluban, ott megfontolva, félve vették át más földjét, tulajdonát. Joggal feltételezhetjük, hogy a kollektív módon ellenségnek kikiáltott németek, arisztokraták, egyházi nagybirtokok, a jómódú gazdák földjét gátlások nélkül vették használatba.

Hogy 1945-ben és az azt követő években mi történhetett egyes falvakban, milyen módon szabták át a társadalmi és gazdálkodási határokat, azt jól illusztrálja az igazságügyi minisztériumi államtitkár 1948. júliusi feljegyzése, mely szerint több községben a telekkönyvi és a tényleges állapot messze nem egyezik. Önkényes döntésekről, foglalásokról, korrupcióról, követhetetlen adminisztrációs munkáról írtak. Arról például, hogy az egyik szabolcsi településen 1469 birtokrészletnek a nyilvántartás szerint csak 15%-át birtokolta a telekkönyvi tulajdonosa.

Más megyék hasonló adatait is lehetne idézni, most csupán a baranyait vesszük mintaként: a 22 124 földbirtokügy 45%-a lezáratlan volt 1946 októberében. A döntések rendkívül vitatott voltára, a személyes, lokális „jogérzék" sérelmének mennyiségi mutatójára nézve tanulságos, hogy a földhivatalhoz beérkező ügyiratok közel 50%-a jogorvoslati kérelem, panasz volt. A baranyai községi földigénylő bizottságok 1047 felosztási tervének csupán 12%-át hagyta meg változtatás nélkül a felettes megyei tanács, amely arány rendkívüli súlyos konfliktusforrásra utal.

Az egyházi s mindenekelőtt a legnagyobb mértékben érintett katolikus intézmények, főként iskolák esetében 1945-ben nem vették tekintetbe a vagyonok céljellegét. Ennek egyik példája volt az egri érseki jogakadémia, amely az évi kiadásainak csupán 8%-át tudta tandíjból fedezni, a kiadások zömét az érseki ingatlanok jövedelméből állták. Az Országos Földbirtokrendező Tanács ilyen és ehhez hasonló esetekben mereven elutasított minden differenciálást. Ezen keresztül is érzékelhető, hogy az egyházi iskolák államosítása már 1945-ben elkezdődött.

Összegzésképpen: amennyire meghatározó volt a parasztság földéhsége 1945-ben, néhány évvel később annyira jellemzővé vált a fenti módon kialakított földbirtoklás által okozott gond, amely leplezetten, de a kollektivizálás kényszere miatt keletkezett. A kommunista program szempontjából szinte „űrbetöltő" szerepe lett az éppen aktuális párt- és agrárpolitikának. Az idegen megszálló hatalom, a Vörös Hadsereg és a radikális kisebbséget képező magyar kommunisták érdekeit szolgáló „földreformrendelet" megszületése alapvető politikai és katonai kérdés volt. Az ennek alapján végrehajtott földelkobzás és földosztás a lokális társadalmakban a kommunista párti diktatúra alapjait teremtette meg. A patologikus szovjetizálás élcsapataként viselkedő kommunisták pozíciószerzése és szerepvállalása, befolyása a társadalmi gyakorlatban hegemóniát jelentett már 1945-ben.

Forrás:


Címkék

1945