1956-ban egy pillanatra fölnyílt a történelem

„A látható egyház hivatalos szintje alatt, búvópatakként élt egy másik eklézsia, amely tudás-, bizalmi és hitből fakadó szolidaritási háló is volt" – mondta Földváryné Kiss Réka történész a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának október 14-i ünnepi ülésén, amelyen megemlékeztek a hatvan évvel ezelőtti forradalom és az azt követő megtorlás hőseiről, áldozatairól és üldözötteiről. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a református egyház '50-es évekbeli meghurcoltatásáról és a református keresztyén emberek, közösségek helytállásáról beszélt. Előadásában számos meghurcolt református alakját idézte fel és hozzátette: külső és belső okai is vannak annak, hogy ezek a nevek és mártírsorsok nem váltak a közös református történet részévé. A kommunista vezetés a református közösség megtörését az együttműködő egyházvezetésre bízta, csak a legreakciósabbakkal szemben léptek fel, és ezek a perek nem kaptak országos publicitást. „Az ötvenhatos eseményekben fontos szerepük volt a reformátusoknak a karitatív akciókban, az egyházvezetői megnyilvánulásokban, és a helyi közösségeket is az egyházi emberek szervezték, mint mértékadó szellemi elit” – fejtette ki Földváryné Kiss Réka. Mint mondta, a vidéki keresztyén közösségek vezetői a rend fenntartásában, az önbíráskodás megfékezésében is szerepet vállaltak – utólag ezekért indult ellenük eljárás. A kommunista hatalomra az igazi veszélyt az jelentette, hogy a látható egyház hivatalos szintje alatt, búvópatakként élt egy másik eklézsia, amely tudás-, bizalmi és hitből fakadó szolidaritási háló is volt, ezt akarta a kádári diktatúra szétszaggatni. Földváryné Kiss Réka részletesen beszámolt az 1956 novemberében megalakult Országos Intézőbizottság munkáját folytató református megújulási mozgalomról, amelyben Ravasz László püspök, Pap László, a teológia dékánja és Kardos János vették át az egyház vezetését a forradalom napjai után. November 13-án Ravasz László a gyülekezetekhez fordult, kiküldve a megújulási programot az ezerkétszáz presbitériumnak, amelyből kilencszáz elfogadta azt. A mozgalom két hónapig működött a gyülekezetek nyilvánossága előtt. „A megújulási mozgalom ismertségét érzékelte a kádári hatalom is, és rettegett tőle, ezért folytatott kíméletlen harcot a még az emléke ellen is. Nekünk egy kötelességünk van: emlékezni a református egyház legnagyszerűbb pillanataira” – summázta előadását Földváryné Kiss Réka.

„1956-ban egy pillanatra fölnyílt a történelem és önmagán túlra, nagyobbra mutatott" – mondta Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök. „Adósok vagyunk megkövetni a forradalom után magukra hagyottakat, de adósok vagyunk hálával és igaz reménnyel emlékezni is. Ez pedig nem a kényszerek fogságába vetett közösség adósága, hanem szabad elkötelezettség, hisz Isten megnyitotta az igazi élet titkát, hogy abban szabad, hálás, elkötelezett gyermekeiként éljünk" – jelentette ki az MRE Zsinatának lelkészi elnöke a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában tartott ülésen.

Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét azzal a bejelentéssel kezdte, hogy nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánítja a kormány. A folytatásban a kormányfő a református teológusok 1956-os szerepvállalását méltatta. „1956. október 23-án a Budapesti Református Theologiai Akadémia ifjúsága együtt vonult a magyar írókkal és egyetemistákkal; harcba szálltak: sebesülteket mentettek a Vöröskereszt zászlaja alatt, vagy éppen kézikocsin vittek élelmet a Práter utcai felkelőknek. Ketten közülük, Magócsi István és Herczegh Lajos hősi halált haltak, hatan pedig megsebesültek.”

Balog Zoltánreformátus lelkipásztor, emberierőforrás-miniszter elsőként arról szólt, hogy 2017 januárjától 34 százalékkal emelik a vidéki lelkipásztorok jövedelem-kiegészítését. A miniszter ünnepi beszédében úgy fogalmazott: azért értékeli nagyra az emlékzsinatot, mert van még bőven adósságunk 1956-tal összefüggésben. „1956 fénylő csillag, nem csak ott álltak az őseink ahol kellett, de az ’56-tal való szembesülésben benne volt a történelmi tévutak kritikus szemlélete, amelyek sokszor elragadták az egyházunkat, amikor azonosulni akart valamilyen történelmi mozgással. Mi történik a református egyházzal, ha megrendül körülöttünk a világ, a politika mélyebb rétegei? – tette fel a kérdést a miniszter. „A tudás arra kötelez minket, hogy sose keverjük össze az Isten és az ember munkáját. Az Isten dicsőségét és az ember kötelességét.”

Az egyéni áldozathozatal kapcsán Gulyás Lajos mártír lelkipásztorra Erdős Kristóf, a NEB tudományos kutatója emlékezett. Ő volt a kádári megtorló gépezet egyetlen olyan egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki, pedig a törvényes rend pártján állt, és a mosonmagyaróvári sortűz után megmentett egy határőrtisztet, akit egyébként meglincselt volna a feldühödött tömeg. „Ez a bíróságon nem számított” – emelte ki Erdős Kristóf, és hozzátette: a szovjet vezetés által kinevezett Kádár-kormány célja az ellenforradalom mítoszának megteremtése volt, ehhez pedig Gulyás Lajosra is szükségük volt, hogy példát statuáljanak vele, mint egyházi reakcióssal a Nagy Imre-per vidéki főpróbájaként értelmezhető győri perben. „Mindannyian tudjuk, hogy egy autonóm ember minden totalitárius diktatúrának ellensége, nem volt ez alól kivétel Gulyás Lajos sem. Írásaiban és beszédeiben olyan személyiség körvonalazódik, aki nyíltan kiállt véleményéért, bátor és kemény emberként viselkedett” – méltatta őt az előadó. A Zsinat ezek után ünnepi nyilatkozatot fogadott el, amelyben köszönetét fejezi ki „a forradalom bátor résztvevőinek azért az áldozatvállalásért, amit a későbbi nemzedékekért is megtettek”. Emellett a nyilatkozat szövege tisztelettel adózik „a megtorlás közvetlen és közvetett áldozatainak, köztük meghurcolt lelkészeinknek, presbitereinknek, teológiai hallgatóknak, gyülekezeti tagoknak, akiket bebörtönöztek, hivatásuktól eltiltottak, családjukkal együtt háttérbe szorítottak és évtizedekig félelemben tartottak” Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken. A memorandum, amelyet a Zsinat elnöksége ünnepélyesen átadott Gulyás Lajos lelkipásztor családjának, egyben kifejezi az egyház azon szándékát is, hogy az emlékév legyen alkalma a hálaadásnak, a múlt megbecsülésének és a megbékélésnek.

Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök áhítatában arról szólt, hogy „1945 után bizonytalanság, félelem és kilátástalanság uralkodott az országban, de volt, aki ebbe nem törődött bele, érdekelte a haza és a nemzet sorsa. Ezt a felelősséget valaki kimunkálja az emberben” – fogalmazott. „Ezért az indíttatásért és felelősségért kell most is könyörögnünk, imádkoznunk, hogy ma is legyenek emberek, akiket érdekel az ország, a nemzet sorsa. A közömbösség betegsége, bűne ma is terheli nemzetünk lelkét, ezért imádkozzunk, hogy a Teremtőnk munkálja ki bennünk és egyre több emberben a felelősségtudatot és az áldozathozatalra való készséget.” – tette hozzá a kárpátaljai egyházvezető.

Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke, magyar katonatiszt, akit az 1956-os forradalomban viselt szerepe miatt börtönbüntetésre ítéltek, úgy fogalmazott az ünnepi ülésen, hogy a „diktatúrában lassan alakul ki hiteles közvélemény, hiszen az egész rendszer minden lyukból ugyanazt a hazugságot fújja, és aki ellene merészel szólni, vagy csak elereszti a füle mellett a vörös szózuhatagot, pórul jár! Ezért érezzük még utólag is elkésettnek a magyar milliók reagálását. A forradalmat nem a hívő emberek robbantották ki, bár a református egyházon belül elég hamar elkezdődött az ébredés, amit később a vallatóim kálvinista ellenforradalomnak neveztek. Bibó István szerint 56-ban az egész magyarság egy fejjel magasabb volt önmagánál, s így zúgott bele történelmünkbe »az emberi méltóság forradalma«”.

Kapcsolódó tartalmak:

• Köszönet az áldozatvállalásért (Reformatus.hu)

• Az ’56-os forradalomra emlékezett a Zsinat (Reformatus.hu)

• Csak a templomok tornyán maradandó a csillag (Parokia.hu)

• A Magyarországi Református Egyház Zsinatának ünnepi nyilatkozata (Refdunantul.hu)