1956-1968-1981 közös emlékezetünk részei?

MTI, Felvidek.ma - 2018.05.25.

  • Megosztás
  • 2018. May 25.

Ha a 21. századi világpolitikában Közép-Európa nem akar gyengének bizonyulni, ha egyenrangú szereplője kíván lenni az európai jövő alakításának, akkor szabadságtörekvéseinket együttesen kell képviselnünk - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban.

A házelnök a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, valamint a Kelet- és Közép-Európa Kutatásáért és Képzéséért Alapítvány által Visegrád - Közös emlékezet? 1956-1968-1981 címmel rendezett nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében kijelentette: Közép-Európa 20. század második felében lezajlott rendszerellenes szabadságharcainak egész Európa számára is van érvényes üzenetük. „A valóság tagadására és a nemzeti önrendelkezés igényének elfojtására épülő politikai berendezkedések tartósan nem életképesek, mert nem lehet a népeket hosszú ideig a hazugság elfogadására és a nemzeti önazonosság feladására kényszeríteni, mert az ilyen élet nem emberhez méltó" - fogalmazott.

Kövér László kifejtette: a történelmi sorsközösség nekünk, magyaroknak, lengyeleknek, cseheknek és szlovákoknak, azaz a visegrádi népek nemzeteinek évszázadok óta megadatik. Ez az egyre pontosabban felismert és tudatosuló sorsközösség mindannyiunkat megkülönböztet Európában, és együttműködésünk fennmaradása és erősödése esetén mindannyiunk érdekérvényesítési erejét gyarapíthatja - mutatott rá. Hozzátette: nem véletlen, hogy Európán belül és kívül egyaránt vannak, akik ellenérdekeltek a térség népeinek együttműködésében. A házelnök felidézte: nem volt ez másként a 20. század második felében sem, akkor is léteztek Európán belüli és kívüli politikai erők, amelyek abban voltak érdekeltek, hogy Közép-Európa országai ne adhassák össze erejüket, ne teremthessenek alternatívát azzal az uralmi szerkezettel szemben, amelyet 1947 után kétpólusú világrendnek neveztek. Emlékeztetett: 1956-ban, 1968-ban, 1980-ban és 1981-ben Közép-Európa nemzetei három kísérletet tettek arra, hogy kitörjenek ebből a rendszerből, hogy "életüket az ideológiák helyett ismét a valóságra alapozva szervezhessék újra, a nemzeti öntudatuk, önbecsülésük és önrendelkezésük szerint".

Kövér László úgy vélte, e fordulópontok a mai közép-európai politikai osztálynak is izgalmas kérdést jelentenek, mert felvetődik, hogy történelmileg lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni, azaz az előttünk álló időkben „ismét eluralhatja-e életünket az idegen fegyverek árnyékában szárba szökkenő valóságtagadó ideológia és a nemzeti elvet tagadó internacionalizmus" vagy talán szupranacionalizmus. Az Országgyűlés elnöke kijelentette: a történelem nem ért véget, a 20. századi régi uralmi ideológiákat, nyelvezeteket és technikákat újak váltják fel, a kétpólusú világrend realitását az egypólusú világrend víziója váltja fel, a „nemzetközi békeharc" nyomába a „terrorellenes nemzetközi harc" lép, az „osztályharcból" „korrupció elleni harc" lesz, a marxista dialektika pedig átadja helyét a politikai korrektségnek. De a lényeg a nemzetközi politikában ugyanaz marad: törekvés arra, hogy az erősek maguk alá rendeljék a gyengébbeket - magyarázta. Úgy látja, ezért ha a 21. századi világpolitikában Közép-Európa nem akar gyengének bizonyulni, ha nem elégszik meg azzal a komfortfokozat-emelkedéssel, amelyet „egy keleti birodalom nyugati határvidékéből a transzatlanti birodalom keleti perifériájává történő előrelépés" hozott magával, ha egyenrangú szereplője kíván lenni az európai jövő alakításának, akkor szabadság-törekvéseinket együttesen kell képviselnünk.

Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet igazgatója elmondta: a függetlenségért folytatott küzdelem egy váltófutáshoz hasonló, amelyben a lengyelek több generációja vett részt. A korábbi példaképek nélkül lehetetlen lett volna a kommunizmus elleni küzdelmet folytatni - vélekedett.

Lucie Orbók, a Cseh Centrum igazgatója közölte: a V4-es országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) mérföldköveit vizsgálhatják most meg, azt, hogy annak idején miért alakultak ki a szabadságért küzdő mozgalmak.

Sipos Ildikó, a Szlovák Intézet igazgatója kifejtette: 1968 üzenete a szabadságról ma is aktuális, bár az az európai világ, amelyben ma élünk, nem hasonlítható össze a korábbi időszakokkal, hiszen most megvan az szabadság, amelyre annyira vágytunk.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke arról beszélt, hogy a legfontosabb feladat megmutatni közös szabadságküzdelmeinket, a közös történelmi gyökereinkben rejlő erőnket a fiatal generációknak és Nyugat-Európának egyaránt.


Az előadások sorát Pawel Sasanka kezdte a varsói Nemzeti Emlékezet Intézetétől, aki az 56-os poznani felkelésről, a halálos áldozatokról beszélt, valamint a Poznant követő magyar forradalomról, annak lengyel visszhangjáról és arról, hogy a két nép szolidaritása hogyan kísérte végig küzdelmeinket. Ezzel szemben Juraj Marusiak a Szlovák Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének kutatója Pozsonyból elismerte, hogy a szlovák és a cseh társadalom elég langyosan reagált a lengyel és a magyar 56-ra. Ebben közrejátszott az a tény, hogy náluk a sztalinizmus enyhébb volt mint Lengyelországban és Magyarországon, de a nacionalizmus is elválasztotta őket. A csehszlovák politika a lengyel kisebbséget asszimilálni akarta, a magyart pedig elzárni határon túli kapcsolataitól.

A konferencia első részét levezető elnök, Kiss Gy. Csaba megjegyezte, hogy kevesen tudják Magyarországon, hogy Csehszlovákiában 68 előtt nem volt szovjet megszállás. Ez a fontos tény megjelent a prágai Cseh Tudományos Akadémia Jelenkor-történeti Intézetét képviselő Oldřich Túma előadásában is, aki arról beszélt, hogy 1968-ban a csehszlovák vezetés lojális akart lenni Moszkvához, a nép ellenállása a szovjet rendszerrel szemben erőszakmentes volt, tehát 56 nem volt példa, de Moszkva tartott a megismétlődésétől, ezért kellett levernie 68 forradalmát, amelynek jelképes alakja Dubček volt. A történelmi emlékezetben elég változatos kép él: 1989-et sokan a 68 egyenes folytatásának tartották, mintegy elégtételnek, két szélsőséges nézettel is találkozhatunk, az egyik elítéli 68-at, amiért csak megreformálni akarta a szocializmust, míg mások meg akarták dönteni, a másik véglet pedig azt hangsúlyozza, hogy a társadalom és a politikai vezetés egységes akaratot képviselt. De Jan Palach emléke nagyon erősen él, mint 68 legismertebb hőséé és áldozatáé. (Itt Kiss Gy. Csaba emlékeztetett arra, hogy volt Palachnak magyar és lengyel követője is.)

A korszakot kutató politikatudományi intézetek képviselői után a konferencia második részében az egyetemi tanárok előadásai hangzottak el. Mészáros Andor az ELTE Bölcsészettudományi Karáról az emlékezet tereiről beszélt: hogyan alakultak ki a 19. század városfejlődései során Közép-Európa nagyvárosaiban azok a központi terek, amelyeknek épületei, szobrai a nemzeti jelleg megörökítésére, a történelem megjelenítésére is törekedtek, s így önálló szerepet kaptak az idők folyamán: nemzeti emlékhelyekké váltak. 1918-19-ben Prága és Pozsony eltünteti a Habsburg uralomra emlékeztető jelképeket, majd a totalitárius diktatúrák más tereket kezdenek használni, míg 56, 68 és 81 emlékéhez ismét más helyszínek kapcsolódnak.

Bogusław Bakuła a poznani Adam Miczkiewicz Egyetemről azt fejtette ki előadásában, hogy közös emlékezetről nehezebb beszélni, mint közös történelemről, mert a közös múlt nem jelent egyúttal közös emlékeket is. 56 emléke közös a lengyel és a magyar gondolkodásban, de elválaszt a közönyösen maradt szomszédoktól. 68 emlékében pedig ott él a szégyen azok részéről, akik alávetettségükben szembefordultak vele. Minden országnak joga van a saját emlékezetéhez, ezek közelítését célozza a történeti politika, amely a közös jelen érdekében megpróbálja átértelmezni a különböző nemzeti emlékezeteket. Nem biztos, hogy ez működik, szükség van egy tágabb, szélesebb háttér ismeretére a kölcsönös megértéshez.

Kása Péter az Eperjesi Egyetem tanára a szlovák irodalmi kánon kialakulásáról beszélt, amely a 18. század végén még a magyarral együtt a német dominanciával szemben hungarus-ként határozta meg magát, de a 19. század elejétől, a nemzeti nyelvek fejlődésével párhuzamosan szétvált az egységes kánon, és a szlovákban a latin, a magyar és a német szövegek fokozatosan a perifériára kerülnek. Safarik műve jelenti az áttörést, aki német nyelven írta meg a szlovák irodalmi kánont, s így érdekes módon a szlovák nyelv és irodalom egysége Pest-Budán született meg, ami nem jelentette azt, hogy ne kapjon benne egyre nagyobb hangsúlyt a magyar-szlovák ellentét.

Kiss Gy.Csaba a konferencia egyik házigazdája, aki mind egyetemi tanárként Varsóban és Budapesten, mind íróként a közép-európai nemzetek egymásrautaltságának állandó hirdetője, 56 és 68 kapcsolatáról tartott előadást. Csehszlovákiában a reformokért küzdők kerülték a hivatkozást a magyar 56-ra, míg a magyar értelmiség tájékozott volt a prágai, pozsonyi folyamatokról, sőt, amiről kevés szó esik: a Magyar Írószövetségben fontos vita zajlott a magyar irodalom határon túli helyzetéről. A kiadott nyilatkozat már kettős kötődésről beszélt, megnyitva a tabunak számító, a Kádár-rendszer legérzékenyebb kérdéséről szóló eszmecserét az irodalmi lapokban is. 56-ban a prágai tömegek Nagy Imre ellen tüntettek, 68-ban pedig a mi katonáink a Varsói Szerződés csapataival bevonultak Csehszlovákiába. Nem tartozik nemzetünk dicsőséges napjai közé, de nem is nemzeti bűn, hiszen Magyarország nem volt független. Arra viszont büszke lehet a magyar nemzeti kisebbség, hogy egyöntetűen kiállt a demokrácia mellett, s az itthoni értelmiség jeles része, az írók, köztük a fiatal nemzedék képviselői pedig műveikkel is kifejezték a szolidaritásukat.

Végül, – miután Földváryné Kiss Réka a második rész levezető elnöke a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nevében köszönetet mondott a konferencia védnökségéért Kövér László házelnöknek, a helyszínért az Országgyűlés Hivatalának, valamint a szinkron-tolmácsoknak – Kiss Gy.Csaba zárszóként már a folytatásra helyezte a hangsúlyt. Összegyűjteni a V4 országok közös emlékhelyeit, amelyek a sorsközösségre figyelmeztetnek. Lehet, hogy a nemzeti narratíva eltérései olykor feszültséget okozhatnak, de ezek megvitatása segíti elő a kölcsönös megértést.

Kapcsolódó tartalmak:


Képek